Ingatlan hvg.hu/MTI 2020. július. 20. 09:58

1,8 milliárd forintot oszt szét a kormány panzióépítésekre

Pest megyei panziók építésére hirdettek meg pályázatot.

A gazdaságvédelem címén még több pénzt szán a kormány a turizmusra. Ezúttal a panziók építésére hirdettek meg pályázatot, 1,8 milliárd forintos keretösszeggel – jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter.

A turizmus teljesítménye 2010 óta évről évre rekordokat dönt, a járvány miatt azonban leállt az ágazat – mondta a miniszter. Májusban a vendégforgalom 93 százalékkal zuhant vissza, áprilisban 97-tel. Éves szinten eddig 56 százalék a visszaesés 2019-hez képest.

A Pest megyei vállalkozások és önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok most 60 és 300 millió forint közötti támogatást igényelhetnek. Ebből lehetőségük van új panziók építésére és a működtetéshez szükséges eszközök beszerzésére, informatikai és infrastrukturális beruházásokra.

Tudatos otthon
Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.