Világszerte milliók aggódnak a klímaváltozás miatt, és fellépést sürgetnek: a csendes-óceáni szigetlakók, akiknek a tengerszint emelkedésével kell szembenézniük, a gazdák, akik életét ciklonok keserítik meg, az áradások és a hőség áldozatai, az üres hálójú halászok, a bevándorlók célországai – egy olyan generáció, amely nem látja a jövőt. Az Egyesült Államokban háromból két amerikai szorong a globális felmelegedés miatt, és minden negyedik amerikai „nagyon szorong”. Joggal kérdezhetnénk:

Ha ez ennyire fontos az állampolgárok számára, miért nem volt fontos a politikusoknak?

A politikaipar káros oldala

Az ipar olyan rendszer, amely a fogyasztók igényeire reagálva kínál árukat vagy szolgáltatásokat. Ahogyan létezik gyógyszeripar, autóipar és bankszektor, politikaipar is létezik, láthatatlanul, mégis a szemünk előtt. Talán ez az egyik legpusztítóbb iparág a világon, mert olyan kampányokat és hirdetéseket készít, amelyek elutasítják, lekicsinylik és kigúnyolják a klímatudományt, és lassítják a mindannyiunk javát szolgáló törvények és jogszabályok elfogadását.

Azért kap pénzt, hogy polarizáljon, dezinformáljon, az olaj- és gázszennyezőket fényezze, félelemre apelláló hirdetéseket készítsen a megújuló energiáról a domináns iparágak nevében, vagy egyenesen hazugságokkal csapjon hírverést politikai jelölteknek. Ez egy globális, több milliárd dolláros iparág, amely a viszályt szítja, és abból él. A politikaiparnak konfliktusra és szembenállásra van szüksége, és ezt az ellenfelek dehumanizálásával éri el. A dehumanizálás is a rombolás formája. Romboló politikai légkörben nem tudjuk megújítani az éghajlatunkat.

Az Egyesült Államok és sok más ország választási eredményei nem a választói akaratot tükrözik, hanem azt, amitől az emberek félnek. A politika nem arra irányul – és nem is az a szándéka –, hogy a választókat szolgálja: mint minden iparág, kizárólag önmagát szolgálja. És – mint a legtöbb iparág – elfojtja a versenyt. A szélsőségesen eltérő nézőpontok fenntartására épül. Az Egyesült Államokban ez egy 20-30 milliárd dolláros iparág, amely gazdag támogatókból, politikai akcióbizottságokból, ügyvédi irodákból, reklámügynökségekből, lobbistákból, konferenciákból, bankettekből, kétes eredetű pénzekből, oda-vissza kinevezésekből és vállalati hozzájárulásokból áll.

A 2020. novemberi választások előtt az amerikai kongresszus csupán 23%-os támogatottságot élvezett, a képviselőház tagjait mégis 91%-ban, a hatéves ciklusú szenátorokat pedig 85%-ban újraválasztották. Ez nem megfelelően működő rendszer. Ide vezet, ha a szavazóknak csak két választási lehetőségük van. Ugyanannyira szavaznak ellene, mint amennyire mellette. Lehetnek egyéb jelöltek is a szavazólapon, de a „győztes mindent visz” típusú rendszerben az esélytelen jelöltek „elvesztegetett” szavazatokká válnak.

Az Egyesült Államok kétpártrendszer, duopólium. A republikánusokról és a demokratákról azt hihetnénk, hogy egymás ellen hadakoznak, de valójában hatékonyan együttműködnek, hogy védjék magukat. Harc van, de verseny nincs. A valódi versenyt egyszerűen és hatékonyan meg lehetne teremteni, amely több választási lehetőséget biztosítana a választóknak anélkül, hogy attól kellene tartaniuk, elvesztegetik a szavazatukat; ezt rangsorolt szavazásnak (ranked-choice voting, RCV) hívják.

A rangsorolt szavazás

HVG Könyvek

Ebben a rendszerben egy pártoktól független előválasztási rendszerben a legjobb négy-öt jelöltet juttatná tovább az országos választásokra. Ez lehetővé tenné, hogy a duopóliumon kívül álló jelölteket is számításba vegyék, és a média figyelmét is felkeltsék. A jelenlegi rendszerben az általános választásokon felkerülhetnek ugyan a szavazólapra, de a legtöbb esetben az előválasztási procedúra miatt teljesen ismeretlenként indulnak.

Az általános választásokon rangsorolt szavazási rendszerben határoznák meg, ki a győztes. Ilyenkor olyan szavazólapot használnak, amelyen a szavazó a végső jelölteket rangsorolja az elsőtől az utolsóig. Az első szavazatszámlálás során összeszámolják az egyes szavazók első számú választását, és ha valaki több mint felét megnyeri, őt nyilvánítják győztesnek. Ha senki sem szerzi meg a többséget, az a jelölt, aki a legkevesebb szavazatot kapta, kiesik; megszámolják a kiesett jelöltet választó szavazók második választottját, és hozzáadják az összesítéshez. A folyamatot addig ismétlik, amíg nincs többségi győztes.

A rangsorolt szavazást világszerte több helyen is alkalmazzák a választásokon Maine-től és New York Citytől kezdve Indiáig és Írországig, valamint az ausztrál képviselőházban és az Oscar-díjkiosztón, helyi választásokon és politikai pártok belső szavazásain. Ennek a rendszernek az előnye, hogy inkább pozitív, mint könyörtelenül negatív kampánytípusokat ösztönöz. A jelöltek a támogatottságukat szeretnék bemutatni, szemben a félelemre épülő, beszűkült politikával. A siker kulcsa, hogy a rangsorban előbbre kerüljenek.

A jelenlegi rendszerben az a jelölt nyer, aki a legtöbb szavazatot kapja. A rangsorolt szavazási rendszerben szintén a többséggel rendelkező jelölt nyer, de másképp jut el a győzelemig. Egy több jelöltet felvonultató versenyben nem biztos, hogy van többségi győztes. Az, ha jó helyezést kell kapni azoktól, akik másik jelöltet támogatnak, kapcsolatépítő kampányokhoz vezet, és a negatív kampányt veszélyes taktikává teszi.

Ha egy választási rendszer a polarizáció helyett a konszenzust segíti elő, akkor relevánsabbá és megvalósíthatóbbá válik az, amire az állampolgároknak szükségük van, és amit akarnak. Az ismeretlenek által pénzelt, fröcsögő kampány így stratégiailag előnytelenné válik. Nincsenek elvesztegetett szavazatok. A kisebb pártok egyenlő feltételek mellett versenyezhetnek. A megkövesedett pártállásokon átívelő, sokszínű politikai stratégiák meghallgatásra találnak, és vonzóbbnak bizonyulhatnak, mint a párthűség bizonyítására szolgáló módszerek.

Ha a megválasztott politikusok rangsorolt szavazási rendszerből kerülnek ki, akkor szinte biztos, hogy továbbra is a választópolgárok szélesebb rétegeinek igényeire fognak reagálni. Ugyancsak valószínűbb az olyan törvényhozás, amely a politikai árokásás helyett inkább a konszenzusépítésből profitál. Talán megragadják a lehetőséget, hogy pártsemleges bizottságokat hozzanak létre számos tevékenység – például a körzetek újrarajzolása és megváltoztatása – felügyeletére, a szenátor-, kormányzó- és elnökjelöltek nyílt vitáival.

A félelmen alapuló szavazás olyan kormányt eredményez, amely nem az együttműködésről, hanem a dicsőségről szól. A többség világszerte felismeri, hogy politikai rendszerük korrupt, diszfunkcionális és/vagy működésképtelen. Vannak figyelemre méltó kivételek Észak-Európában, de ezek arra világítanak rá, hogy a bolygó megújulásának és regenerálódásának legnagyobb akadálya éppen a politika lett. A kormányzati politika, törvények, támogatások, adók és szabályozások egyik napról a másikra képesek átalakítani egy országot.

Helyi és országos szinten világszerte izgalmas részvételi kísérletek bizonyítják, hogy a demokráciák megújíthatók azáltal, hogy az egyszerű választók nagyobb beleszólást és befolyást kapnak képviselőik munkájába. A részvételi költségvetés-tervezés az egyik példa erre. A Brazíliában úttörőként bevezetett rendszert ma már világszerte több mint 12 ezer helyen alkalmazzák. A közösségi gyűlés is remek példa: a választók véletlenszerűen kiválasztott, reprezentatív képviselői kapnak hatalmat a döntéshozatalban. Ezt a megoldást alkalmazzák Kanadában, az Egyesült Királyságban, Franciaországban, valamint Belgiumban, ahol a német nyelvterület parlamentjében 24 polgárból álló állandó tanács működik.

A valódi versenyt eredményező demokratikus választásokhoz helyi szinten, a városokon, tanácsokon, tartományokon és államokon át vezet az út, de ezzel párhuzamosan országos szinten is törekedni lehet rá. Kárhoztathatjuk, hibáztathatjuk diszfunkcionális választási rendszerünket, de ez nem hoz változást. A rendszer átalakítását érdemes a forrásnál és a kiindulópontnál kezdeni – a helyi, regionális és tartományi választásoknál. A választók vagy értékelni fogják, vagy sem, de ha igen – ami roppant valószínű –, akkor ez átterjedhet magasabb szintekre is.

A fenti cikk a Regeneráció című könyv szerkesztett részlete.

A Regeneráció újszerű módon közelít a klímaválság kérdéséhez: számos jó módszert mutat be, mint például a 15 perces város, a moszatpáfrány-termesztés, az élelmiszererdők meghonosítása. Ezek mind-mind hozzájárulhatnak bolygónk háborítatlan működéséhez, a biodiverzitás megteremtéséhez és az egészséges, igazságos bánásmódon alapuló emberi létezéshez. A könyvet itt rendelheti meg kedvezménnyel.