Karácsonyi idő lesz szenteste, de ezt most úgy kell érteni, hogy Betlehemben lehet ilyen idő december 24-én, mint amilyen nálunk lesz.
Nagyon kellemes, betlehemi idő lesz karácsonykor, de ez azt is jelenti, hogy hónak, hidegnek, télnek nyoma sem lesz szenteste – derül ki az Időkép.hu előrejelzéséből.
A hétvégén érkező hidegfront gyorsan átvonul térségünk fölött, mögötte a jövő hét elején nyugat felől erős, főként északkeleten olykor viharos nyugati, délnyugati szél kíséretében ismét enyhe, váltakozó nedvességtartalmú légtömegek érkeznek fölénk, így karácsony közeledtével is enyhe marad az idő. Havazás továbbra sem valószínű, a csapadék – mely inkább az északi, északkeleti tájakon lehet jellemző a hét első napjaiban – mindenhol eső formájában érkezik majd.
Szenteste napján hazánk nagy részén akár több órára is kisüthet a nap, és az enyhe hajnalt követően délutánra a legtöbb helyen 10-12 fok köré melegedhet a levegő, kora tavaszias hangulatban köszönt ránk tehát az ünnep. A legfrissebb számítások szerint a karácsonyi ünnepek idején lehűlés veheti kezdetét, de ennek kimenetele még meglehetősen bizonytalan.