A hipermarketekben nem ritka a 20-30 ezer forintos klímaberendezés, amihez mindössze 10 ezer forintos beszerelési...
A hipermarketekben nem ritka a 20-30 ezer forintos klímaberendezés, amihez mindössze 10 ezer forintos beszerelési költség járul. Érdemes azonban óvatosnak lenni az olcsó, de gyenge minőségű klímák vásárlásakor. Bár a magyar fogyasztók hagyományosan csak az árat nézik, a klímák esetében a gyenge minőség jóval többe kerülhet – figyelmeztetnek szakértők.
A klímapiac erősen szezonális: az eladási görbék április-májusra érik el a maximumot. „Az idei csúcsszezon teljesen elmaradt, a tervezett mennyiség felét sikerült adni. Részben a válság, részben a hideg időjárás miatt” – mondta Lánczi János, a kereskedelmi klímaforgalmazásban piacvezető Colombus Klíma Kft. ügyvezetője. A szakember úgy véli: az első, áprilisi melegek idején az olcsó márkákat keresték. Ugyanakkor a kereslet május végén és júniusban eltolódott a minőségi, drágább termékek felé.
Horváth Miklós, a Klíma Áruház Épületgépészeti Kft. ügyvezető igazgatója szerint az iparágban átlagosan 40 százalékkal estek vissza az eladások tavaly. „Idén arra számítottunk, hogy a válság után kilábalás lesz, de sajnos még tovább csökkent a kereslet” – mondja a szakember, aki úgy véli: a hideg időjárás alaposan betett a forgalmazóknak. Több forrásból úgy értesültünk: az értékesítési árak idén – készüléktől és kategóriától függően – 5-10 százalékkal csökkentek.
Árak és trendek
Bár egy klíma beszerzésénél a készülék ára a legnagyobb költség, a készülék üzembe helyezése és fenntartása is jelentős tényező. A beszerelés tetemesebb - 40-50 ezer forintos - összeget jelent. Ez ugyanis komoly feladat: a vezetékek falba történő elhelyezése falfúrással, véséssel jár, nem beszélve arról, hogy a kondenzvíz elvezetését is meg kell oldani. Aki ennél olcsóbban kínál beszerelést, az valószínűleg egy gumicsónakra is hajlandó klímát telepíteni.
Új elem, hogy valamelyest a beszerelési árak is csökkentek. „A tavalyi 55-60 ezer forintért végzett szolgáltatás annak ellenére kerül ma 40-45 ezer forintba, hogy a bérek, közterhek, alapanyagárak jelentősen emelkedtek az időszakban” – mondta Lánczi János.
A klímával rendelkező magánszemélyek a válság miatt a karbantartási árakon próbáltak spórolni. Ez – készüléktől függően - 4-10 ezer forintos egyszeri, éves kiadást jelent, ám ha ezt valaki elmulasztja, ugrik a készülék garanciája is.
Az ipari megrendeléseknél a válság következményeinek megítélésben eltérnek a vélemények. Bár az előre lekötött projektek csúsztak, de megvalósulnak, sokan attól tartanak: az irodapiac idei leállása miatt inkább a jövő évben várható a drasztikus visszaesés. Horváth Miklós szerint ugyanakkor ez nem feltétlenül következik be, mivel a forgalmazók többsége a kisebb cégeket, irodákat látja el klímával.
Melyik a jó klíma?
A háztartásokba szerelhető klímák esetében három szegmenst különíthetünk el. Az olcsó termékek induló ára nettó 50 ezer forint, a középkategóriásaké (például Hisense, Midea) 50-80 ezer forint, a felső középkategóriájú gépeké (Fisher) 90-100 ezer forint. A jellemzően AA energiafogyasztású, plazmaszűrős prémium (Daikin, Samsung, Hitachi) berendezéseké pedig 130 ezer forinttól indul.
Az utóbbi években – a nemzetközi trendekkel megegyezően – egyre keresettebbek itthon az úgynevezett inverteres készülékek. Amíg öt éve 80-20 százalék volt a hagyományos készülékek javára a piaci arány, idén az eladott készülékek 70 százaléka már japán inverteres klíma volt. Az inverteres készülékek kevesebbet fogyasztanak, megbízhatóbbak és halkabbak, mint a hagyományos klímák – igaz, 20-30 százalékkal drágábbak is.
Cserébe viszont 30 százalékkal alacsonyabb fogyasztással és 10-15 éves problémamentes működést nyújtanak. Egy középkategóriás inverteres készülék gyakorlatilag egy prémiumkategóriás, hagyományos modell képességeivel rendelkezik.
Horváth Miklós szerint a minőségi inverteres klímák – 2,5 kW-os teljesítménykategóriában – nettó 150 ezertől, a középkategóriások 180 ezertől, a prémium kategóriásak 240 ezer forinttól kezdődnek.
Mi a baj a no name termékekkel?
Horváth Miklós, a Klíma Áruház Épületgépészeti Kft. ügyvezető igazgatója szerint a kínai légkondicionáló termékek zajosak, sokat fogyasztanak, könnyen elromlanak, ráadásul nincs hozzájuk alkatrész. Ennek oka lehet, hogy a kínai gyárakban nem gyártás, hanem összeszerelés folyik. „Bár a hipermarketek akciós újságjában oda van írva, hogy a beszerelés 10-20 ezer forintba kerül, ilyen készüléket vásárolni valahol mindig zsákbamacska”. Ráadásul ezek a termékek nem lettek olcsóbbak – szemben a közép és felső kategóriásoknál tapasztalható 10 százalékos csökkenéssel –, hiszen Kína dollárban értékesít, a dollár pedig jelentősen erősödött az év elejétől.
Egyre jobban megérheti inkább eltárolni a napelemmel megtermelt áramot
Rövid távon jó módszer a szolgáltatói hálózatos adok-kapok, de hamarosan a tárolásos módszerrel is érdemes lesz megbarátkoznia a napelemeseknek, hiába drágább a tároló egység előállítása és karbantartása.