2005. augusztus. 22. 16:50 MTI Utolsó frissítés: 2005. augusztus. 23. 09:44 Itthon

Batiz: a nemzetbiztonság nem vizsgálta a Malév eladását

Nem készült, így a miniszterelnök és a kormánytagok elé sem kerülhetett kockázatelemzés a Malév privatizációja kapcsán - szögezte le Batiz András hétfőn.

A kormányszóvivő ezt annak kapcsán közölte, hogy a Fidesz a nemzetbiztonsági bizottság összehívását kezdeményezte olyan sajtóhírre hivatkozva, amely szerint az Nemzetbiztonsági Hivatal kockázatelemzést készített a légitársaság eladásával összefüggésben, és talált is kockázati tényezőket. A Magyar Nemzet írása szerint az elemzés emellett aggályosnak értékeli a Veres János pénzügyminiszter és Borisz Abramovics orosz üzletember, a pályázó AirBridge tulajdonosa közti kapcsolatot.

Politikai szenzációhajhászásnak és kisstílűségnek tartjuk egy ilyen nem létező jelentés felemlítését, illetve állítólagos vélt visszaélések megrajzolását - fogalmazott Batiz András.

A szóvivő nem kívánta kommentálni azt a szintén a Magyar Nemzetben megjelent hírt, amely szerint az NBH tavaly kiszorított az országból egy házaspárt, aki a titkosszolgálat gyanúja szerint a román hírszerzésnek dolgozott. Mindössze annyit mondott: a szolgálatok teszik a dolgukat.

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.