2005. július. 04. 10:26 MTI Utolsó frissítés: 2005. július. 04. 10:29 Itthon

Duda Attila nem vesz részt az Orbán-bizottság munkájában

Duda Attila ügyvéd levélben tájékoztatta az Orbán család gazdagodását vizsgáló parlamenti bizottságot, hogy nem kíván részt venni a bizottság munkájában – jelentette be Molnár László, a testület elnöke.

A szocialista politikus elmondta, a levelet hétfőn reggel kapta meg. Ebben a Szárhegy dűlő-Sárazsadány-Tokajhegyalja Kft. egykori tagja azt is közli, hogy az Élet és Irodalom (ÉS) című hetilapban megjelent három jegyzőkönyvről - amelyeket bekért a bizottság - nincs ismerete.

Mint ismeretes, az Orbán család gazdagodását vizsgáló parlamenti bizottság idén tavasszal alakult meg azzal a céllal, hogy megvizsgálja - az ÉS-ben megjelent riportsorozat nyomán - a volt miniszterelnök és családjának meggazdagodásának körülményeit. A bizottságba delegált fideszes képviselők az első ülésről Répássy Róbert vezetésével kivonultak a teremből, és azóta nem vettek részt a munkában.

A bizottság június 29-ei ülésén szerették volna meghallgatni Duda Attilát és Kántor Andreát, a Tokajhegyalja Kft. ügyvezetőjét, de egyikük sem jelent meg a bizottság előtt. A testület Kántor Andreától újabb, számára alkalmas időpontot kért a meghallgatásra.

Július 6-án, szerdán kerül sor Orbán Viktor meghallgatására, aki már korábban jelezte, részt vesz az ülésen. Ezt megelőzően Mayer Aranka - a Tokajhegyalja Kft. egyik tagjának, Szász István Attilának az elvált felesége - meghallgatására kerül sor ugyanazon a napon.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?