2012. augusztus. 08. 07:58 MTI/Magyar Nemzet Utolsó frissítés: 2012. augusztus. 08. 07:55 Bűnügy

Meghosszabbíthatják a nyomozást a Kerki eladása ügyében

Ingatlanforgalmi szakértővel is vizsgáltatja a Központi Nyomozó Főügyészség azokat a dokumentumokat, amelyeket az Oroszországi Föderáció Legfelsőbb Ügyészségétől kapott a Legfőbb Ügyészség a moszkvai kereskedelmi képviselet eladásával kapcsolatban – tudta meg a Magyar Nemzet.

Fazekas Géza, a főügyészség szóvivője a lapnak azt mondta: a nyomozó hatóság és a kirendelt szakértő is tanulmányozza az oroszoktól érkezett iratokat, és folyamatosan rendelik meg az eljárás folytatásához szükséges hivatalos fordításokat. Az eddig megismert iratok tartalmáról a szóvivő a nyomozás érdekeire hivatkozva nem nyilatkozott, de hangsúlyozta: a főügyészség kitart korábbi álláspontja mellett. Eszerint az orosz társszervektől július közepén kapott adatok megalapozzák az adásvétel miatt indított büntetőeljárást, a gyanú szerint a képviselet, a Kerki épületének értékesítésekor hétmilliárd forint kárt okoztak az államnak.

A Központi Nyomozó Főügyészség 2009 novemberében hűtlen kezelés miatt indított eljárást az ügyben, amelyben gyanúsítottként hallgatták ki Székely Árpád volt moszkvai nagykövetet, Tátrai Miklóst, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. volt vezetőjét, Fekszi Márta egykori külügyi államtitkárt és Császy Zsoltot, a vagyonkezelő egykori jogi és értékesítési igazgatóját.

Tátrait különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel, Fekszit, Székelyt és Császyt pedig bűnsegédlettel gyanúsították meg. A főügyészség 2011 novemberében eljuttatta az oroszokhoz azon kérdéseket, amelyeket jogsegélykérelem keretében tett fel az ottani társszerveknek. A nyomozás augusztus végéig megállapított határidejének legalább két hónapos meghosszabbításáról a Legfőbb Ügyészség napokon belül dönt - írja a Magyar Nemzet.

Hirdetés