© Marton Szilvia

A mai magyar oktatási rendszer nem csökkenti a társadalmi egyenlőtlen-ségeket, sőt felerősíti azokat - állítja kutatásai alapján a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaság-tudományi In-tézetének két munkatársa, Kertesi Gá-bor és Kézdi Gábor. Tanulmányuk sze-rint mindennek az az oka, hogy egyre inkább elkülönül a szegény és a közép-osztálybeli gyermekek oktatása, noha az általános iskoláknál megmaradt a körzetesítés.

Ez azonban csak azt jelenti, hogy az adott körzetben lakó gyermeket az önkormányzati iskolának kötelező felvennie, ám ha a szülők nem találják megfelelőnek az ottani színvonalat vagy éppen a diáksereg társadalmi összetételét, máshol is próbálkozhatnak. Egyes iskolák tehát válogathatnak a jelentkezők között, megtehetik, hogy csak a jobb teljesítményűeket és biztosabb szülői háttérrel rendelkezőket veszik fel; erre utal az is, hogy bár tilos felvételiztetni az általános iskolába, a "jobbakban" ez a gyakorlat.

A községekben lakó diákok nagy részének persze lehetősége sincs a választásra, mivel a falvakban többnyire csak egy iskola működik. A kutatók szerint azonban e helyekről is egyre többen ingáznak a közeli városok tanintézményeibe. A 2001-es népszámlálás adataiból kiindulva megállapítható, hogy a falusi gyermekek mintegy negyede, bár megtehetné, nem a lakóhelyén látogatja az általános iskolát; ők elsősorban az iskolázottabb és tehetősebb szülők gyermekei közül kerülnek ki.

Ez az arány magasabb is lenne, ha a mindennapos ingázást nem akadályozná, hogy a szegényebb gyermekeknek nincs mivel eljutniuk másik településre, mert vonat vagy busz abban az időpontban nem jár, a mindennapos autózás pedig túl sokba kerülne.

A társadalomkutatók-politikusok között is vita tárgya, hogy van-e létjogosultsága a társadalmi egyenlőtlenséget bebetonozó kisközségi iskoláztatásnak, vagy inkább a ma egyre inkább ismét előtérbe kerülő körzetesített - s így jobb feltételeket biztosító - iskolákat kellene fejleszteni. A parlamenti bizottság által is vizsgált körzetesítésnek (HVG, 2004. szeptember 4.) ugyanis nagy társadalmi ára lehet: a községek elsorvadása, elöregedése, hiszen ha az intézmények eltűnnek, előbb-utóbb a munkaképes korú lakosság is "elszivárog".

Márpedig egyre több községi intézmény szűnik meg, a posták mellett sok helyen ma már az orvosi rendelő, a gyógyszertár és a könyvtár (lásd Postajárat után könyvtárbusz című írásunkat) is hiányzik, s ha a hírmondónak megmaradt általános iskola is megszűnik, az végleges távozásra késztetheti a lakók nagy részét (már csak azért is, mert ha a szülők a városba költöznek, akkor kötelező lesz a gyermeket egy ottani iskolába felvenni).

A kötelező körzeti beiskolázás mérsékelné a társadalmi egyenlőtlenségek felerősödését az iskolarendszeren keresztül, állítja a két kutató. A szabad iskolaválasztás elvéről letérni azonban olyan vitákat indukálna az oktatásban, hogy ötletük nem tűnik megvalósíthatónak.

Ezért Kertesi és Kézdi olyan megoldást javasolnak, amely korlátozná az önkormányzati iskolák jogát diákjaik megválasztásában: szerintük túljelentkezés esetén a nem a körzetben lakó tanulók közül csak véletlenszerű módszerrel lenne szabad választaniuk, így biztosítva az esélyegyenlőséget. Egyúttal szorgalmazzák a minőségi munkát végző pedagógusok jobb bérezését, álláspontjuk szerint ugyanis egyre több külföldi kutatás bizonyítja, hogy talán a tanárok szerepe a legfontosabb az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölésében.

Persze a hátrányosabb helyzetűek jobb teljesítményéhez az is szükséges, hogy együtt tanulhassanak jobb környezetből jött társaikkal, mert ha a nem tanulásorientált diákok dominálnak egy osztályt, az minden diák teljesítményének jelentős romlásával jár.

Külön problémát jelentenek a cigány tanulók, akik amellett, hogy jóval nehezebb helyzetből indulnak a többieknél, még időnként iskolai etnikai kirekesztés áldozatai is (HVG, 2003. július 12.). Egyre gyakoribb jelenség ugyanis, hogy a sok cigány által látogatott iskolából a nem roma diákokat szüleik - ha tehetik - kiveszik, s másik iskolába íratják. Egyes - például a Miskolcon tapasztaltakon alapuló - adatok szerint ha egy iskolában a 10 százalékot meghaladja a roma diákok száma, onnantól nincs megállás, az elvándorlás miatt pár év alatt arányuk 50 százalék fölé nő.

Ez a jelenség ma már nem csupán a városokban figyelhető meg, de a falvakban is kialakulóban van az elkülönülés: a szomszédos községek egyike a roma, a másika a nem roma tanulók iskolájának ad helyet. E helyzet befolyásolására az önkormányzatoknak meglehetősen kevés eszközük van. Már csak azért is, mert a polgármesterek és önkormányzati képviselők nem szívesen szállnak szembe az őket székükbe segítő választókkal, nemigen tesznek olyan lépéseket, amelyek a cigányok integrációját segítenék elő.

A roma gyermekeket - már ha nem egyenesen kisegítő osztályokba küldik őket - sokszor az iskolán belül is elkülönítik, saját csoportokat alakítanak ki nekik, vagy, mint ami Jászladányban történt (HVG, 2002. október 5.), képesség szerinti megosztás ürügyén a nem cigány gyerekeknek külön iskolát alapítanak.

RIBA ISTVÁN