A Naplót letaszították trónjáról, jól debütált Hajós
A TV2 Naplója idén eddig minden héten első helyen végzett legalább egy nézői korcsoportban, a vasárnap este azonban nem sikerült megközelítenie a hét legnézettebb műsorszámának mutatóit. Magára talált a Megasztár, s Hajós András újabb debütáló műsora is jól szerepelt.
Jobban sültek el az RTL Klub probálkozásai az év 9. hetében, az újonnan indult produkciók ugyanis jobban szerepeltek, mint a vetélytárs műsorok - derült ki az AGB Hungary által mért nézettségi statisztikából. Győzike továbbra is hozza formáját, múlt hétfőn kétmillió ember követte feszült figyelemmel a roma tévésztár londoni kalandjait, ráadásul a nézők fele a 18 és 49 év közötti, kereskedelmileg fontos korosztályból került ki. A hasonló időpontban a TV2-n indított Hangyák a gatyában című német tinivígjáték csak feleannyi (982 ezer) embert érdekelt, mint a Gáspár család. A Barátok közt keddi epizódja az egész hét legnézettebb műsorszáma lett, a teljes lakosságból 2,5 millióan volták rá kíváncsiak, ami ebben az esetben annyit tesz, hogy az adott időpontban a televízió előtt ülők 45,7 százaléka az egész héten egyébként is nagy nézettséget hozó Berényiékre volt kíváncsi. Ezen a napon ráadásul a köztelevízió is jól járt, hiszen utolsó vagyontárgyából, az archívumából sikerült az Önök kérték című kívánságműsorral nézettséget csiholnia. Másfélmillió embernek szottyant kedve a nosztalgiázáshoz, amivel az MTV beelőzte a TV2 legnézettebb keddi műsorát, az Aktívot (1,19 millió néző). Az erőviszonyok másnap sem változtak, az RTL Klub műsorblokkjának fölényét nem tudta semmi megtörni, még a hazai csatornákon már számtalanszor vetített, ezúttal ezen a csatornán ismételt Csapd le, csacsi! is 1,43 millió nézőt érdekelt (közülük 813 ezren a fiatalabb korosztályból kerültek ki). Csütörtökön az RTL Klub Házon kívül című műsora debütált, s az „utca emberét” politikusokkal szembesítő közéleti-politikai heti magazin 670 ezer embert kötött le, meghaladva az azonos műsorsávban a TV2-n sugárzott krimivígjáték 424 ezer nézőjét.
A péntektől vasárnapig hagyományosan jobban szereplő TV2 ezúttal kissé kevésbé „harapott”; pénteki húzóműsorát, az Áll az alku című vetélkedőt 1,57 millióan nézték (ennél az elmúlt hónapokban csak jobb mutatókat hozott a program). A vetélkedő felénél kezdődött első adásával a konkurens csatornán a Benne leszek a tévében című, a televíziós klasszikusnak számító The Gong Show-hoz hasonló „tehetségkutató”. A másfél éven belül harmadik csatornájánál próbálkozó Hajós András vezetette program 1,91 millió embert érdekelt, legfőképpen a fiatalokat (989 millióan voltak a 18-49-esek). Szombaton a Megasztár is jobban szerepelt, mint az előző héten: akkor a statisztika szerint sem a TV2 tehetségkutatója, sem a vele egyidőben sugárzott ökölvívógála nem futott igazán jó, köszönhetően az MTV Tiszta idegbaj című kabaréjának, amely némileg talán váratlanul ragadott magával 1,15 millió nézőt. Az MTV ezen a héten is kabaréval kísérletezett, ezúttal azonban nem nagyon jutott szóhoz: a teljes lakosság körében csupán 676 ezren vágytak kacagásra, 1,74 millió ember a dalverseny filmzene-feldolgozásaira kapcsolt, 1,7 millió pedig az RTL-en vetített, akrobatikus törés-zúzásra épülő Jackie Chan filmre.
A Sváby András vezette Napló – bár a hét legnézettebb műsorának nem ő bizonyult - vasárnapi elsőségét megtartotta: 2,27 millió nézőt érdekelt, amint Oláh Ibolya dalra fakad az Európai Parlament brüsszeli székházában. Nem ártott meg a Névshowrnak a kereskedelmi televíziók bojkottja sem (eszerint szerződéses sztárjaik nem vendégszerepelhetnek a köztévé esztrádműsorában), hiszen a Dömsödi-Hajdú páros így is 1,93 millió nézőt ültetett a képernyők elé.
Az év kilencedik hetében egyébként az egy műsorpercre eső átlagos nézőszám alapján az RTL Klub mind a teljes népesség, mind a 18-49-es korosztály körében magasabb számokat produkált, mint vetélytársai, s ugyanúgy igaz ez az esti főműsoridőre, mint a teljes napi nézettségre.