Lamperth bemutatta főhivatalnokait
Öt szakállamtitkárságból és tizenkét szakmai főosztályból áll majd az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium – mondta Lamperth Mónika miniszter, amikor csütörtökön bemutatta a szaktárca vezetőit.
Bujdosó Sándor az önkormányzati és lakásügyi, Virág Rudolf a közjogi és koordinációs, Szaló Péter pedig a területfejlesztési és építésügyi szakállamtitkárságot vezeti. Somogyi Zoltán a turisztikai ügyekért, Elbert Gábor pedig a sportügyekért felelős szakállamtitkári feladatokat látja el. A kormányfő korábban, Lamperth Mónika minisztériumi beiktatásakor jelentette be, hogy az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium államtitkára Ujhelyi István lesz.
A szaktárca a Belügyminisztériumból, az Országos Területfejlesztési Hivatal, a Nemzeti Sporthivatal, az Országos Lakás és Építésügyi Hivatal, valamint a Turisztikai Hivatal egyesítéséből jött létre. Ezekben a szervezetekben összesen 742-en dolgoznak, a szaktárca létszámát azonban körülbelül 400 főre csökkentik - mondta a miniszter. Lamperth Mónika közölte, hogy a szakállamtitkárságok feladatait külön-külön sajtótájékoztatókon szeretné bemutatni, csütörtökön az önkormányzati és lakásügyi szakállamtitkárság alá tartozó főosztályokról esett szó.
Bekényi József fogja vezetni az önkormányzati főosztályt, Deli Erika az önkormányzati gazdasági főosztályt, Balázs István a közigazgatási hivatali, jegyzői és hatósági főosztályt, míg Csider László a lakásügyi titkárságot – mondta el a miniszter. Bujdosó Sándort bemutatva elmondta, hogy a szakállamtitkár a megszűnt Belügyminisztérium önkormányzati ügyekért felelős helyettes államtitkáraként dolgozott, és a debreceni egyetemen is tanít.
Lamperth Mónika úgy látja, hogy ebben a parlamenti szakaszban nem lesz meg a kétharmados támogatottság az önkormányzati törvény módosításához. Mint mondta, a módosító indítványokból és a vitából kiderül, hogy az ellenzék nem akarja ezt támogatni és az is látszik, hogy napi pártpolitikai érdekek alapján hozták meg ezt a döntést, ugyanis nincs valódi szakmapolitikai érv a kormány elképzeléseivel szemben.
Az ellenzék támogatása nélkül is tovább viszik az önkormányzati reformot – közölte. Mint mondta, a szakmai csapat azon dolgozik, hogy jogi megoldásokat találjanak ahhoz a politikai szándékhoz, amely decentralizálást és a regionális területfejlesztési intézményrendszer átalakítását tűzte ki célul. Szeretnék mélyíteni a kistérségi együttműködést, és meg kívánják erősíteni a körjegyzőségek megerősítését, s ez ugyancsak az önkormányzati főosztály feladata. A fővárosi önkormányzati rendszer átalakításáért is ez a főosztály felel.
Az önkormányzati gazdasági főosztálynak meghatározó szerepe van a kistérségi finanszírozási rendszer kialakításában, valamint az önkormányzatok biztonságos működésének megőrzésében. Lamperth Mónika elmondta, szeretnék, ha az önállóan gazdálkodó költségvetési szervek száma csökkenne, mert indokolatlanul sok ilyen szervezet van. Erre szabályozási javaslat készül majd.
A közigazgatási hivatali főosztályról szólva Lamperth Mónika elmondta, hogy feladatuk lesz a fővárosi és megyei közigazgatási hivatalok regionális hivatallá való átszervezése, amelyet 2007. január 1-ig kell megoldani. Ugyancsak feladatuk a jegyzők szakmai tevékenységének segítése, a bürokratikus eljárások csökkentése, valamint a kistérségi szolgáltató központok kialakítása is.
A lakásügyi titkárság feladatai közül a miniszter egyebek között kiemelte a lakástámogatási rendszer továbbfejlesztésének kidolgozását. Ösztönözni szeretnék például az alacsonyabb értékű lakások forgalmát. A miniszter szólt arról is, hogy kiemelten fontosnak tartják a panelprogram folytatását.