2005. október. 05. 08:08 MTI Utolsó frissítés: 2005. október. 05. 08:40 Itthon

Kövér: az MSZP el akarja távolítani Magyar Bálintot

Az MSZP és az SZDSZ közötti ellentét állhat az úgynevezett Szatmári-ügy felelevenítésének hátterében – állítja Kövér László. A Fidesz politikusa szerint mindez ürügy Magyar Bálint eltávolításához.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a "kémügyet" ürügyül akarja felhasználni Magyar Bálint oktatási miniszter eltávolításához. "Lehet, hogy az MSZP és az SZDSZ között egyébként hajszálrepedésekként érzékelhető törésvonalak mögött nagyobb problémák vannak" - mondta az ellenzéki politikus egy szegedi lakossági fórumon azzal kapcsolatban, hogy az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága várhatóan egy hét múlva hallgatja meg a "kémügyről" összeállított jelentést.

A Fidesz választmányi elnöke szerint, ha újra a közérdeklődés középpontjába kerül ez az ügy, annak biztosan nem a fideszesek lesznek a vesztesei, hanem "azok a kormányzati politikusok, akiknek a nevei minden nap elhangzanak majd".

A Magyar Nemzet című napilap augusztus 22-én írt arról, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal leleplezett és "kiszorított" egy házaspárt, amely a román titkosszolgálatnak dolgozott. A magyar sajtó az akkor közölt szignó és adatok alapján Szatmári Tiborral, illetve feleségével, Szatmári Ildikóval azonosította a "kémházaspárt". A sajtóban megjelent hírek szerint intim kapcsolat volt Szatmári Ildikó valamint egy volt és egy jelenlegi miniszter között.

Pénteken a Nemzetbiztonsági Kabinet már foglalkozott a "kémüggyel". Juhász Ferenc honvédelmi miniszter úgy nyilatkozott: "Az ügynek olyan, politikai természetű vonzatai is vannak, amelyek mindenféleképpen érdekesek és izgalmasak a nemzetbiztonsági bizottság és a parlament politikai erői számára.”

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.