Lényegében kihallgatást - diplomáciai nyelven interjút - kért hétfőn Basar Aszad szír elnöktől és külügyminiszterétől, Farúk as-Saraától a Rafik Hariri volt libanoni kormányfő ellen tavaly februárban elkövetett merénylet körülményeit vizsgáló ENSZ-bizottság. Ezzel új szakaszba érkezett a nyomozás, amely már eddig is - az elnök öccsét és sógorát érintve - a szír hatalom legfelső körében kereste a gyilkosság kitervelőit. A bizottság tavaly ugyanis megállapította, hogy libanoni és szíriai biztonsági vezetők a felelősek a Bejrútban elkövetett robbantásért, és nem hivatalosan megnevezte az elnök öccsét, Maher Aszadot, az elnöki gárda parancsnokát és sógorát, Aszef Saukat tábornokot, a katonai hírszerzés vezetőjét.

A nyomozás az óév vége felé, a múlt pénteken kapott újabb muníciót, amikor a szíriai alelnöki posztról júniusban lemondott és Párizsba távozott Abdel-Halim Khaddam azzal vádolta Aszadot, hogy személyesen fenyegette meg Haririt néhány hónappal annak meggyilkolása előtt. Az uralmon lévő Baath Párt már vasárnap kizárta soraiból Khaddamot, aki a rendszer egyik legrégebbi híve és a néhai Háfez Aszad - a jelenlegi elnök apja - közeli szövetségese volt. A kézi vezérléssel irányított damaszkuszi parlament pedig szombaton felszólította a kormányt, hogy árulás vádjával állítsa bíróság elé a volt alelnököt. A Hariri-ügyben nyomozó ENSZ-bizottságnak jól jött Khaddam vádaskodása, hiszen egyre több, Libanonban kihallgatott tanú hitelessége kérdőjeleződik meg: az egyiket halálos autóbaleset érte, egy másikat börtönbe csuktak, egy harmadik pedig visszavonta vallomását, mondván, lefizették a hamis vallomásért.

Akármi is az igazság, az ENSZ-nyomozás közvetlenül érinti a szíriai hatalmi elit legfelsőbb körét, és a tét az Aszad-rezsim túlélése. Elemzők, diplomaták, szíriai ellenzékiek egybehangzó véleménye szerint Szíriát - mint egy családi vállalkozást - négy fő irányítja, vagyis az elnök és három legfontosabb szövetségese: a sógora, az öccse, továbbá a nővére, Busra Aszad, aki Saukat felesége. A csak "vasladynek" nevezett aszszony hatalmi ambíciói állítólag bármelyik fiútestvérével vetekszik, és a néhai Háfez Aszad csak a neme miatt nem őt jelölte utódjának.

A családi kötelékeken alapuló hatalomgyakorlás korántsem ismeretlen a Közel-Keleten, ahol akár köztársaság, akár monarchia keretében a stratégiai posztok fiaknak, testvéreknek, rokonoknak jutnak. Míg azonban a politikai hátország általában klánokon vagy törzseken nyugszik, Szíriában ez a hatalmi bázis még a 2000-ben meghalt Aszad majd harmincéves uralma alatt is viszonylag szűk körre terjedt ki. A damaszkuszi kormányzás stílusa és szerkezete - írta a The Washington Post - egy emberre lett kitalálva, a néhai Aszad személyi kultuszát ugyanakkor legalább erősítette, hogy a kormány támogatottságot szerzett a közszférában, a hadseregben, a Baath Pártban és a kereskedőrétegben, ahol leginkább a kormánytisztviselők fiai bukkantak fel.

Basar alatt azonban az utóbbi öt évben tovább zsugorodott a hatalmi elit. Apja sokkal inkább támaszkodott az alavita kisebbségre, amelyből ő és családja is származik, mint Basar, akit az a vád ér, hogy nem patronálja eléggé az alavitákat, akiknek vallási közössége a síitákból vált ki. Állítólag még magas rangú hírszerzési tisztviselők is panaszkodnak, hogy háttérbe szorulnak. Egyes elemzések szerint a legfelső hatalom elmagányosodásának legnyilvánvalóbb jele Gazi Kanaan belügyminiszter tavaly októberi öngyilkossága volt, amelybe valószínűleg kegyvesztettsége kényszerítette. A kormánnyal szembeni neheztelést táplálja a felső körökben feltételezések szerint burjánzó korrupció. Aszad anyai ága, a Maklúf család például az egyik leggazdagabb az országban, különféle érdekeltségekkel a bankszektorban, a szabadkereskedelmi övezetekben, a vámmentes boltokban és a születő mobiltelefon-piacon.

Mindehhez párosul, hogy időnként a családon belül is komoly viszályok dúlnak, amelyeket - egyes szakértők szerint - csak a hatalom elvesztésétől való közös félelem fojt el. Az elvált és többgyermekes Saukat és Busra házasságát például hevesen ellenezte a néhai Aszad és legidősebb fia, Baszil. Az utóbbi 1994-es halálos autóbalesete után azonban állítólag a férfi - mesébe illően - megszöktette az asszonyt, és a frigyre az idősebb Aszad végül áldását adta. De a fiatalabbik fiú, Maher - a párizsi Liberation akkori cikke szerint - 1999-ben állítólag gyomron lőtte Saukatot, akit a francia fővárosban kezeltek. Azóta elásták a csatabárdot, de a viszony feszült maradt. A sógor egyszerre támasza és potenciális riválisa is az elnöknek.

Egyes szír elemzők szerint a belső elszigetelődést rossz külpolitikai döntések sorozata is erősítette. Míg a 2001 szeptemberi terroresemények után a szír titkosszolgálat - egyébként Saukat közreműködése révén - igen gyümölcsöző együttműködést alakított ki az amerikai CIA-val, később ezt Damaszkusz nem tudta politikai tőkévé kovácsolni. Ellenezte például az Egyesült Államok 2003-as iraki invázióját, és azóta is Washington mumusa, mondván, területéről átengedi az iraki ellenállókhoz csatlakozó külföldi harcosokat. Damaszkusz Libanon ügyében is rosszul mérte fel a helyzetet. Tavaly kierőszakolta Emile Lahúd Szíria-barát libanoni elnök mandátumának három évvel történő meghosszabbítását, amit Hariri ellenzett, és ez lett a végzete, hogy aztán a libanoni és a nemzetközi nyomásnak engedve Szíria három évtized után kivonuljon hitbizományának tekintett szomszédjából.

Függetlenül attól, hogy Saukat és Maher, netán Basar mennyiben felelős Hariri haláláért, nem egészen világos, hogy mit akarnak az USA és a hozzá csatlakozó európai hatalmak elérni az utóbbi évben Damaszkuszra gyakorolt egyre nagyobb nyomással. Hiszen a palesztin szélsőséges csoportokat támogató, tömegpusztító fegyverek beszerzésével vádolt Szíria - csakúgy, mint Irak vagy Irán - régóta kimerítette az úgynevezett "lator állam" amerikai kritériumait. Az is nyilvánvaló, hogy Szíria az első, 1991-es Öböl-háborúban a szövetségesekhez történő csatlakozásával és a - 2000-ben összeomlott - szír-izraeli béketárgyalásokkal még élvezhette Washington jóindulatát. Ám az Aszad-rendszer megbuktatása hatalmi vákuumot hagyhat maga után, a szíriai ellenzék ugyanis - még saját bevallása szerint is - rendkívül gyenge.

Elemzők szerint ha Szíria nem válik a különféle ellenzéki csoportok viszálykodásának martalékává, leginkább a vallásos szunnita többség támogatását élvező Muszlim Testvériség rúghat labdába. A szír történelemben először a legkülönfélébb ellenzéki erők - a Muszlim Testvériség száműzetésben élő vezetősége, baloldali és nacionalista csoportok, kurd mozgalmak és világi másként gondolkodók - Damaszkuszi Nyilatkozat néven tavaly októberben közös felhívást tettek közzé, amelyben az 1963 óta érvényben lévő szükségállapot feloldását, a politikai foglyok szabadon engedését, a kisebbségek politikai és kulturális jogainak biztosítását követelték. A közlemény az iszlamistáknak tett komoly engedményként egyúttal leszögezte: "a többség vallása az iszlám".