Ingatlan ingatlanmenedzser.hu 2011. augusztus. 10. 11:36

Feljelentés-lavina a soproni szálloda ügyében

Kocsis Tünde alezredes elmondta: a Saphir Aqua apartmanhotel július elején zárt be, az előzetesen szállást foglaló -...

Kocsis Tünde alezredes elmondta: a Saphir Aqua apartmanhotel július elején zárt be, az előzetesen szállást foglaló - és azért 30-70 ezer forintot kifizető - ügyfelek többségét pedig nem is tájékoztatta erről. Így sokan kisgyermekkel megtett, több száz kilométeres utazás után szembesültek azzal, hogy nem foglalhatják el előre kifizetett szobájukat.

A szóvivő közlése szerint eddig mintegy ötven feljelentéssel foglalkozik a soproni kapitányság. Jelenleg azt vizsgálják, a foglalások és a pénz elfogadásakor milyen pénzügyi kondíciókkal működött a szálloda, azaz megtörténhetett-e, hogy úgy utaltattak át pénzt, hogy tudták, nem képesek teljesíteni a vállalt szolgáltatást.


 

Tudatos otthon
Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.