Nem volt zsírleszívás tb-re, nem helikopterezett magáncélból, a szolgálati lakás pedig nem az övé, és nem is ő építtette – Ruszin-Szendi Romulusz hosszú írással és edzős videóval reagált a kormánymédiától az elmúlt hetekben kapott támadásokra.
Hosszú bejegyzésben reagált Ruszin-Szendi Romulusz volt vezérkari főnök, a Tisza Párt honvédelmi szakértője azokra a támadásokra, amelyek azóta érték a kormánypárti médiában, hogy felállt a színpadra Magyar Péter mellé. Posztjában Ruszin-Szendi kifejtette, hogy nem kívánt ezekre az állításokra válaszolni, de „mivel szakértők, elemzők is tényként kezelik a hazugságokat”, úgy döntött, hogy cáfolja azokat.
Írásában reagált többek között arra az elmúlt hetekben megjelent híresztelésre is, hogy zsírleszívást számoltatott volna el tb-kártyára. „Amennyiben készült volna ilyen, azt az EESZT-nek tartalmaznia kéne, mint ahogy tartalmazza a COVID tesztjeimet, kisebb műtéteimet és az összes ejtőernyős egészségügyi vizsgálatomat és eredményét” – írta a volt vezérkari főnök, hozzátéve, hogy ezt hajlandó akár megmutatni is „hiteles embernek”, és orvosa is igazolni tudja állításait.
Közölte azt is, hogy magáncélra sosem használt helikoptert, a szolgálati lakással kapcsolatban pedig arról írt, hogy abban mindössze 8 hónapot lakott. „Nem én rendeltem meg, nem én építettem, és a nyilvánosságra kerüléséig fogalmam sem volt az árakról” – írta. Ruszin-Szendi ettől függetlenül büszke arra, hogy „a mindenkori vezérkar főnök számára készült lakás képes arra, hogy méltó módon fogadja a hazai és külföldi vendégeit”, bár szerinte a lakásról készült felvételek miatt az elvesztette védett funkcióját.
Ukrajnai utazásával kapcsolatban ismételten kiemelte, hogy mindig a magyar kormány álláspontját képviselte, az erről szóló jelentést pedig elmondása szerint Orbán Viktor is meghallgatta, és meg is dicsérte érte.
Ruszin-Szendi Romulusz a bejegyzés mellett egy videót is megosztott, amelyen edzés közben látható.
Én így küzdök a zsír és a toka ellen”
– jegyezte meg a felvétellel kapcsolatban.