A fa törzsének túlnyomó részét halott sejtek alkotják, amelyek segítenek megtartani a fát, vagy hozzájárulnak a víz szállításához a gyökér és a korona között. A törzs élő része a bél és a külső kéreg közt helyezkedik el. Ebben a növekedő rétegben jönnek létre az új sejtek minden növekedési időszakban. A külső oldalon születnek az új sejtek, amelyek a fotoszintézisből származó cukros vizet szállítják.

Ezek a sejtek idővel összeomlanak, ezért ez a kérgen belüli réteg a törzshöz képest vékony. A belső oldalon új fasejtek keletkeznek, ezeknek köszönhető, hogy a fa vastagodik. A mérsékelt övben, ahol külön évszakok léteznek, a fák tavasszal és kora nyáron nőnek a legtöbbet, és növekedésük a nyár végén és ősszel lassul. Így jönnek létre az évgyűrűk – a tavaszi fa világosabb, szélesebb, valamint az őszi fa keskenyebb és sötétebb gyűrűi egymás körül.

Az évgyűrűk vastagsága nemcsak a növekedési időszakon belül változik, hanem az éghajlat változásai is befolyásolják. Az aszályos vagy hideg nyarakon kisebb a növekedés, és az évgyűrűk is keskenyebbek. Az ugyanazon időszakban ugyanazon a területen növő fák ezért a keskenyebb és szélesebb évgyűrűk váltakozását illetően hasonló mintázatot mutatnak, aminek alapján meg lehet állapítani, hogy mikor és hol nőtt egy adott fa. Az évgyűrűk tanulmányozását nevezik dendrokronológiának, szó szerint faidőtannak.

Minden fadarabban le van jegyezve a történelem

Vegyük példának az Oseberg-sír kirablását. E sírhalom mélyén egy nagy hatalmú nő nyugodott, akit 834-ben temettek el vikinghajókkal, különleges sírajándékokkal. Valamikor a domb kialakítása és a középkor között sírrablók jártak erre. A sírkamrához vezető járatban segítőkészen 6 ásót és 4 saroglyát hagytak maguk után. Ezek tölgyből készültek, így az eszközök évgyűrűinek tanulmányozása révén lehetőség nyílt a rablás időpontjának meghatározására.

Bár a szkenneres elemzések a rablás pontos időpontját nem tudták megadni, de azt kimutatták, hogy a saroglyákat egy olyan tölgyből készítették, amely 953-ban még nőtt. Mivel tudjuk, hogy a vikingek jobbára nem sokkal a kivágás után feldolgozták a tölgy fáját, mert különben megkeményedett volna, a rablás feltehetőleg 953 után, de 970 előtt történt.

Az évgyűrűk értelmezését számos területen fel lehet használni

Szergej Kuszevickijt, az orosz származású világhírű zenészt és karmestert leginkább arról ismerik, hogy hosszú éveken át igazgatta a Bostoni Szimfonikusokat. Kuszevickij egyik kedvenc hangszere egy nagybőgő volt, amelyet állítólag Antonio és Girolamo Amati, az egyik legkiválóbb itáliai hegedűkészítő családhoz tartozó testvérpár készített.

2004-ben megvizsgálták a nagybőgő évgyűrűit. Kiderült, hogy a hangszer anyagául szolgáló fenyő legalább 317 éves, 1761-ben még élt, és nagy valószínűséggel az osztrák Alpokban, a fahatár közelében nőtt. Mivel a két Amati fivér közül a második 1630-ban halt meg, kizárt, hogy ők készítették volna a kiváló hangszert. Az orosz zenész egyedülálló nagybőgőjéért feltehetőleg a 18. század végi francia hangszerkészítőket illeti a dicséret.

Az évgyűrűelemzés arra is lehetőséget kínál, hogy értékes ismereteket szerezzünk a természet és az ember együttéléséről azokból az időszakokból, amelyekből nemigen maradtak fenn történelmi emlékek. Norvégia legnagyobb védett erdejében, a Trillemarkában a Norvég Biogazdasági Kutatóintézetnél dolgozó kollégák csaknem 400, égésnyomokat mutató erdeifenyő évgyűrűit vizsgálták meg, hogy feltárják a terület erdőtüzeinek történetét. Az égésnyomok az erdőtűz terjedésekor a fatörzs tövénél, a szélárnyékos oldalon keletkező sérülések. A fa ugyan nő tovább, de a sérülés hegként megmarad az évgyűrűkben.

Az erdeifenyők az éghajlat és az ember történetét is elbeszélik: a 17. század elejéig az erdőtüzek nagyok és erőteljesek voltak, és elsősorban az éghajlati viszonyok miatt alakultak ki, azaz meleg és száraz nyarakon villámcsapások nyomán kigyulladt az erdő. A következő 200 évben a tüzek megszaporodnak, de kiterjedésük csökken: ez a lakosság növekedésének és az égetéses művelésnek az eredménye. Az utolsó 200 évben ismét csökken a tüzek gyakorisága, mígnem az erdőtüzeket sikerül csaknem teljesen felszámolni, mivel az égetéses művelés véget ér, minthogy a 19. században az erdő mint faanyagforrás egyre nagyobb érték lesz.

Tanulságokat is hordoznak

HVG Könyvek

Több mint 9000 európai fatárgy évgyűrűmintázatának vizsgálata és az írásos forrásokkal való összevetése révén a kutatók feltárták, hogy az elmúlt 2500 évben a csapadék- és hőmérséklet-ingadozások egybeestek a preindusztriális társadalom jelentős fordulópontjaival. A Római Birodalom fénykorában és a középkori jóléti időszakban (körülbelül 1000 és 1200 között) a meleg nyarakhoz elegendő csapadék társult, míg a Nyugatrómai Birodalom bukása és a nyugtalansággal járó népvándorlás kora egybeesik az éghajlat változékonyságának fokozódásával körülbelül 250 és 600 között.

Bár a mai társadalom ellenállóbb a rövid távú éghajlatváltozásokkal szemben, a mi társadalmunk sem vonhatja ki magát a hatásai alól. Az évgyűrűk titkos nyelve megmutatja, milyen fontos az éghajlat a stabil, sikeres társadalom szempontjából. Talán az efféle archívumokból megismert történetek még inkább ösztönöznek bennünket arra, hogy visszafogjuk azokat a tevékenységeinket, amelyek az éghajlatváltozást elősegítik.

A fenti cikk Az élet szövete című könyv szerkesztett részlete. A kötetben Anne Sverdrup-Thygeson kutató magával ragadó módon mutatja be, hogy nyüzsgő sokféleségével miként járul hozzá a természet jólétünkhöz és jóllétünkhöz. A könyvet itt rendelheti meg kedvezménnyel.