2005. október. 06. 13:19 MTI Utolsó frissítés: 2010. március. 02. 10:28 Itthon

Újabb tíz évet kap a paksi atomerőmű

Elvi hozzájárulását adta a Paksi Atomerőmű üzemidejének meghosszabbítására és a Bátaapáti mellé tervezett atomhulladék-tároló megépítésére az országgyűlés környezetvédelmi bizottsága.

Az előterjesztésről 10 támogató és két elutasító szavazattal döntöttek a képviselők, négy tartózkodás mellett.

A nemmel szavazó Illés Zoltán fideszes képviselő élesen bírálta az energiapolitikai döntéshozókat az atomenergia erőltetése miatt. Szerinte ehelyett a megújuló energiaforrásokra, egyebek mellett a szél-, nap- és geotermikus energiára, valamint a biomasszára kellene összpontosítani.

A képviselő szerint az erőmű üzemidejének meghosszabbítása nélkül a kis- és közepes aktivitású nukleáris hulladékokat fogadó atomtárolóra se lenne szükség, hiszen a püspökszilágyi tároló elegendő lenne az eddig keletkezett radioaktiv hulladék fogadására.
Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.