2006. szeptember. 20. 00:00 Utolsó frissítés: 2006. szeptember. 20. 17:06 Világ

Golyót a bankárnak

Lelassulhat, de nem áll meg a bankreform attól, hogy múlt szerdán két fegyveres Moszkvában agyonlőtte Andrej Kozlovot...

Lelassulhat, de nem áll meg a bankreform attól, hogy múlt szerdán két fegyveres Moszkvában agyonlőtte Andrej Kozlovot, az orosz központi bank első elnökhelyettesét - vélik moszkvai szakértők. A 41 éves Kozlovnak minden bizonnyal azért kellett meghalnia, mert ő hozta meg a végső döntést a pénzmosással, illetve egyéb gazdasági bűncselekményekkel vádolt bankok bezárásáról. Nem volt elnéző: két év alatt több mint negyven pénzintézetet csukatott be, és a merénylet előtt egy héttel azt javasolta, hogy a szabálytalanságon kapott bankárokat örökre tiltsák el a pénzintézeti tevékenységtől.

A rendőrség egyelőre nem tudja, ki adott megbízást Kozlov megölésére, de annyi kiderült: az előkészítés hónapokig tartott, és a merénylők lehallgatták a bankvezér mobiltelefonját is. A részletek arra utalnak, hogy az egyik moszkvai sportpályánál elkövetett gyilkosság mögött magas rangú illetékesek állhatnak, akik maguk is érdekeltek a bankszférát övező, jótékonynak aligha nevezhető homály fenntartásában.

Oroszországban mintegy 1300 bank működik, nagy részük nem más, mint a tulajdonos, illetve környezetének pénzeszsákja, pénzmosási eszköze. Kozlov egyik legnagyobb eredménye éppen az volt, hogy tavaly életbe lépett a kötelező betétbiztosításról szóló törvény. E szerint az állam 100 ezer rubelig visszafizeti a csődöt jelentő bankban bennragadt egyéni betéteket. A rendszerhez azonban csak azok a bankok csatlakozhattak, amelyek közölték a felügyelettel tulajdonosaik nevét.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.