Az ügyfeleket is bevonva három felé osztják a terheket.
Az ügyfeleket is bevonva három felé osztják a terheket. Ezzel összesen 900 milliárd forint terhet vesznek le a családokról - mondta Matolcsy.
Az első pont szerint az állam átvállalja a végtörlesztés bankokra háruló terhének egyharmadát. Így a svájci frank esetén a 180 forintos árfolyamszintig az ügyfeleké a teher, az efölötti rész egyharmadát az állam, kétharmadát a bankok állják.
Matolcsy György elmondta, hogy a bankok a következő évek bankadójából írhatják le az állami részt. A második pont szerint a 90 napon túli késésben lévők hitelét forintosítják, így a teher akkora lesz a miniszter szerint, mint a hitel felvételekor.
Az utolsó megállapodási pont szerint a bankszövetség és az állam folytatja az együttműködést, hogy a bankok növelhessék a hitelezést. Matolcsy György szerint februárban valósulhat meg a "növekedési paktum", amely a vállalkozásoknak, az otthonteremtőknek és az uniós pályázóknak bővíti a hitelkínálatot, így hozzájárulva a gazdasági növekedéshez.
Egyre jobban megérheti inkább eltárolni a napelemmel megtermelt áramot
Rövid távon jó módszer a szolgáltatói hálózatos adok-kapok, de hamarosan a tárolásos módszerrel is érdemes lesz megbarátkoznia a napelemeseknek, hiába drágább a tároló egység előállítása és karbantartása.