Az egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról és módosításáról szóló 2010. évi XC.
Az egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról és módosításáról szóló 2010. évi XC. törvény hatályba lépett rendelkezései megszüntették az öröklési és ajándékozási illetéket az egyenes ági, vér szerinti rokonok, valamint az örökbefogadott gyermekek esetében.
Az illetékmentesség csak az egyenes ági rokonokra vonatkozik (lefelé a vér szerinti vagy örökbefogadott gyermek, az unoka, a dédunoka, stb. felfelé a szülő, a nagyszülő, a dédszülő, stb.). Az oldalági rokonokra (például a testvér, az unokatestvér stb.) a mentesség nem terjed ki.
A házastárs, a mostoha- és nevelt gyermek és a mostoha- és nevelőszülő továbbra is illetékmentesen jut hozzá az örökrészéhez 20 millió forintos határig (illetéket csak az ezt meghaladó örökrésze után kell fizetni).
A lényegi változás tehát, hogy az egyenes ági rokonok a korábbinál kedvezőbb helyzetbe kerültek, mert ők ezentúl az összegtől függetlenül részesülnek az illetékmentességben.
A hivatkozott jogszabály 25. paragrafusa (az Illetéktörvény Új 12. paragrafusa) egyebekben részletesen tartalmazza az öröklési illetve ajándékozási illeték pontos megállapításához szükséges kulcsokat:
Öröklés esetén:
Csoport | Az illeték általános mértéke | Lakástulajdon-szerzés illetékének mértéke |
I. Az örökhagyó házastársa, mostoha- és nevelt gyermeke mostoha- és nevelőszülője terhére | 18 millió forintig 11% 18 millió forint feletti rész után: 35 millió forintig 15% 35 millió forint feletti rész után 21% | 18 millió forintig 2,5% 18 millió forint feletti rész után: 35 millió forintig 6% 35 millió forint feletti rész után 11% |
II. Az örökhagyó testvére terhére | 18 millió forintig 15% 18 millió forint feletti rész után: 35 millió forintig 21% 35 millió forint feletti rész után 30% | 18 millió forintig 6% 18 millió forint feletti rész után: 35 millió forintig 8% 35 millió forint feletti rész után 15% |
III. Minden más örökös terhére | 18 millió forintig 21% 18 millió forint feletti rész után: 35 millió forintig 30% 35 millió forint feletti rész után 40% | 18 millió forintig 8% 18 millió forint feletti rész után: 35 millió forintig 12% 35 millió forint feletti rész után 21% |
Ajándékozás esetén:
Csoport | Az illeték általános mértéke | Lakástulajdon-szerzés illetékének mértéke |
I. Az ajándékozó házastársa, mostoha és nevelt gyermeke, a mostoha- és nevelőszülője | 18 millió forintig 11% 18 millió forint feletti rész után: 35 millió forintig 18% 35 millió forint feletti rész után 21% | 18 millió forintig 5% 18 millió forint feletti rész után: 35 millió forintig 8% 35 millió forint feletti rész után 12% |
II. Az ajándékozó testvére terhére | 18 millió forintig 15% 18 millió forint feletti rész után: 35 millió forintig 21% 35 millió forint feletti rész után 30% | 18 millió forintig 8% 18 millió forint feletti rész után: 35 millió forintig 10% 35 millió forint feletti rész után 16% |
III. Minden más megajándékozott terhére | 18 millió forintig 21% 18 millió forint feletti rész után: 35 millió forintig 30% 35 millió forint feletti rész után 40% | 18 millió forintig 10% 18 millió forint feletti rész után: 35 millió forintig 21% 35 millió forint feletti rész után 30% |
Dr. Géczi Beatrix ingatlanjogász és cégjogi szakértő Géczi & Géczi Ügyvédi iroda 1024 Budapest, Margit krt. 15-17. I/3. Tel.: 06 (20) 9786030 E-mail: drgbea@gmail.com Szakterületem az ingatlanjog, a kereskedelmi jog (klasszikus kereskedelmi szerződések, fogyasztóvédelem, társasági jog - ideértve a végelszámolás szabályait -, csőd- és felszámolási jog és az értékpapír jog) valamint a családjog. Ügyvédi irodánk professzionális képviseletet biztosít adóügyi és egyéb peres eljárásokban. A megjelent szakértői cikkekkel kapcsolatos további kérdéseit a ugyved@ingatlanmenedzser.hu e-mail címen teheti fel. Ügyfélfogadás telefonon előre egyeztetett időpontban. Szeretném felhívni az olvasók figyelmét, hogy a jogi esetek különbözőek, ezért a korábbi kérdésekre adott tanácsaim hasonló esetekre teljes biztonsággal nem alkalmazhatóak. Szakmai felelősséget a félreérthető kérdések, illetve a hiányosan közölt tényállások alapján adott válaszokért nem vállalhatok. |
Egyre jobban megérheti inkább eltárolni a napelemmel megtermelt áramot
Rövid távon jó módszer a szolgáltatói hálózatos adok-kapok, de hamarosan a tárolásos módszerrel is érdemes lesz megbarátkoznia a napelemeseknek, hiába drágább a tároló egység előállítása és karbantartása.