2005. július. 28. 12:45 Utolsó frissítés: 2005. július. 28. 12:48 Itthon

Az ELTE után Szegedre vették fel a legtöbb hallgatót

Idén a Szegedi Tudományegyetemre (SZTE) vették föl az ELTE után a legtöbb hallgatót - közölte a felsőoktatási intézmény rektora csütörtökön a Tisza parti városban.

"A felvett hallgatók létszámát tekintve, az Eötvös Loránd Tudományegyetem után, a SZTE a második" - mondta Szabó Gábor. Hozzátette: az egyetem 120 alapszakán és 2300 szakpárján államilag finanszírozott nappali alapképzésen 3552 diák, összesen pedig 7840 hallgató kezdi el az első évet szeptemberben.

A rektor arra biztatja a nem felvett hallgatókat, hogy a www.felvi.hu, illetve a karok tanulmányi osztályain tájékozódjanak az SZTE által 35 nappali alapképzésen és 41 levelező tagozaton oktatott szakra kiírt pótfelvételikről.

A most kimaradóknak és jövőre jelentkezőknek azt tanácsolja az SZTE vezetője, hogy tanuljanak az idei felvételi folyamatból, és törekedjenek az emeltszintű érettségi vizsga letételére. Hozzátette: az európai tendencia az, hogy a középfokú tanulmányokat középszintű érettségivel zárják le, míg a felsőoktatási intézményekbe az emelt szintű érettségi a belépő.

Szabó Gábor szerint annak, aki a szegedihez hasonló elit egyetemre jelentkezik legalább egy idegen nyelv biztos ismeretével kell rendelkeznie, mert a felsőoktatásban eltöltött évek alatt nem lesz idejük a nyelvtudás megszerzésére.

A versenyképes tudás elsajátításához szükséges ismeretanyag egy része már ma is csak idegen nyelven található meg. Öt-tíz év múlva, a külföldi hallgatók számának jelentős növekedése esetén, az is elképzelhető, hogy adott kurzusokat csak idegen nyelven hirdetnek meg - közölte a rektor.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.