Az előző két hónappal ellentétben szezonálisan kiigazítva a termelés szeptemberben 3,7 százalékkal nőtt augusztushoz...
Az előző két hónappal ellentétben szezonálisan kiigazítva a termelés szeptemberben 3,7 százalékkal nőtt augusztushoz viszonyítva. Az év első kilenc hónapjában a termelés 2,7 százalékkal volt kisebb az egy évvel korábbinál, ami javulást mutat az első nyolc hónap 3,1 százalékos csökkenéséhez viszonyítva. Szeptemberben is ellentétesen alakult az építményeken illetve az egyéb építményeken - út-, vasút-, metróépítkezések - végzett munkák alakulása. Az épületeken végzett termelési volumen szeptemberben 15,7, az első kilenc hónapban 13,2 százalékkal csökkent, míg az egyéb építmények kategóriájában rendre 17,0, illetve 11,8 százalékos volt a növekedés.
Az építőipari termelés 1,2 százalékos csökkenésén belül az épületeken végzett munkák volumene 15,7 százalékkal esett vissza, míg az egyéb építményeken végzetteké ezzel szemben - az előző hónapokhoz hasonlóan - emelkedett: 17 százalékkal magasabb volt, mint 2008 szeptemberében. Az egyéb építmények termelésének növekedése továbbra is út-, vasút- és metróépítési munkáknak köszönhető. Évkezdettől számítva az épületeken végzett munkák volumene 13,2 százalékkal mérséklődött, az egyéb építményeken végzetteké pedig 11,8 százalékkal bővült az egy évvel korábbihoz képest.
Szezonálisan kiigazítva az épületek építése szeptemberben 1,2 százalékkal kisebb, az egyéb építményeké 6,5 százalékkal nagyobb volt, mint augusztusban. Az építőipari vállalkozások hó végi szerződésállományának volumene az elmúlt hónapokhoz hasonlóan szeptemberben is magasabb volt az egy évvel korábbinál: 9 százalékkal meghaladta azt. Ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződések állománya 1 százalékkal, az egyéb építményeké pedig az év során kötött több, jelenleg is folyó út-, vasútfejlesztési munkákra vonatkozó szerződésnek köszönhetően 15,6 százalékkal nőtt. A 2009 szeptemberében kötött szerződések volumene 14,5 százalékkal maradt el az előző évitől. Ezen belül épületek építésére 10,7 százalékkal, egyéb építményekre pedig 17,2 százalékkal kevesebb szerződést kötöttek. Az egyéb építmények körében a rendelések visszaesést az egy évvel korábbi, út- és vezetéképítésekre kötött nagy értékű szerződésekből eredő magas bázis magyarázza.
A KSH közleményében kiemelte: szeptemberben az építőipar ágazatai közül az épületek építése ágazat termelése - ami az épületépítési projektek szervezését és az épületek szerkezetkész építését tartalmazza - 12,3 százalékkal csökkent a 2008. azonos időszakihoz mérten, az egyéb építmények építése ágazaté - ami például utak, vezetékek szerkezetkész építését foglalja magába - viszont jelentősen, 41,5 százalékkal magasabb volt az egy évvel korábbinál. A növekedés az előző évek visszaesése miatti alacsony bázis mellett néhány nagy értékű, 2009. évi állami és önkormányzati beruházással folyó munka következménye. Az építőipari termelés csaknem felét kitevő speciális szaképítés ágazat - melynek zömét a szerelési és a szakipari munkák adják - termelésének mérséklődése tovább folytatódott: szeptemberben 16,9 százalékkal alacsonyabb volt, mint egy évvel korábban.

Egyre jobban megérheti inkább eltárolni a napelemmel megtermelt áramot
Rövid távon jó módszer a szolgáltatói hálózatos adok-kapok, de hamarosan a tárolásos módszerrel is érdemes lesz megbarátkoznia a napelemeseknek, hiába drágább a tároló egység előállítása és karbantartása.
Ingatlan
ingatlanmenedzser.hu
2008. december. 27. 12:55
Óriási ötlet: nagyobb a terasz, mint a ház!
Ingatlan
ingatlanmenedzser.hu
2009. október. 07. 15:44
Zseniális magyar találmány! Hamarosan gyártják a napelemes tetőcserepet
Ingatlan
ingatlanmenedzser.hu
2008. november. 11. 15:13
Dubaj: ilyen egy luxus buszmegálló
Ingatlan
ingatlanmenedzser.hu
2009. június. 21. 18:22
17 gyakorlati tipp a betörők távoltartására
Ingatlan
ingatlanmenedzser.hu
2009. április. 30. 09:00
Elképesztő térhatású graffitik az utcakövön! (fotókkal)
Ingatlan
ingatlanmenedzser.hu
2009. január. 04. 09:07
Elképesztő lakásbelsők! Megmutatjuk 2008 legjobbjait
Ingatlan
ingatlanmenedzser.hu
2009. május. 29. 10:02
Komplett konyha 2 négyzetméteren? Zseniális, díjnyertes megoldás (fotókkal)
Ingatlan
ingatlanmenedzser.hu
2009. január. 08. 20:41
Zseniális magyar találmány. Rajong a világ az új építőanyagért
Ingatlan
ingatlanmenedzser.hu
2009. április. 06. 13:09
Hol lakik a felső tízezer? Budapesti luxusingatlanok
Ingatlan
ingatlanmenedzser.hu
2009. március. 15. 16:54