Instant tudomány MTI 2015. június. 23. 18:51

Jövő szeptemberig keringhet a Rosetta

2016. szeptember végéig meghosszabbítják a Rosetta űrszonda küldetését – jelentette be kedden az Európai Űrügynökség.

A Rosetta leszállóegysége, a Philae robot 2014. november 12-én szállt le a 67P/Csurjumov-Geraszimenko üstökös felszínére, a szonda az üstökös körül kering. Eredetileg 2015 decemberéig tervezték a küldetés finanszírozását, több hete azonban sejteni lehetett, hogy a missziót meghosszabbítják.

Az ESA közleménye szerint küldetése végeztével az űrszonda 2016 szeptemberében valószínűleg leszáll a 67P/Csurjumov-Geraszimenko üstökös felszínére, amely most 295 millió kilométerre jár a Földtől. Akkor az üstökös már ismét távolodik a Naptól, és nem lesz elég napenergia a Rosetta műszereinek működésére.

A küldetés meghosszabbítása, amelyről kedden döntött hivatalosan az ESA tudományos bizottsága, fantasztikus hír a tudománynak – mondta Matt Taylor, a Rosetta-misszióban részt vevő egyik tudós.

"Megfigyelhetjük az üstökös tevékenységének hanyatlását, amikor ismét eltávolodunk a Naptól, és közelebb repülhetünk az üstököshöz, hogy még több adatot gyűjthessünk össze" – magyarázta a kutató.

A húsz éve indított program célja a naprendszer fejlődésének jobb megértése. A jégmagból, szerves anyagokból és kőzetből álló, por- és gáz övezte üstökösöket az ősanyagok valóságos tárházának tekintik.

A 2004-ben útnak indított Rosetta tíz éven át utazott fedélzetén a Philaével, amíg elérte a 67P/Csurjumov-Geraszimenkót. Ez volt az első űreszköz, amelynek sikerült 100 kilométernyire megközelítenie egy üstököst. A Philae leszállása az üstökösre szintén világpremier volt.

Magát a szondát nem leszállásra tervezték, a felszínre érkezésekor várhatóan megrongálódik és megszakad a kapcsolata a Földdel. "Az egyik legsikeresebb űrmegfigyelési küldetés ér majd így véget" az ESA szerint.

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?