2005. június. 02. 09:48 Utolsó frissítés: 2005. június. 30. 13:52 Műértő

Előre eldöntött kérdések

Az értékrangsor már az árverés előtt kialakul, a műgyűjtői öntörvényűségnek és kreativitásnak ezek után nem sok hely jut az aukciós piacon, a vállalkozó kedv legfeljebb a négyszemközt zajló csereberék, eladások során érvényesül.

Kondor Béla:
Építők, 1968.
olaj, aranyfüst,
faros, 126*70 cm
A műtárgyaknak a becsült ártól függetlenül is létezik értékük, amelyet a művészettörténetben vagy az életműben elfoglalt helyük határoz meg, ezt pedig a korábbi reprodukciók, kiállítási alkalmak sora támaszthatja alá. Az aukciósházaknak is léteznek értékpreferenciáik, melyek sok esetben - de nem mindig - azonosak a művészettörténeti kánon meghatározásaival, ugyanakkor további reprodukciós és kiállítási alkalmak szervezésével, illetve egyéb marketingkommunikációs eszközökkel befolyásolhatók vagy erősíthetők. A kereskedő érdeke, hogy nyilvánvalóvá tegye, mely tételeit tekinti kiemelten értékesnek, ennek megfelelően sajtótájékoztatót tart, külön füzetecskét gyárt, címlapra tesz vagy többoldalas tanulmánnyal méltat bizonyos műveket, ami gyakorlatilag nem más, mint a művészettörténeti fontosság hangoztatása a majdani magas -- más megközelítésből: reális -- ár elérése érdekében. Ezt tette idén tavasszal a Mű-Terem Galéria, amikor önálló kiadványt állított össze Rippl-Rónai Menetelő francia katonák című művének bemutatására, a Kieselbach Galéria annak a kilenc festménynek a katalógus címlapján közölt részletével, amelyek azután valóban a legdrágább tételek lettek az árverésen, valamint a Nagyházi Galéria a frissen meghatározott Tizianónak szentelt sajtótájékoztatóval.

Az értékrangsor tehát már az árverés előtt kialakul, a műgyűjtői öntörvényűségnek és kreativitásnak ezek után nem sok hely jut az aukciós piacon, a vállalkozó kedv legfeljebb a négyszemközt zajló csereberék, eladások során érvényesül. Ezen a tavaszon mindenki biztosra ment, nem történtek meglepetések. Már egy Kondor-kép több tízmilliós ára sem ér senkit váratlanul: egyrészt volt már előzménye (A műtücsök felbocsátása 2002 szeptemberében 36 millióért kelt el a Mű-Teremnél), másrészt az 1968-as Építők kiemelt helyet kapott a Kieselbach-árverés előzetes reklámjában, tehát biztosra vehettük, hogy nem lesz olcsó. A nagyobb részében múzeumi reprezentációt kapott, kisebb hányadában a műkereskedelemben keringő Vasilescu-gyűjtemény egyik fontos darabja 36 millió forintért cserélt gazdát, és 2005 májusában már mindenki magától értetődőnek tekinti, hogy egy - sokaknak kortárs - Kondor annyit ér, amennyit kevés magyar festőért adnak meg jelenleg.

Ennél drágább ezen az árverésen csak Paál László 1875-ös Barbizoni tája lett (42 millió), viszont lényegesen olcsóbbnak bizonyult Perlrott-Csaba Vilmos 1911-es, Cézanne és Matisse nyomában járó Lány gitárral című vászna (23 millió) vagy Farkas István Franciaországból előkerült és a közelmúltban rendezett gyűjteményes tárlaton kiállított 1931-es Tengerparti sétája (18 millió).

Ugyancsak Vasilescutól származik Vajda Lajos 1938-as Őstermészet című grafikája, amelyik tulajdonképpen kettő volt egyben: a hátoldalán egy másik rajz kezdeménye található. Vajdát mostanában Kondorhoz hasonlóan a műtárgypiac drága kedvencei közé próbálják a kereskedők felhozni, csak az ő esetében ez nehezebben fog sikerülni, mert finomabb, kevésbé színes, és a grafikák értéke mindenütt a világon messze alatta marad a festményekének. Az Őstermészet 14 milliós ára sokaknak okozott csalódást, holott a fenti tényeket figyelembe véve nem esik távol a reálistól.

Nem lennénk igazságosak, ha Kieselbach anyagát és árait is teljes mértékben „szokványosnak” és kiszámíthatónak tekintenénk. Izraelből érkezett néhány tétel: kettő Ország Lilitől (Kompozíció sárgákkal - 4,6 millió, Kompozíció - 2,6 millió), egy Bíró Antaltól (Hommage a Klee - 700 ezer), de Bán Béla 1969-es Sárga figurája is feltehetően onnan származik, még ha a katalógus erre nem is tér ki. Mivel Bán-képet sem az Európai Iskola idejéből, sem a néhány elszánt gyűjtőt érdeklő szocreál korszakból gyakorlatilag nem lehet kapni (a későbbiek pedig innen távol készültek), ez a furcsa gyermekrajzszerűség is elkelt 440 ezer forintért. Sokan örvendtek a műtárgypiacon ritkaságként előforduló Gedő Ilka-műnek, az 1984-es Rózsaszínű önarcképnek, amelyet 2,8 millióért vett meg szerencsés újdonsült tulajdonosa.

A Mű-Terem Galériánál a Menetelő francia katonák 55 millióval elérte azt az árat, amely valamilyen megközelítésben „leg” lehet - márpedig ez az aukciósházaknak évről évre egyre fontosabb: Nagyházi Tizianójáig ez lett a szezon legdrágább tétele. (Néhány médium egymástól átvéve a hírt „rekordgyanúsnak” hirdette a képet, a műkereskedelemben nem jártas olvasók és hallgatók megtévesztésére.)

Szobotka Imre 1913 -1914-es Csendélet asztalon című képe 28 milliót ért, ami a legtöbb, amit a kétarcú - előbb izgalmasan avantgárd, később érdektelenül impresszionista - művész munkáiért eddig megadtak.

Virág Juditék közönsége fogékonyabb volt a klasszikus modernekre, és kevésbé értékelte a fiatalabb művészetet. A rengeteg és egyre drágább nagybányai tájkép mellett Patkó, Czigány, Vaszary művei könnyedén repültek túl 10 millión, míg Bálint, Vajda, Ország műveinek pár százezerrel kellett beérniük. Hogy mégsem kellett hiába várnunk a gyűjtők vállalkozó kedvének megnyilvánulására, azt néhány festményáron elkelt grafika bizonyította: Schönberger tusrajza (Olvasó nő) 850 ezerért, Rippl-Rónai akvarellje (Hölgytársaság) 1,1 millióért, Gulácsy ceruzarajza (Veronai fantázia) 3,4 millióért talált új gazdára.

Gréczi Emőke