Nem csinált titkot Donald Johnston, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) főtitkára abból, kit is látna szívesen utódjául. Az immáron kilencedik éve a szervezet élén álló Johnston mandátumának jövő májusban történő lejártával - mint azt nemrégiben a brit The Financial Times üzleti napilapnak adott interjújában elárulta - azt tartaná egészségesnek az OECD szempontjából, ha a tagállamok ezúttal ázsiai jelölt mellett tennék le a voksukat. Álláspontját a kanadai exminiszter azzal indokolta, hogy megérett a helyzet a váltásra, hiszen a térség szerepe az utóbbi évtizedek alatt alaposan felértékelődött, a világgazdaság meghatározó szereplőjévé vált. Kétségtelen, a második világháborút követően Európa gazdasági helyreállítását célzó Marshall-terv lebonyolítására 1948-ban létrehozott Európai Gazdasági Együttműködési Szervezetből (EEC) - 18 nyugat-európai ország, az USA és Kanada részvételével - 1961-ben alakult OECD élén eddig négy elnök állt, közülük három európai volt, a jeget a kanadai Johnston színre lépése törte meg.

HVG

Mintha megérezték volna a kínálkozó lehetőséget, a gazdag országok elitklubjaként számon tartott OECD mindkét ázsiai tagállama - Japán és Dél-Korea - is előrukkolt egy-egy jelölttel. Rajtuk kívül egyébként még négy tagország - Franciaország, Lengyelország, Mexikó és Ausztrália - expénzügyminisztere, illetve magas rangban szolgált gazdasági szakembere aspirál a leköszönő főtitkár pozíciójának a betöltésére. A hat jelöltből a főtitkár személyének a kiválasztása igen hosszadalmasnak ígérkezik, hiszen a tagállamoknak konszenzusos döntést kell hozniuk a kérdésben, mégpedig december 1-jéig. Az OECD 30 tagállamának nagykövetei már mind kikérdezték a jelölteket, a tagállamokkal előzetes konzultációk is lezajlottak, amelynek eredményeként három - a japán, a lengyel és a mexikói - jelölt maradt versenyben.

A japán jelölt, a jelenlegi kormányfő gazdasági tanácsadója, Takeucsi Szavako a leginkább abban különbözik a két másik riválisától, hogy nyíltan vállalja: a jelenlegi körülmények között nem tudja elképzelni, hogy a szervezet Kínával bővüljön, az ázsiai ország politikai berendezkedését nem tartja demokratikusnak, és az ottani életszínvonal is messze elmarad a szervezet tagállamaiétól. Márpedig Johnston elképzelhetőnek tartja a világgazdaságban ma már szinte megkerülhetetlennek látszó ázsiai ország mielőbbi felvételét a szervezetbe. E tekintetben azonos platformot képvisel a dél-koreai jelölttel, aki főtitkárként olyan nemzetközi szervezetté alakítaná az OECD-t, amely a feljövőben lévő országok közül Kína mellett Oroszországot, Brazíliát és Indiát is magába foglalná. Megfigyelők szerint Takeucsi pozícióját erősítheti, hogy Japán 1964-es tagsága óta, fej-fej mellett az USA-val, az OECD fő finanszírozója, az éves büdzsé - ami az idén 327 millió euróra rúg - 23 százalékát folyósítja. Esélyeit gyengíti, hogy Dél-Korea vélhetően nem szavazna rá, különösen azok után, hogy jelöltje - az előzetes beszélgetések során az alacsony támogatottság okán - kiesett a versenyből.

Két expénzügyminiszter került előtérbe ilyen körülmények között: a mandátumának lejártával néhány hete a kormányfőségről leköszönt lengyel Marek Belka és a mexikói Ángel Gurría. Támogatottságukat szintén a bővítés irányai befolyásolják. Belka mellett kötelezte el magát a harmadik legnagyobb OECD-befizetőnek számító Németország, amely a kisebb, főként az új uniós tagállamok, köztük a baltiak, valamint Málta és Ciprus felvételét szorgalmazná a szervezetbe. Velük szemben áll a kisebb országok tagságát - korlátozott finanszírozási képességük miatt - szkeptikusan fogadó USA és Ausztrália, amely a mexikói expénzügyminisztert preferálja, akinek főtitkársága a dél-amerikai és az ázsiai térség nagyobb gazdaságainak a felvételét hozhatná magával. Persze nem zártható ki az sem, hogy a megegyezés érdekében végül egy eddig ismeretlen jelöltet húznak ki a kalapból.

Bárki legyen is az OECD következő főtitkára, nem lesz könnyű dolga. Általános vélemény, hogy a szervezet megújulásra és alapos átalakításra szorul. Miközben tagállamait folyamatosan tanácsokkal látja el többek között a gazdaság ésszerű működtetését illetően, maga a szervezet ennek a kívánalomnak egyáltalán nem felel meg. Nemrégiben készített átvilágításában az Arthur Andersen könyvvizsgáló cég meglepő jelzőkkel illette számviteli rendszerét: archaikus, régimódi, átláthatatlan. Hasonló véleményt a tagállamok által delegált tanácsadók némelyike is megfogalmazott, azt állítva, hogy rendkívül sok bürokratát foglalkoztat, kevés hozadékkal.

Kemény kritikák érik azért is, hogy ma már mindennel foglalkozik. Eredeti célja az volt, hogy a tagállamainak többek között gazdaságpolitikai, foglalkoztatási, mezőgazdasági kérdésekben nyújtson segítséget, és makrogazdasági elemzéseket készítsen. Idővel azonban új témákat vett fel: így a ma már mintegy 2 ezerre duzzadt szakértői állománya a világkereskedelemtől kezdve a korrupción, a biotechnológián át a legkülönfélébb társadalmi kérdésekig, így az oktatásig mindennel foglalkozik. Épp ez utóbbi területen vívott ki magának világszerte általános elismerést az általa kifejlesztett, a tagországok iskolásainak tudásáról számot adó PISA-felméréssel.

Ha már a bürokráciáról van szó, Washington a szervezet működésének legfőbb gátjául szolgáló vízfejet "csapolná meg", ami a tagállamok által delegált nagyköveti rangban lévő képviselőket kiszolgáló intézményrendszert jelenti. Kétségtelen, a tagállamok mintegy 400 képviselője évente mintegy 120 millió eurót emészt fel, feleslegesen. A tagállamok "nagykövetei" kéthetente üléseznek, csak konszenzussal határozhatnak, ami sok esetben szinte lehetetlenné teszi a döntéseik megszületését. Az ülések hosszúak, nyomasztóak és eredménytelenek. Úgy tűnik, mindezzel már a nagykövetek is tisztában vannak, hiszen júniusban a következő - némileg gyermeteg - iránymutatást adták ki az üléseikre: pontos kezdés, a már elhangzott kijelentés nem ismételhető meg, és vitás kérdésekben is dönteni kell, nem lehet más szervre átpasszolni.

TÁLAS ANDREA