2004. március. 04. 15:27
Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00
Itthon
A kisegítő iskolák elkülönítenek
A magyar általános iskolások 5,8 százaléka tanul fogyatékosok számára fenntartott intézményekben vagy osztályokban, túlnyomó többségük enyhe fokon értelmi fogyatékosoknak létrehozott „kisegítőkben”. A közoktatás hátsóudvarának számító oktatási forma a gyakorlatban elsősorban az elkülönítést szolgálja; minden ötödik cigány gyerek kisegítőbe jár.
A hetvenes évektől oktatáskutatók, pedagógusok és szociológusok sora hívta fel a figyelmet arra, hogy a kisegítőbe – vagy ahogy akkoriban a köznyelv hívta a „gyogyóba” – nagy számban kerülnek nem értelmi fogyatékosok is. Az elkülönítésük valódi oka legtöbb esetben a gyerekek cigány származása, a középosztályitól eltérő szociokulturális helyzete volt, és hátterében a közoktatás rugalmatlansága, valamint a pedagógiai módszerek hiányosságai álltak.
A rendszerváltást követően az oktatási kínálatot érintő pozitív változások nem érintették a kisegítőt, sőt a nebulók mind nagyobb arányban kerülnek ide. Az Oktatáskutató Intézet 2001-ben publikált vizsgálata szerint miközben 1990 és 1999 között kétszázezerrel csökkent az általános iskolások száma, addig a kisegítő tagozatokon járóké 1700-zal nőtt. Igaz ugyan, hogy tavaly a 1990-es szintre csökkent a kisegítős tanulók létszáma, de még mindig 404 normál általános iskolában oktatnak kisegítő tagozaton. Az idei tanévben a 908 ezer általános iskolás közül 53 ezer (testi és szellemi) fogyatékost regisztráltak, a tanulók 5,8 százalékát. Európában ez 2,5–3 százalék között változik országonként. A különbség elsősorban az enyhe fokon értelmi fogyatékosok nagy számából adódik, idén majdnem 31 ezer gyerek tanul kisegítőben (az összes tanuló 3,3 százaléka).
A kisegítő a cigányok oktatási elkülönítésének egyik intézményes eszköze is. A tavalyi reprezentatív cigány kutatás szerint minden ötödik cigány gyerek kisegítőbe jár. Megbízható becslések pedig a cigány tanulók arányát a kisegítősök között 50–60 százalékra becsülik.
A Fogyatékosok vagy „mások” címmel konferenciát rendeztek az enyhe fokon értelmi fogyatékosokat oktató speciális oktatási intézményekbe vagy osztályokba kerülő hátrányos helyzetű, elsősorban roma gyerekek problémáiról. A tanácskozáson Havas Gábor szociológus ismertette az Oktatási Minisztérium (OM) 380 kisegítő tagozatán végzett kutatás előzetes adatait. A vizsgálat megállapította, hogy a kisegítők személyi és tárgyi feltételei rosszabbak, mint a normál tagozatokon, és sokkal rosszabbak, mint ahogy azt a gyerekek után járó emelt állami normatíva, illetve a fogyatékosokkal szembeni emelt pedagógiai elvárások indokolnák. Az eltérő tantervű osztályokban tanítóknak csak a 27 százaléka rendelkezik gyógypedagógusi oklevéllel, míg a kisegítőt működtető iskolák 30 százalékában egyáltalán nincs gyógypedagógus végzettségű nevelő. Havas szerint az érintett iskolák többségében nem is tulajdonítanak túlzott jelentőséget a szakmai kompetenciák megszerzésének. Viszont tetten érhető körükben a felelősség-elhárítás, a problémákért elsősorban a külső körülményeket, társadalmi problémákat, a családokat teszik felelőssé. A kutatásban megkérdezték a pedagógusokat, mit gondolnak arról, hogy az iskolájukban magasabb a fogyatékosok aránya, mint az országos átlag. A válaszoknak csak a 16 százalékában szerepelt a rossz szociális helyzet magyarázatként, miközben a tanulóik 89 százalékát minősítették hátrányos helyzetűnek.
A felmérésből az is kiderül, hogy az osztályösszevonások sok esetben meghaladják a jogszabályban rögzített mértéket, tehát a három osztályt. A kisegítők 27 százalékában négy vagy annál is több osztályt vontak össze, kilenc iskolában mindjárt nyolcat.
Az általános iskolák eltérő tantervű tagozatainak működését azon is lemérhetjük, hogy a tanulói közül hányat helyeznek vissza normál osztályba, illetve hányat mentenek fel rendszeres iskolába járás alól. Az elmúlt öt évben 380 iskolában mindössze 173 tanuló jutott vissza a normál oktatásba, míg összesen 921 iskolaköteles korú tanulót mentettek fel iskolába járás alól.
A továbbtanulási eredmények hasonlóan elszomorítóak: a vizsgált tagozatokon az utóbbi három tanévben végző 2635 tanuló közül 55-öt vettek fel érettségit adó középiskolába, gimnáziumba vagy szakközépiskolába. Ez a végzősök két ezreléke. Míg a tovább nem tanulók, illetve a gyakorlatilag csak gyerekmegőrző funkciót betöltő speciális szakiskolába került diákok aránya 63 százalék. Havas Gábor előadásában azt is hozzátette: nem csak az arányok nagyon rosszak, „de még minimális javulási tendencia sincsen, pedig a teljes iskolai népesség továbbtanulási arányai egyre javulnak.”
A kisegítősök magas arányáért többen a szegénység, a cigányellenes diszkrimináció és a közoktatás általános problémái mellett a gyerekek korai fejlesztésének hiányát nevezik meg. Az OM felmérése szerint a kisegítőbe tanuló gyerekek egynegyede egyáltalában nem, ötödük csak egy évig járt óvodába.
Az állam felelősségéről élénk vita bontakozott ki a konferencián. A hozzászólók többsége egyetértett abban, hogy a helyi közösségek a kirekesztés felszámolását többnyire nem támogatják. Szőke Judit, az OM országos oktatási integrációs hálózatának vezetője szerint a Medgyessy-kormány működése alatt a jogszabályi környezet jelentősen átalakult, a fogyatékossá-nyilvánítás eljárását szigorították, és normatíva-emeléssel is serkentik a szegregáció csökkentését.
Zsigó Jenő, a Roma Parlament elnöke szerint a minisztérium kezdeményezései semmit sem oldanak meg, és hasonló eredményhez vezethetnek majd mint a cigány felzárkóztató oktatás után járó normatíva 1997-es bevezetése, amely – mint fogalmazott – legalizálta és premizálta a cigány gyerekek iskolai elkülönítését, a cigányosztályok létrehozását. Véleménye szerint a beiskolázási körzetek eltörlése, a szabad iskolaválasztás bevezetése „jóvátehetetlen bűn volt a magyarországi cigányokkal szemben”, és 8-10 évre mindenképpen vissza kellene őket állítani, hogy a szegregáció csökkenhessen. Többen azonban úgy vélték, az iskolai körzetek felállítása csak kevés helyen hozhatna javulást, mert a romák nagy többsége szegregáltan él, így a lakhelyhez kötött beiskolázás csak egyszerűsítené a helyi társadalmak szegregációs gyakorlatán. A közoktatási és önkormányzati rendszer végletes elaprózottsága pedig továbbnehezíti az állami beavatkozást.
A rendszerváltást követően az oktatási kínálatot érintő pozitív változások nem érintették a kisegítőt, sőt a nebulók mind nagyobb arányban kerülnek ide. Az Oktatáskutató Intézet 2001-ben publikált vizsgálata szerint miközben 1990 és 1999 között kétszázezerrel csökkent az általános iskolások száma, addig a kisegítő tagozatokon járóké 1700-zal nőtt. Igaz ugyan, hogy tavaly a 1990-es szintre csökkent a kisegítős tanulók létszáma, de még mindig 404 normál általános iskolában oktatnak kisegítő tagozaton. Az idei tanévben a 908 ezer általános iskolás közül 53 ezer (testi és szellemi) fogyatékost regisztráltak, a tanulók 5,8 százalékát. Európában ez 2,5–3 százalék között változik országonként. A különbség elsősorban az enyhe fokon értelmi fogyatékosok nagy számából adódik, idén majdnem 31 ezer gyerek tanul kisegítőben (az összes tanuló 3,3 százaléka).
A kisegítő a cigányok oktatási elkülönítésének egyik intézményes eszköze is. A tavalyi reprezentatív cigány kutatás szerint minden ötödik cigány gyerek kisegítőbe jár. Megbízható becslések pedig a cigány tanulók arányát a kisegítősök között 50–60 százalékra becsülik.
A Fogyatékosok vagy „mások” címmel konferenciát rendeztek az enyhe fokon értelmi fogyatékosokat oktató speciális oktatási intézményekbe vagy osztályokba kerülő hátrányos helyzetű, elsősorban roma gyerekek problémáiról. A tanácskozáson Havas Gábor szociológus ismertette az Oktatási Minisztérium (OM) 380 kisegítő tagozatán végzett kutatás előzetes adatait. A vizsgálat megállapította, hogy a kisegítők személyi és tárgyi feltételei rosszabbak, mint a normál tagozatokon, és sokkal rosszabbak, mint ahogy azt a gyerekek után járó emelt állami normatíva, illetve a fogyatékosokkal szembeni emelt pedagógiai elvárások indokolnák. Az eltérő tantervű osztályokban tanítóknak csak a 27 százaléka rendelkezik gyógypedagógusi oklevéllel, míg a kisegítőt működtető iskolák 30 százalékában egyáltalán nincs gyógypedagógus végzettségű nevelő. Havas szerint az érintett iskolák többségében nem is tulajdonítanak túlzott jelentőséget a szakmai kompetenciák megszerzésének. Viszont tetten érhető körükben a felelősség-elhárítás, a problémákért elsősorban a külső körülményeket, társadalmi problémákat, a családokat teszik felelőssé. A kutatásban megkérdezték a pedagógusokat, mit gondolnak arról, hogy az iskolájukban magasabb a fogyatékosok aránya, mint az országos átlag. A válaszoknak csak a 16 százalékában szerepelt a rossz szociális helyzet magyarázatként, miközben a tanulóik 89 százalékát minősítették hátrányos helyzetűnek.
A felmérésből az is kiderül, hogy az osztályösszevonások sok esetben meghaladják a jogszabályban rögzített mértéket, tehát a három osztályt. A kisegítők 27 százalékában négy vagy annál is több osztályt vontak össze, kilenc iskolában mindjárt nyolcat.
Az általános iskolák eltérő tantervű tagozatainak működését azon is lemérhetjük, hogy a tanulói közül hányat helyeznek vissza normál osztályba, illetve hányat mentenek fel rendszeres iskolába járás alól. Az elmúlt öt évben 380 iskolában mindössze 173 tanuló jutott vissza a normál oktatásba, míg összesen 921 iskolaköteles korú tanulót mentettek fel iskolába járás alól.
A továbbtanulási eredmények hasonlóan elszomorítóak: a vizsgált tagozatokon az utóbbi három tanévben végző 2635 tanuló közül 55-öt vettek fel érettségit adó középiskolába, gimnáziumba vagy szakközépiskolába. Ez a végzősök két ezreléke. Míg a tovább nem tanulók, illetve a gyakorlatilag csak gyerekmegőrző funkciót betöltő speciális szakiskolába került diákok aránya 63 százalék. Havas Gábor előadásában azt is hozzátette: nem csak az arányok nagyon rosszak, „de még minimális javulási tendencia sincsen, pedig a teljes iskolai népesség továbbtanulási arányai egyre javulnak.”
A kisegítősök magas arányáért többen a szegénység, a cigányellenes diszkrimináció és a közoktatás általános problémái mellett a gyerekek korai fejlesztésének hiányát nevezik meg. Az OM felmérése szerint a kisegítőbe tanuló gyerekek egynegyede egyáltalában nem, ötödük csak egy évig járt óvodába.
Az állam felelősségéről élénk vita bontakozott ki a konferencián. A hozzászólók többsége egyetértett abban, hogy a helyi közösségek a kirekesztés felszámolását többnyire nem támogatják. Szőke Judit, az OM országos oktatási integrációs hálózatának vezetője szerint a Medgyessy-kormány működése alatt a jogszabályi környezet jelentősen átalakult, a fogyatékossá-nyilvánítás eljárását szigorították, és normatíva-emeléssel is serkentik a szegregáció csökkentését.
Zsigó Jenő, a Roma Parlament elnöke szerint a minisztérium kezdeményezései semmit sem oldanak meg, és hasonló eredményhez vezethetnek majd mint a cigány felzárkóztató oktatás után járó normatíva 1997-es bevezetése, amely – mint fogalmazott – legalizálta és premizálta a cigány gyerekek iskolai elkülönítését, a cigányosztályok létrehozását. Véleménye szerint a beiskolázási körzetek eltörlése, a szabad iskolaválasztás bevezetése „jóvátehetetlen bűn volt a magyarországi cigányokkal szemben”, és 8-10 évre mindenképpen vissza kellene őket állítani, hogy a szegregáció csökkenhessen. Többen azonban úgy vélték, az iskolai körzetek felállítása csak kevés helyen hozhatna javulást, mert a romák nagy többsége szegregáltan él, így a lakhelyhez kötött beiskolázás csak egyszerűsítené a helyi társadalmak szegregációs gyakorlatán. A közoktatási és önkormányzati rendszer végletes elaprózottsága pedig továbbnehezíti az állami beavatkozást.
