Egy online foglalkozáson egy anorexiás lány képét mutattam meg tizenéveseknek. Az egyik lány szerint előtte ki kellett volna tenni a trigger warning – lehetséges felkavaró tartalomra vonatkozó – figyelmeztetést. Azzal érvelt, hogy nem tudhatjuk, van-e ott valaki, aki pont ezzel küzd, és számára akár már egy ilyen kép látványa is visszalépést eredményezhet a gyógyulás folyamatában. El is indult egy vita arról, hogy tényleg ennyire kell-e figyelni, vagy ha ennyire finomkodunk, akkor erősítjük a sztereotípiát, hogy egy úgynevezett hópehely nemzedékről van szó, amelyet mindentől óvni kell. Mások viszont azt mondták, hogy igenis fontos az elővigyázatosság – főleg ilyen esetben.

Testképzavarok a közösségimédia-fogyasztóknál

Korunk tinibálványai közül sokan élnek testképzavarral vagy evészavarokkal. Alexa Chung vagy Cara Delevingne is küzdött, talán a mai napig is küzd anorexiával, néhány éve pedig bejárta a sajtót a csontsovány brit Kate Chilver fotója. Ő az anorexiás és bulimiás blogok megszállottjaként tizenhat évig élt szinte nulla kalórián; 31 éves korára tönkrement a szervezete, és leállt a szíve. Ezek az esetek jól illusztrálják, hogy a mai alfa és Z generációs gyerekek és tinédzserek számára hova is került a mérce. A (sokszor irreális) követelmény pedig nem a tanulmányaikra, a sportteljesítményükre, a közösségi vagy szabadidős tevékenységeikre, teljesítményeikre vonatkozik, hanem a külső megjelenésükre – a valódi életben is, de legfőképp a közösségimédia-felületeken.

A Haifai Egyetemen 248 tizenkét és tizenkilenc év közötti nőt megfigyelve kimutatták, hogy azoknál, akik ki voltak téve a közösségi média hatásának, magasabb volt az evészavar előfordulási aránya. Minél több időt töltöttek a Facebookon, annál valószínűbb volt, hogy bulimiával, anorexiával, testükkel kapcsolatos elégedetlenséggel, negatív testképpel és a táplálkozáshoz való negatív hozzáállással voltak jellemezhetők. Azok a fiatalok pedig, akiknek a szülei nem figyeltek a gyerekük közösségimédia-aktivitására, sokkal gyakrabban küzdöttek negatív önképpel, zavart táplálkozási mintákkal, mint azok, akiknek a szülei bevonódtak a gyerekük netes tevékenységébe.

Korábban is mindenhonnan csak úgy zúdult ránk az elérhetetlennek látszó szépségideál a televízióból, a mozifilmekből, az óriásplakátokról vagy a magazinok képeiről. Csakhogy míg az X és a babyboomer vagy veterán generációk esetén a filmek rendre véget értek, illetve a divatmagazinokat is becsukhatták, a Z generáció tagjai számára az információ folyamatos, a testükre, a külsejükre vonatkozó visszacsatolás pedig akár teljesen szűretlenül is érkezhet bárkitől.

Insta-kompatibilis elvárások

HVG Könyvek

A Dove és a WMN néhány éve több mint ötezer magyar nővel végzett közös felmérésében a válaszadók többsége úgy nyilatkozott, hogy ha mások szépnek tartják, akkor ő is annak érzi magát, de csak úgy mégsem jelentené ki magáról, hogy szép. A „Nagy Szépségteszt” kutatásból az is kiderült, hogy csak minden negyedik magyar nő elégedett a külsejével. A helyzeten csak tovább ront, hogy a legtöbben folyamatosan másokhoz hasonlítják magukat.

A felmérésben 5500, döntő részben 20 és 35 év közötti nő vett részt, így jól érzékelhető, hogy még a felnőttek számára sem egyszerű, hogy helyén kezeljék a külsejüket. A fiatalabbaknak pedig, akiknek identitásuk alakulóban van, még nehezebb helytállniuk egy olyan közegben, ahol mindenhonnan tökéletes arcok, testek és trendi ruhák jönnek szembe. Életkorukból kifolyólag a fiatalabb Z generációsok eleve naivabbak, és könnyebben elhiszik, hogy amit látnak, az a valóság.

Amikor a közösségi média fiatalok önértékelésére gyakorolt hatásáról kérdeztem őket, a Z generáció idősebb tagjai meglepően érett véleményeket fogalmaztak meg. A 20 éves Robin szerint például egy brutálisan magamutogató világban élünk:

Szép legyen a tested, és mutasd meg. Ez megy. Erre pedig ott van már az Insta, a Snapchat és a többi. Nem azzal tündöklünk, hogy milyen nagy gondolataink, világmegváltó terveink vannak… nem ez jön le nekem az Instát vagy a Facebookot görgetve… Engem nem zavar amúgy, öltözzön úgy mindenki, ahogy kedve tartja. Tegyen ki magáról nyugodtan szexi képeket, amit akar, de ne csodálkozzon, ha ezek alapján kialakul róla egy benyomás.

A rossz példa is ragadós

A Common Sense Media felmérése szerint a testképzavarok egyre korábbi életszakaszban jelentkeznek, gyakran akár már a prepubertáskorban kialakulnak. Ennek egyik oka, mint a fentebbiekből már sejthető, a helytelen közösségimédia-használat – a jelenség azonban nem választható el a rossz szülői mintától sem. Nagy Janka gyermekpszichológus szerint a fiatal anyukák is sokszor rossz példát nyújtanak az Instagram- és Facebook-használatban:

Gyakori jelenség, hogy ha a szülő saját magáról már nem mer posztolni, a saját testét, alakját nem vállalja fel, akkor a gyerekét teszi közszemlére. Rá pedig ezzel egy pluszterhet rak: „Anya is posztolgat rólam képeket, és mutatja, hogy fú mennyi lájkot kaptunk, látod, milyen szép vagy?” Azt a visszajelzést kapom, hogy akkor vagyok jó, ha sok a lájk. Anya is akkor örül és akkor fogad el engem, ha a képünk alatt sok a lájk. Ha [a gyerek] ehhez hozzászokik, akkor később bevett módszerré is fejlesztheti a lájkvadászatot, amivel akár egy-egy osztálybeli klikkbe is bekerülhet.

Süveges Eszterrel egy ifjúsági kampány kapcsán készítettem interjút. A kereskedelmi tévécsatorna fiatal bemondója elhatározta, hogy nem kihívó ruhákkal akar érvényesülni. A huszonéves nő ezt azzal indokolta, hogy anélkül szeretné elmondani az időjárás-jelentést, hogy bármilyen vágyat keltene a nézőkben. Eszter sok fiatal lányon látja az Instagram által inspirált megfelelési kényszert:

Hibátlan Instagram-lányok akarnak lenni öltözködésükkel, sminkükkel, mozgásukkal a legmenőbbeket utánozva. Azt hiszik, hogy azzal lesznek szépek, azzal fognak beleilleni ebbe az álomvilágba, ha kiteszik mindenüket, és azt hangsúlyozzák, ami most divat: nagy száj, erős kontúr. A smink nagyon sokat változtat egy lányon. Amikor lemossa és átöltözik, egy teljes mértékben más ember néz vissza a tükörből. Ez pedig nagyon ijesztő, mert ha a valós és az instagramos megjelenés ennyire eltér egymástól, az akár kettős személyiségtudatot is eredményezhet. Akár a saját személyiségüket is félredobhatják, hogy beolvadjanak az Instagramon felépített művilágba. Így sajnos nemcsak tárgyaivá, hanem eszközeivé is válnak ennek az új társadalmi elvárásnak.

Pukánszky Judit fiatalok testképét vizsgáló doktori disszertációjában felhívja a figyelmet arra, hogy serdülőkorban a prevenció és a médiatudatosságra nevelés fontossága különösen felértékelődik. „A pedagógus az iskolapszichológus segítségével, a tanórai – ideális esetben kiscsoportos – keretek közt is segítheti az identitáskeresés folyamatát, olyan gyakorlati feladatok megválasztásával, melyek az önismeret fokozására és az erősségek tudatosítására irányulnak.” A kutató szerint a cél az lenne, hogy a serdülők a külső megjelenés prioritásán túl, más dimenziók mentén is értékeljék és többféle szerepben kipróbálhassák magukat, és így reálisabb énképre és magasabb szelfkomplexitásra tegyenek szert.

A fenti cikk A rejtélyes Z generáció című könyv szerkesztett részlete. Miként kezelhetjük a generációs ellentéteket szülőként vagy tanárként? Hogyan dolgozzunk együtt a Z generáció tagjaival? Miért érik el könnyebben a youtuberek és a tiktokerek a fiatalokat? A könyvet itt rendelheti meg kedvezménnyel.