500 milliót nyertek óvodára, de nincs pénzük önrészre
Solti Gábor (Korona Csereklub) piliscsabai polgármester az MTI-nek elmondta: a képviselők 8:4...
A nemrég megválasztott és az óvodaépítéssel összefüggésben sokat támadott, sőt a június 8-i ülésen több helybéli által életveszélyesen megfenyegetett polgármester azt mondta: inkább visszautalják az elkülönített számlán tartott 170 milliós előleget, mintsem felelőtlen kiadásba verjék magukat. Hozzáfűzte: a képviselők alternatív megoldásokon gondolkodnak. Ezek egyike lehet a meglévő óvodák felújítása, bővítése, illetve úgynevezett mobil, könnyűszerkezetes - 2-4 csoportos - óvodák létesítése, például a sűrűn lakott lakóparkokban. Solti Gábor szerint az Ausztriában, sőt néhány hazai településen is jól bevált mobil épület sokkal olcsóbb a hagyományos technológiával készültnél és azt akár lízingelni is lehet.
A polgármester közölte: legkésőbb augusztus végéig demográfiai felmérést végeznek Piliscsabán a gyermeklétszám, illetve az óvodai igények pontos megismerésére, és lehetőség szerint még a nyáron döntenek az alternatívákról. Solti Gábor cáfolta a civil szervezetek azon állítását, hogy a pályázati előleget kamattal fejelték volna meg, mint ahogy szerinte az sem igaz, hogy a visszaadott támogatás miatt a jövőben minden pályázati lehetőségtől elesne a település.
Németh András, a Csabagyöngye Egyesület elnöke, a korábbi tüntetés egyik szervezője az MTI-nek úgy fogalmazott: építészetileg és gazdaságilag is nagyfokú amatőrizmus, amit a képviselő-testület és a polgármester művel. Szerinte a tulajdonképpen konténerépületet jelentő "mobil" óvoda nem oldja meg a gyermekek elhelyezésének gondját. Hozzátette: az előző testülettel három éven át számolgattak, terveztek, s több helyi szervezettel együtt állítják: igenis fel tudná építeni a "rendes" óvodát a község, ha az új "vezető garnitúra" is akarná. Félő, hogy az alternatív megoldás révén "többe kerül majd a leves, mint a hús" - mondta.
Piliscsaba önkormányzata június 2-án az óvodaépítésre kiírt közbeszerzési eljárást arra hivatkozva érvénytelenítette, hogy a benyújtott legolcsóbb ajánlat is 92 millióval haladta meg a költségvetésben előirányzott összeget. A döntésre válaszul a helyi lakosok és civil szervezetek június 5-én a községháza előtt demonstrációt szerveztek. A következő, június 8-i, botrányba fulladt testületi ülésen rendőri beavatkozásra volt szükség.
* * * Lakástámogatás meglévő és vállalt gyermekek után
A lakástámogatási rendszer egyik legfontosabb eleme a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK). Az igénylők lakáscéljuk megvalósításához 600 ezer és 10 millió forint közötti összeget kaphatnak meglévő és vállalt gyermekük után. A Bankmonitor CSOK kalkulátorával a támogatási jogosultság könnyen ellenőrizhető, de azt is meg lehet tudni, hogy igényelhető-e a támogatáshoz kapcsolódó kedvezményes CSOK-hitel
Egyre jobban megérheti inkább eltárolni a napelemmel megtermelt áramot
Rövid távon jó módszer a szolgáltatói hálózatos adok-kapok, de hamarosan a tárolásos módszerrel is érdemes lesz megbarátkoznia a napelemeseknek, hiába drágább a tároló egység előállítása és karbantartása.