Nem sokáig ült a sikeres olimpia babérjain Hu Csin-tao kínai pártfőtitkár-államfő, aki kevesebb mint 24 órával a színpompás záróünnepség után már Szöulban tárgyalt Li Mjung Bak dél-koreai elnökkel. A megbeszéléseken szóba került a már csak Peking által támogatott Észak-Korea atomleszerelésének ellenőrzése - Phenjan ráadásul kedden leállította atomlétesítményei működésképtelenné tételét -, akárcsak a kínai-dél-koreai kereskedelmi kapcsolatok erősítése. Hu Szöulból Tádzsikisztánba utazott, hogy részt vegyen a - nem is titkoltan az USA ellensúlyának álmodott, Oroszországot is a tagjai között tudó - Sanghaji Együttműködési Szervezet csúcstalálkozóján, ahol immár egy önbizalomtól duzzadó Kína játszhatja a főszerepet.

A pekingi nyári játékok minden téren beváltották a rendezők reményeit. Kína az athéni 32 után 51 aranyat nyert, és először lépte át a Szovjetunió 1988-as szöuli tarolása után a félszázas határt. Az USA pontosan annyi - 36 - elsőséget szerzett, mint négy éve Athénban, 110 összes medáljával viszont tízet rávert a kínaiakra, és a legjobb teljesítményt nyújtotta, mióta a Szovjetunió és a kelet-európai országok bojkottja sújtotta 1984-es Los Angeles-i játékokon 174-et gyűjtött be. A nagy meglepetést a ranglista negyedik helyén végzett, szisztematikusan felépített és jól finanszírozott brit olimpiai csapat keltette - míg Magyarország az érmek számát tekintve 1924 óta a legrosszabb olimpiáját zárta, nyomban elindítva Budapesten a bűnbakkeresést.

Kína zsebre tehette Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökének dicséretét is, aki szerint Peking "igazán kivételes" olimpiát rendezett. Ennek azonban ára volt, méghozzá nem csupán az a becslések szerint 43 milliárd dollár, amit Kína az előkészületekbe beleölt. Emberjogi szervezetek szerint Peking nem tartotta be a rendezés elnyerésekor tett ígéretét a szabadságjogok kiterjesztésére és a sajtószabadság tiszteletben tartására. Már a játékok kezdete előtt hírek szóltak az izgága ellenzéki aktivisták lecsendesítéséről, és az olimpia alatt kijelöltek ugyan három, a sporteseményektől távol eső parkot előzetesen bejelentett demonstrációkra, de a hivatalos adatok szerint beérkezett 77 kérelem egyikét sem fogadták el. A magyarázat úgy szól: 74 ember problémája "rendeződött", hárman pedig nem feleltek meg a feltételeknek. Nem tudni, melyik kategóriába tartozik az a két idős hölgy, akik ingatlanjuk - éppen az olimpiai beruházások miatti - kisajátítása okozta elégedetlenségüket szerették volna világgá kürtölni, ám ehelyett egy év átnevelő munkatábor lett a jussuk, igaz, a hírek szerint büntetésüket talán nem kell letölteniük.

Egyetlen olimpikon sem formált tenyerével a dobogón T betűt Tibet függetlenségének támogatására, az a nyolc amerikai aktivista pedig, aki az ügy melletti szimpátiáját egy óriási "Free Tibet" felirattal fejezte ki a kínai fővárosban, napokra őrizetben találta magát, majd egy vasárnap esti repülőgéppel hazazsuppolták őket. Esetük váratlanul éles közleményre sarkallta az USA pekingi nagykövetségét, amely kiábrándítónak nevezte, hogy Kína nem használta fel az olimpiát nagyobb türelme és nyitottsága bizonyítására. Peking viszont győzelemként könyvelhette el, hogy a nyitóünnepségen a legtöbb, korábban bojkottot fontolgató állam- és kormányfő megjelent - élen a kedélyeskedő George W. Bush amerikai elnökkel -, a brit Gordon Brown miniszterelnök pedig a vasárnapi záráskor Boris Johnson londoni polgármester társaságában a következő rendező, London nevében átvette a zászlót. A NOB-ot is érték támadások, amelyeket Rogge vasárnap azzal vert vissza: az ő dolguk a sport révén pozitív folyamatok elérése, és nem erőltethetnek rá változásokat szuverén államokra.

Az olimpia diadalmenetéből a kínai vezetők azt olvashatják ki, hogy jó úton járnak a harminc éve kezdett gazdasági reformokkal, még akkor is, ha azokhoz nem vagy csak alig társulnak politikai engedmények. A Kínai Kommunista Párt (KKP) egyeduralmának megkérdőjelezéséről pedig szó sem lehet - hangoztatják egyöntetűen az elemzők. Ezért nem számítanak arra, hogy rövid időn belül sor kerül a Nyugat által várt liberalizációs lépésekre, különösen mivel a játékok befejeztével a világsajtó 17 napig csúcsra járatott érdeklődése is minden bizonnyal megcsappan majd Kína iránt. A siker nyomán megerősödhet viszont a KKP politikai bizottságának kilenctagú állandó bizottságába a tavaly októberi pártkongresszuson bekerült Hszi Csin-ping alelnök helyzete, aki a rendezésért felelt, és Hu Csin-tao lehetséges utódjának tekintik.

A kínai gazdaság meg sem érezte az infrastrukturális fejlesztések révén a 17 milliós Pekinget - pontosabban annak átépített részét - modern világvárossá emelő beruházást. A világgazdaság lassulását viszont Kínában is megszenvedhetik, ezért az utóbbi napokban a sportesemény hátterében a pekingi kormány már enyhítette a bankhitelezésre korábban bevezetett korlátozásokat, a textilexportőröknek új adókedvezményeket nyújtott, és állítólag 200-400 milliárd jüanos (1 jüan = 23 forint) gazdaságélénkítő csomag összeállításán is dolgoznak. Ennek révén valószínű, hogy a kínai hazai össztermék (GDP) az idén is két számjegyű növekedést ér el.

Nem lesz gond a szemkápráztató olimpiai létesítmények utóhasznosításával sem, amivel a magát túlköltekező Athén nem tudott megbirkózni. A Madárfészek stadiont - amely egy pekingi futballcsapat otthona lesz, a névadási jogát pedig értékesítik - az állami irányítású CITIC holding veszi át, és 300 millió jüanért szállodákkal, éttermekkel és bevásárlóközpontokkal építi körbe. Az úszóversenyek és vízilabdameccsek helyszínét, a szintén új funkciókkal gazdagodó Vízkockát is megnyitják a nagyközönség előtt, a Vukeszong fedett aréna pedig nemzeti kosárlabdaközpont lesz, amelynek hasznosításába beszáll az amerikai AEG Worldwide stadionüzemeltető társaság. A vívócsarnokot konferencia-központtá építik át, míg a teniszkomplexum 2009-től a nemzetközi női profi szövetség (WTA) egyik rangos versenyének ad majd otthont.