Bűnügy hvg.hu 2012. május. 30. 08:25

Nol: ismert vállalkozótól csalt ki 300 milliót egy nő, mielőtt dobbantott

Több százmillió forintos bankhiteli csalással és pénzmosással gyanúsítja a NAV Észak-alföldi Bűnügyi Igazgatóság Hajdú-Bihar Megyei Osztálya Dudla Andreát, aki – a lakhelyelhagyási tilalmat megszegve egy olyan országba távozott, amellyel Magyarországnak nincs kiadatási egyezménye – számolt be a Népszabadság.

A közelmúltban sikerült felszámolnia a NAV regionális nyomozóinak egy debreceni bűnszervezetet, amelynek három tagját többek között 200 millió forintos pénzmosási üggyel gyanúsítanak.

Bár mindhármukra lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el a bíróság, a Népszabadság információi szerint az egyik gyanúsított, Dudla Andrea a bíróság által kiszabott lakhelyelhagyási tilalmat figyelmen kívül hagyva, rendszeresen elhagyta Debrecent, és további, tíz- és százmilliós nagyságrendű csalásokat követett el az országban, azt a látszatott keltve, hogy azok hátterében is gyanúsított társai állnak.

Az eredeti közjegyzői, ügyvédi és banki bélyegzőkkel felszerelt nő egy ismert vállalkozótól 300 millió forintot csalt ki, és ezzel a pénzzel tűnt el. Külön érdekessége az ügynek, hogy útlevele lejárt a gyanúsítását követően, mégis kapott egy újat.

A lap megkereste az illetékes hatóságokat. A NAV bűnügyi szóvivője a következő választ adta: „Számomra furcsa, hogy egy a pénzügyi nyomozóknál folyó eljárásról ilyen bennfentesnek nem nevezhető hírforrások alapján tényként közöl olyan történéseket, amelyek a valóságot nem fedik. Annak eldöntése pedig, hogy valaki szabadlábon védekezhet vagy esetleg személyi szabadságot korlátozó intézkedés alatt áll, a bíróság hatáskörébe tartozik.”

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság a nyomozás érdekeire hivatkozva a későbbiekre ígért  tájékoztatást.

Hirdetés
hvg360 Farkas Zoltán 2024. december. 04. 09:30

Egy megatárca veszélyei, avagy Matolcsy György diadalai az első Nemzetgazdasági Minisztérium élén

Unortodoxia bármi áron: ez jellemezte a 2010-es évek elején felálló első gazdasági csúcsminisztériumot. Most, hogy a Pénzügyminisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium újbóli tervezett összevonásával visszatérhet ez a struktúra a kormányba, felidézzük Matolcsy György miniszteri tevékenységének csúcspontjait a IMF-fel vívott háborútól a magánnyugdíjpénztárak beszántásáig.