A válság természete
Nagyon nagy naivitás meglepődni a politikusi cinizmuson és hazugságokon. Alkotmányos demokrácia körülményei között - az utca zaja ellenére ilyenben élünk az 1989-es alkotmány kikiáltása óta - ha valami hiányzik a hatalmat ellenőrző intézményekből, ilyenek létrehozása mellett kell érvelni, de ma nem ez történik. Olyan helyzet állt elő, amely nem kedvez az intézményépítésnek: egyrészt nincs hazugságmentes politikai erő, másrészt túl nagy a csábítás a törékeny alkotmányosság áttörésére. Egy évekkel ezelőtt létrejött koalíció ad hangot a rendszerváltás utáni alkotmányosság iránti régi ellenszenvének: az árpádsávos nacionalizmus, a fasisztoid frazeológia hazai reinkarnációi, néhány antikommunizmusa által elvakított intoleráns és frusztrált szellemi foglalkozású, az MSZMP pb lejárt szavatosságú káderei, pár rikoltozó budai úriasszony a jobboldal legnagyobb parlamenti pártjának egyetértésével és némi ütőképes utcai szabadcsapattal nevezi magát a népnek. Teljesen függetlenül a miniszterelnök megítélésétől, ha ez a koalíció képes kikényszeríteni a szabad választásokon többséget szerzett politikai erők kormányának lemondását, akkor alkotmányunk valóban komoly válságba kerülhet. Ezt onnan is tudni lehet, hogy az erkölcsi megtisztulást követelők érveléséből kihallatszik a hatályos alkotmányos berendezkedés radikális elvetése is.
A szemforgató moralizálás és a szélsőjobboldali agresszió azért képes ilyen erő kifejtésére, mert alkotmányos intézményrendszerünk valóban betegség tüneteit mutatja, bár ez a helyzet nem most állt elő. Békeidőben is eléggé világos volt, hogy a hatalom ellenőrzésére szolgáló eszközök csak többé-kevésbé működőképesek, a hatalmon lévők minden erővel igyekeznek kibújni a nyilvános elszámoltatások kényszeréből, nincs jelentős akadálya, hogy az államot magánvagyonok gyarapítására használják, és reménytelen az önkorlátozó mechanizmusok feletti konszenzus.
Nem lehet az alkotmányos fejlődés elősegítését olyan politikai ellenzéktől várni, amely tudatosan kétségbe vonja a választások eredményét, és a szabályosan létrejött kormányt nem tekinti legitimnek, amely hatalomban és azon kívül is leértékeli a parlamenti politizálást, amely választási veresége óta ápolja az új rendszerváltás frazeológiáját, amely képes az alkotmány szellemét és értékeit nyíltan tagadó szélsőjobboldallal összefogni lényegében azért, hogy ő hazudhasson a választóinak. A hazugságon kapott politikai erőn kívül egy olyan ácsingózik a hatalomra, amelyik az önkormányzati választásokat a rájuk vonatkozó törvény ellenére értelmezi át, amely "szakértőket" látna szívesen kormányon, mintha ennek lenne bármilyen közjogi értelme azon kívül, hogy ne kelljen oly sokáig várnia új hatalomra kerülési esélyre.
Társadalmunk jelentős csoportjainak értékrendszerében, érvelési módjaiban, mindennapi cselekvéseiben gyengén tükröződnek az alkotmány morális alapjai: mások jogainak elismerése, tolerancia, emberi méltóság, a jogokkal járó felelősség. Lépten-nyomon olyan intézményekbe botlunk, amelyek belső szabályai vagy szokásos működésmódja számára ismeretlenek azok az értékek, amelyekre modern alkotmány építhető. Az elégtelenül ellenőrzött és ezért hazudozásra hajlamos közhatalom ugyanúgy rombolja a stabil alkotmányosság alapértékeinek társadalmi megerősödését, mint az a gátlástalan cinizmus, amely tudatosan épít arra, hogy a politizáló közvélemény nagy része ma még nem bünteti kellőképpen azokat, akik kívül helyezkednek a parlamentáris demokrácia keretein.
Ma nincs alkotmányos válság, a meglévő intézmények képesek stabilitást teremteni, de a politikai szereplők és médiatámogatóik felelőtlensége, szűklátókörűsége megakadályozhatja, hogy megerősödjön az alkotmányos jogállam stabilitásához szükséges társadalmi támogatás. Az alkotmányosság kultúráját ma egyik politikai erő sem képes kellőképpen megjeleníteni. Mégsem lehet arra a következtetésre jutni, hogy engedjük át a terepet a kődobálóknak vagy annak a tömegnek, amelyből már évekkel ezelőtt sem lehetett leválasztani azokat a csoportokat, amelyek egyértelműen támadták alkotmányos értékeinket.
Akkor lesz képes Magyarország túllépni a mostanihoz hasonló kérdéseken, ha fontosabb lesz a hatalom ellenőrzésének kikényszerítése, mint a benne ülők hovatartozása, ha pontosan tudják majd elegen, hogy a szakértői kormány nem más, mint az egyik szakértői csoport kiszorítása egy másikkal, és az idő előtti választások követelése esély egy még nagyobb hazugságnak. A jogállami intézmények és értékek tényleges társadalmi támogatásának bizonytalansága és az erre építő politizálás ördögi köre az igazi morális válság.
FLECK ZOLTÁN
(A szerző jogszociológus)
