Kisebbségi választás csak regisztrációval
Megkezdődött a 13 bejegyzett kisebbség választói névjegyzékbe vétele csütörtökön, az e közösségekhez tartozó magyar választópolgárok július 15-éig kérhetik a települési jegyzőnél a jegyzékbe vételt.
Rytkó Emília, az Országos Választási Iroda (OVI) vezetője elmondta, az vehet részt az őszi kisebbségi választásokon, illetve az lehet a választásokon jelölt, aki a következő hat hétben kérni fogja a névjegyzékbe vételt. A névjegyzékbe vételre vonatkozó felhívást és az ehhez szükséges adatlapot a települések, Budapesten pedig a kerületek jegyzőinek szerdáig kellett eljuttatnia minden választópolgárhoz.
Az OVI vezetője ennek kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy a választói névjegyzékek nem nyilvánosak, és azok nem is vásárolhatók meg. "A kisebbségi választói jegyzéket tilos közszemlére tenni" - közölte, hozzátéve: abba csak a meghatározott választási szervek, valamint - jogorvoslati eljárásban - a bíróságok tekinthetnek be. A választók csak saját adataikról kaphatnak tájékoztatást.
Rytkó Emília közölte, a múlt évi törvénymódosítás óta most első alkalommal állítanak össze kisebbségi névjegyzéket. Korábban mindenki szavazhatott kisebbségi jelöltre, aki részt vett a kisebbségi választásokkal egy időben tartott önkormányzati választáson.
A most októberben tartandó választáson településenként egy - indokolt esetben több - szavazókört állítanak fel, amelyekben a kisebbségi névjegyzékben szereplők leadhatják voksukat. A kisebbségi önkormányzati választásokat a helyi választási bizottságok írják ki, ha egy adott nemzetiség névjegyzékében legalább harmincan szerepelnek. A kisebbségi testületek öt tagból állnak, és azokból kerülnek ki, akikre a legtöbben szavaztak.