Ahhoz képest, hogy nemzetárulással vádolnak, minden más mellékes - indokolta a feleségével együtt kémbotrány főszereplőjévé vált Szatmári Tibor, miért nem foglalkozik történetük privát szálaival. Állítja, nem tettek kísérletet beszervezésére.

HVG: Felesége hallgat, ön a szószóló. Ez taktika? Magánéletüket mennyire befolyásolták a történtek?

Sz. T.: Más a tűrőképességünk Ildikónak és nekem. Neki eddig nem kellett hozzászoknia - esetenként övön aluli - politikai támadások elviseléséhez, így különösen megviselték a történtek. Akkor döntötte el végleg, hogy kivonul a csatazajból, amikor megjelent a feltételezés, mely szerint bennünket valamiféle név- vagy fedőházassággal a román hírszerzés adott össze. Tény ugyanakkor, hogy a feleségem soha nem volt vezető beosztásban, kivéve utolsó, egy éven át betöltött állását a Határon Túli Magyarok Hivatalában (HTMH), ahol főosztályvezetőként dolgozott. Ami pedig a kapcsolatunkat illeti, elhiheti, hogy ha két embert úton-útfélen haza-, illetve nemzetárulással vádolnak, ahhoz képest minden egyéb huszadrangú, miközben tudjuk, ebben az ügyben csak egymásra számíthatunk.

HVG: A botrány friss, de nyilván voltak előjelei. Ön mikor hallott először pletykákat állítólagos beszervezésükről?

Sz. T.: Tavasz végén, kora nyáron egy magyarországi ismerősöm keresett telefonon. Kérdezte, hol vagyok. A kertben, feleltem. De hol? Magyarországon? - faggatott tovább, s miután én igennel válaszoltam, ő úgy reagált: megnyugodott, mert mint elmondta, az a hír terjed, hogy kiutasítottak bennünket az országból. Nem tudtam ugyan mire vélni a szóbeszédet, de nem is igazán foglalkoztam vele, mivel ekkoriban zajlott a letelepedési eljárásom, aminek keretében nemzetbiztonsági meghallgatáson is meg kellett jelennem. Aki volt ilyen beszélgetésen, tudja, hogy erről nem szokás fecsegni. Az viszont tény, hogy július közepén megkaptam az engedélyt.

HVG: Valami mégiscsak szemet szúrhatott az elhárításnak, ha a Nemzetbiztonsági Hivatal figyeltette a felesége telefonját...

Sz. T.: Ez megint csak a titkok mezeje, de annyit azért közölhetek, hogy másfél éve, mielőtt a feleségem megkapta a HTMH-s állását, C típusú nemzetbiztonsági átvilágításon kellett átesnie, amelyen meg is felelt. Mindketten beleegyeztünk, hogy az átvilágítás során, az eljárás befejeztéig lehallgathatják telefonjainkat. Ami pedig a sajtóban megjelent "jegyzőkönyveket" illeti, nem tudom elhinni, hogy titkos magyar iratok kerülhettek egy külföldi laphoz, illetve hírportálhoz, hacsak ezt hivatalosan meg nem erősítik. A legnagyobb gondom egyébként az egész kémhisztériával az, hogy miközben bőszen idézgetnek kétes eredetű iratokból, senki sem gondolkodik a másik szereplő fejével. Ha kém vagyok, vajon kérek-e letelepedési engedélyt, tudva, hogy a nemzetbiztonság kutakodhat a múltamban? Itt maradok-e azután is, hogy lebuktam? Ahogyan a román hírszerzés egyik főnöke mondta: agyrém az egész.

HVG: Mégis, kinek állhatott az útjában? Nyilván van elmélete a történtekről.

Sz. T.: Meggyőződésem, hogy magyarországi belpolitikai csaták állnak az ügyünk hátterében. Sejtésem lehet, tudni azonban nem tudom bizonyosan, ki és miért indította útjára a rágalmakat. Azt viszont a sajtót figyelve látom, hogy mindkét politikai oldal a maga hasznára igyekszik fordítani a botrányt: a jobboldali változat szerint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nem megfelelő képviselője az erdélyi magyarságnak, a balos verzió pedig az, hogy lám, megmondtuk, túl sok támogatás folyik a határon túlra, méghozzá miféle kezekbe...

HVG: Utolsó állását mintha önnek találták volna ki: azelőtt nem létezett a poszt, utódja nincs. Mit takar a budapesti irodavezetői titulus? Kvázi nagykövet? Lobbista? Ki utasíthatta? Kinek - jobb szó híján - jelentett?

Sz. T.: Munkámról az RMDSZ elnökének számoltam be, de ez a nagykövetségi analógia erős túlzás. A határon túli magyarokkal foglalkozó kormányzati intézmények és civil szervezetek szakértőivel tartottam a kapcsolatot, valamint a parlamenti pártok szakpolitikusaival. Őket próbáltam meggyőzni, hogy már a döntés-előkészítés során vegyék figyelembe az erdélyi magyarság érdekeit, és előkészítettem az RMDSZ vezetőinek a tárgyalásait. Voltak olyan témák is, amelyekben - és ez, remélem, nem gond - ezek az érdekek egyeztek az erdélyi románokéival. Például az épülő észak-erdélyi autópálya bekötése a magyar úthálózatba, határátkelők létesítése vagy a pálinka név használata bizonyos régiókban. A partnereimmel való viszony általában jó volt, de főként politikai kérdések esetén tisztában voltam azzal, hogy nem tetszhet minden pártnak egyformán a tevékenységem. Az RMDSZ mindig a választóit képviselte, s az ő akaratuk esetenként fedi egy vagy több magyar párt érdekeit, máskor nem.

HVG: Volt-e olyan benyomása, hogy valaki a szokásostól eltérő módon kívánja kifaggatni a munkája részleteiről?

Sz. T.: Soha. Nyilván azért, mert ennek értelme sem lett volna, hiszen a támogatási rendszer nyilvános, a sajtónyilatkozatokból pedig kiderült az is, hogy mikor min szerettünk volna változtatni az előkészítés során. Egyszerűen nem foglalkoztam államtitkokkal. A Magyar Állandó Értekezletnek voltak ugyan zárt ülései, de ahogy tapasztaltam, a több tucat résztvevő folyamatosan tájékoztatta a médiát a bent elhangzottakról.

HVG: Gyakorlatilag egyszerre váltak állástalanná a feleségével. Akkor sem fogtak gyanút? Életszerűnek tartották a hivatalos indokolásokat?

Sz. T.: Igen. A decemberi romániai választások után munkáltatóm, az RMDSZ kormánypárt lett, ezért természetesnek tartottam és elfogadtam, hogy nem tarthat fenn külföldön a kormányt képviselő nagykövetséggel párhuzamos hivatalt. Vajon ha most egy másik ország miniszterelnök-helyettese lenne a főnököm, nem érhetne vád, hogy idegen hatalomnak dolgozom? Feleségem esetében pedig áprilisra készült el a Külügyminisztérium felügyelete alá még decemberben átkerült HTMH új működési szabályzata. Eszerint megszűnt az általa vezetett oktatási főosztály, az újonnan létrejött támogatáspolitikai főosztály vezetését pedig, amely gazdasági és jogi ismereteket is feltételezett, nem fogadta el. Úgy döntött, tanárként folytatja, ami - elismerem - a mostani botrány után nem lesz könnyű.

RÁDI ANTÓNIA