A munkakeresés befolyásolja a keresletet.
Árfelhajtó hatása van annak, hogy egyre több ember igyekszik munkát találni a hazai ipari körzetekben. Az elmúlt néhány hónapban tovább nőtt azok száma, akik Budapesten, Pest, Győr-Moson-Sopron és Veszprém megyében igyekeznek megvetni a lábukat a munkalehetőségek reményében. Ez az erősödő hullám a nagyvárosokban és közvetlen környezetükben keresletnövekedést, közvetve pedig áremelkedést idéz elő.
Az otthonterkep.hu legfrissebb megállapításai szerint a magas munkanélküliség gyakran vonja magával a lakásárak visszaesését, erre iskolapéldát találni a hátrányos gazdasági helyzetben lévő térségekben: a munkahiány miatt az emberek nem tudják megfizetni a magasabb árakat, nem beszélve arról, hogy egyre többen tovább állnak és az ország másik részén telepednek le.
Vannak olyan körzetek is, melyekben a munkanélküliség és a lakásárak is alacsonyak, illetve a magas munkanélküliséghez magas lakásárak társulnak. Bács-Kiskun megyében a kecskeméti Mercedes-jelenlét az utóbbi években jelentősen növelte az ingatlanárakat, Somogy megye esetén pedig a Balaton bírhat árfelhajtó erővel. Hajdú-Bihar megyében feltehetően, Debrecen és Hajdúszoboszló torzítja jelentős mértékben az ingatlanárakat.* * * Milliókat lehet spórolni a legolcsóbb lakáshitel kiválasztásával!
A lakásvásárlás előtt állóknak sokszor hitelre is szükségük van céljuk megvalósításához. A jelenlegi gazdasági környezetben még fontosabb megtalálni a legolcsóbb ajánlatot, amivel akár milliók is megtakaríthatók. Ehhez érdemes a Bankmonitor lakáshitel kalkulátorát használni.
Egyre jobban megérheti inkább eltárolni a napelemmel megtermelt áramot
Rövid távon jó módszer a szolgáltatói hálózatos adok-kapok, de hamarosan a tárolásos módszerrel is érdemes lesz megbarátkoznia a napelemeseknek, hiába drágább a tároló egység előállítása és karbantartása.