Február 24. után a világ sohasem lesz már ugyanolyan. Ezen a napon vette kezdetét Oroszország inváziója Ukrajna ellen. Az orosz hadsereg, amely mintegy fél év alatt gyűlt össze az ukrán határnál, parancsot kapott a támadásra.
Tisztelt hölgyeim és uraim! Miért gyűltünk ma össze itt, miért vonulunk át Petőfi Sándor szobrához, és miért van nálunk drótkötél meg feszítővas? Azért, mert mindeddig rosszul tudtuk, kik vagyunk. Évszázados agymosással kell leszámolnunk ma.
Mint a telt házas hullámfürdőben óra egészkor a közönség szórakoztatására elindított hullámok, úgy merül fel kíméletlen menetrendszerűséggel a kérdésnek álcázott szemrehányás: kire szavaznak az erdélyiek? Ugye, hogy mind arra? Milyen lesz az erdélyi kampány? Pont olyan megint, igaz? Hogy ők mind megvehetők? Mind kiszolgálói emezeknek?
Kétségtelen, hogy a jobboldali politika jelen van a világban, aztán hogy ez elvezet-e a nácizmushoz vagy nem, arról nagyon nagy a vita.
Október 23-án tehát 2006-ra emlékezünk. Volt valami felkelés 1956-ban is, de nem az már a lényeg. Nem is szerencsés sokat agyalni azon, hogy a nép felkelt az oroszok bábjaként működő, elnyomó hatalom ellen, amelyet választáson nem nyílt módja leváltani, amely elnyomta, fenyegette és megfigyelte az embereket, és az ellenünk fenekedő Nyugatra mutogatva próbálta igazolni teljhatalmát és kiváltságait.
„Minden egyes amerikainak lehetősége lesz arra, hogy teljes mértékben kiaknázza a benne rejlő lehetőségeket. Hazánk elfelejtett férfijai és asszonyai nem lesznek többé elfelejtve. (...) Népünk kreatív tehetségét fogom hasznosítani, a legjobbakat és legokosabbakat fogjuk felkérni, hogy hatalmas tehetségüket mindannyiunk javára kamatoztassák” – ígérte sok egyéb mellett az a férfi, akihez az utóbbi időben sokan hasonlították az ellenzéki előválasztás győztesét. Mint tudjuk, Donald Trump végül nem éppen azt hozta, amit megválasztása napján Amerikának megígért, de megválasztása egyik legfőbb oka ez a kulcsmondat: az elfelejtett emberek helyzetbe hozása.
Mondom a tervet! Ha azt kiáltom, hogy Brüsszel, akkor azt ordítjuk, hogy „A vadászati kiállítás a normalitás diadala!”, ha pedig azt, hogy Gyurcsány, akkor: „Nem felejtjük a 2006-os véres rendőrterrort!” De olyan hangosan és olyan sokan, hogy magukba szálljanak, és felfigyeljenek arra, hogy valamit rosszul csinálnak. Úgyhogy arra kérlek benneteket, álljatok sorba úgy, ahogy a próbákon megbeszéltük, első sorba azok a népszerű személyiségek, akiket nem hívnak Pataky Attilának, mögéjük pedig a többiek, akiket arra kérek, hogy húzzanak egy sapkát az alufólia sisakra, mert a liberális túlsúly alatt nyögő média hajlamos félremagyarázni a nemzeti identitás védelmezésének ezt a hagyományos formáját. Köszönöm.
Ha elveszítené a választást, Orbán Viktor trónbitorlóként képzeli el a jövőjét. A kétharmados törvények, a kilenc évekre kinevezett tisztviselők bármilyen más színű kormányt a tehetetlenségig képesek blokkolni. Költségvetést sem írhat, az állam jelentős része fideszes alapítványok kezén, bebetonozva a legfőbb ügyész, a médiatanács és a többi gorilla. A 2022-es választás tétje tehát papíron kisebb, mint korábban: az ott odaítélt hatalom csekélyebb, mert Orbán Viktor ellopta a felét, és szavazatoktól függetlenül megtartaná.
Alászállott hozzánk, majd felméne Szlovákiába. A sír üres. A széles tömegek közönnyel vették tudomásul. Őket nem izgatja a politika és a vallás sem, vállat vonva kapcsolnak el. Akiket érdekelt a pápa, azokat viszont általában a politika is, és ezért nem tudtak örülni.
Széteső, kis országok tengerében mi tartjuk Európa utolsó gerendáját. Európa széteső országai azonban gyanakodva figyelik, mit is csinálunk a gerendával. Abba kapaszkodunk netalán részegen, vagy esetleg el akarjuk lopni az ajtókerettel és a szőnyeggel együtt, hogy aztán ökröt süssünk a tüzénél. De még morfondíroznak, nem szeretnének elhamarkodottan ítélkezni. Még tanulmányoznak és jegyzetelnek.
A politikai kommunikáción számonkérni a logikus érvelés szabályait? Korszerűtlen megközelítés, minden bizonnyal. Hiszen a politika az érzelmekre próbál hatni, saját magát a választópolgár identitásának meghatározó részévé akarja tenni, hogy végül gyermeki kötődést alakítson ki az imádott politikai közösség, még inkább a tévedhetetlen politikai vezető iránt. Ez korszerű ugyan, de rémisztő hozzáállás.