HVG

"Illő kissé megrendülnünk ezek előtt a képek előtt" - tolmácsolta Kondor első önálló kiállításának megnyitóesszéjében barátja, Pilinszky János költő a beavatottak és a szakma értékítéletét. 1960-ban a mértékadónak tekintett Fényes Adolf Teremben rendezett tárlat kritikai fogadtatását ugyanakkor korántsem a megrendülés jellemezte: "Festő-kísérleteit a technikával való szakmai küzdelem is jellemzi - volt olvasható a Népszabadságban -, a mindenáron való érdekesre törekvés nemegyszer zavaros régieskedésbe torkollik." A kiállítás azonban mástól vált nevezetessé. A Művelődésügyi Minisztérium kiszálló illetékese A mennyország meghódítása című rézkarc látványán annyira felháborodott - így a képzőművész körökben ismert anekdota -, hogy a vendégkönyvből ki akarta húzni az előre beírt elismerő sorait. Ezt Kondor nem engedte, és magához vette a vendégkönyvet. Némi tragikomédiába illő dulakodást követően az illetékes mégis megszerezte azt, és elrohant, de még jól hallhatta, hogy Kondor utánakiált: "Azt eddig is tudtam, hogy a minisztériumban hazudnak, de most már lopnak is!" Ezek után az akkoriban minimálisnak tekintett három hét lejártával a tárlatot nem hosszabbították meg. Talán ez lehet az alapja a napjainkig élő legendának, hogy Kondor Béla első önálló kiállítását botrányszámba menő sietséggel betiltották.

A szakmabeliek persze ma is Kondor korstílusoktól független, az izmusokon túllépő, de a klasszikus mesterek (Dürer, Rembrandt vagy Goya) grafikai eszközeit felhasználó stílusát értékelik műveiben. Képei éppoly előzmény nélküliek és besorolhatatlanok a hazai képzőművészet történetében - mutat rá ma már valamennyi tanulmány -, mint egykor Gulácsy Lajos vagy Csontváry Kosztka Tivadar látomásos művei voltak. Kondort elvont festészeti vagy formakérdések vizsgálata helyett inkább az űrrepülés, az 1972-es müncheni olimpiát beárnyékoló terrorakció és korának egyéb jelenségei izgatták. S a mögöttük rejlő általánosabb emberi problémák, mint a szabadság vagy az alkotás gyötrelmeinek megragadása. Az olyan egyetemes szimbólumok és jelképek tehát, mint egy őrangyal, a kereszt, Krisztus, a megváltás vagy a repülés, nála új értelmezést nyernek. Az 1964-ben festett, A géprepülés géniusza című vásznán például hatalmas angyal emeli az égbe kezeivel az űrhajót, miközben egy parányi pálcikaember zuhanása emlékezteti a nézőt a repülés fejlődését kísérő kudarcokra. "Ha van igazi dráma a képzőművészetben, Kondor alig több mint másfél évtizedre terjedő művészi pályája az, annak dacára, hogy életműve és személyisége kivételes egybeesést mutat" - foglalta össze a HVG-nek Kieselbach Tamás galériatulajdonos-művészettörténész.

A veleszületett szívrendellenességben 41 évesen, 1972-ben meghalt Kondornak már a pályakezdése sem volt zökkenőmentes. A festő szakos hallgatót harmadéves korában "alapvető szakmai-szemléletbeli ellentétek" miatt eltanácsolták a Képzőművészeti Főiskoláról. Akkoriban már az is rossz pontnak számított, hogy szakállt növesztett, a közvetlen ok azonban az volt, hogy év végi vizsgamunkaként - már-már "szabotázsszámba-menően" - egy összegyűrt rajzot ábrázoló képet adott be. Csak művészi talentumát idejekorán felismerő grafikatanárai (Ék Sándor tanszékvezető és Koffán Károly) kiállásának köszönhette, hogy 1953-ban a kirúgás elől átmentették a grafika szakra. "Körülöttem a levegő sistergett a króm-dioxid tüzes és ultramarin nagybányai jelszavaktól, dilettáns és posztimpresszionista elvek tömegétől" - vallott a szakváltásról naplójában. Valójában a festő szakon nem sok újat tanulhatott, hívta fel a figyelmet Rózsa Gyula kritikus egy közelmúltban megjelent cikkében, mert saját, a későbbiekben már alig-alig változó stilisztikai eszközeinek szinte a főiskola kezdetétől fogva birtokában volt.

Heves vitát váltott ki az 1956 kora nyarán megvédett diplomamunkája, a Jelenetek Dózsa György idejéből című hétrészes rézkarcsorozata is. A vizsgabizottság több tagja anakronisztikusnak tartotta, hogy miközben Kondor Dürer klasszikus, aprólékosan kidolgozott rajzstílusát imitálja, a rézkarcokon a levert felkelés epizódjait furcsa, látomásszerű szimbólumok - szárnyas figurák, egy zokogó angyal és egy különös repülő szerkezet - kísérik. Diplomavédő beszédében ugyanakkor kizárólag a karcok technikai ismertetésére szorítkozott. "Ha én egy bírálóbizottság elé állok a saját munkámmal - tette szóvá rögtön Bernáth Aurél, a festő tanszék tanára -, nem a szürkemaratással jövök, hanem azzal, ami az én bensőmben volt. Ezért volt gyanús nekem Kondor felolvasása."

A Dózsa-sorozat néhány darabja később olyan mély benyomást tett az 1958-as luganói csoportos tárlaton Albert Camus-re, a Nobel-díjas francia egzisztencialista íróra, hogy Kondor tervezett párizsi önálló kiállításához megnyitót készült írni, amiben csak tragikus autóbalesete akadályozta meg. Az említett 1960-as "betiltott" kiállítás, a későbbi elutasított művek híre, valamint az olyan külföldi elismerések, mint az 1965-ös tokiói grafikai biennálé nagydíjának elnyerése, mind csak erősítették a Kondor Béla művészetét övező felfokozott érdeklődést.

A hazai hivatalosság érdeklődését azonban sem műveivel, sem tevékenységével nem váltotta ki. Holott az 1956-os forradalmat követő kádári megtorlás, majd pangás éveiben rendezett tárlatain a baráti köréhez tartozó művészeken túl - mint Ottlik Géza, Nagy László vagy Pilinszky - megfordult a mértékadó értelmiség színe-java. Ennek ellenére Kondor neve - a mai ismeretek szerint - fel sem merült a diktatúra ügynökhálózatának jelentései között. Még 1961-ben sem, amikor Sarkadi Imre, a kor egyik épphogy megtűrt írója - máig tisztázatlan körülmények között - kiesett Kondor ötödik emeleti műtermének ablakából. A titkosszolgálati érdektelenséget nem csupán az magyarázhatja, hogy a filmes, az irodalmi vagy a színházi hatásnál egy képzőművészeti alkotás üzenete sokkal áttételesebb, hanem maga a kondori művészetfilozófia, amely nem csupán az adott politikai rendszerrel, hanem magával a világgal állt morális konfliktusban. "Nonkonformizmusa még éppen belefért a diktatúra három T-jének tűrt kategóriájába" - vélekedett a HVG-nek Sasvári Edit művészettörténész, a kádári kultúrpolitika titkosszolgálati anyagainak kutatója.

A tiltásnál amúgy is finomabb és sokszor hatásosabb eszköz állt a hatalom rendelkezésére az 1960-as évek, azaz a töméntelen festői és grafikai megrendeléssel járó vállalati és szakszervezeti üdülőhálózat kiépülésének időszakában. A tűrt művészt éveken keresztül nem jutatták komolyabb megrendeléshez, vagy megnehezítették elkészült munkái jóváhagyását - folytatja Nagy T. Katalin művészettörténész. 1959-ben a pécs-uránvárosi óvoda számára készített pannóit például - kétéves huzavona után - anélkül utasította el a Művelődésügyi Minisztérium illetékese, hogy eredetiben látta volna. Az eset korántsem volt egyedi Kondor pályája során. Hasonló sorsra jutott halála előtti utolsó nagyméretű faliképe, a Magyar Kereskedelmi Kamara számára 1972-ben festett, A szentek bevonulása a városba is. A megrendelő többszöri módosíttatást követően állt el a kész mű átvételétől.

De egyébként is jellemző volt, mint az kitűnik a korszak egyik ideológiai csúcsszerve, a Képzőművészeti Alap mellett működő Művészeti Bizottság jegyzőkönyveiből, hogy Kondor benyújtott grafikái, rézkarcai és festményei elbírálásakor újra és újra megkérdőjelezték szakmai kompetenciáját - állítja a HVG-nek Wehner Tibor művészettörténész. "Nekem nincs meghatódásom ilyen firkák iránt" - jelentette ki például az egyik bíráló, a díjakkal és köztériszobor-megrendelésekkel is elhalmozott Pátzay Pál 1963-ban Kondor egyik grafikájáról. "Nehéz elismerni, hogy ennek van valami olyan mondanivalója, ami bármi néven nevezendő társadalmi értéket jelent számunkra" - mondta ki egy ízben a végső szót a Kossuth-díjas festő, Bencze Gyula. Ezért terjedhetett el, hogy megélhetése érdekében Kondor még az ócskapiacon is árulja rézkarcait. Ez azonban csak legenda - szögezte le a HVG-nek Nagy T. Katalin -, bár tény, hogy éveken át szinte nyomorgott. "Főleg könyvek illusztrálásából élek" - fogalmazott Kondor egy külföldi katalógus számára írt önéletrajzában.

Kondor ikertehetsége is megemészthetetlen volt bírálói számára, vagyis ahogy - Kassák Lajoshoz hasonlóan - a költészetben a képzőművészetével egyenrangút képes alkotni. Hiába a költő kortársak, mint Nagy László, Jékely Zoltán, Pilinszky vagy Csukás István elismerése, első - és életében egyetlen - megjelent kötete, a Boldogságtöredék közel száz versét csak mint a képzőművész melléktermékét fogadta a kritika. Bírálói a költészet, sőt a grammatika szabályainak figyelmen kívül hagyását vetették a szemére, holott költészetét ugyanaz a mesterségbeli alaposság jellemezte - mutatott rá Domokos Mátyás irodalomtörténész egy 1987-ben írt esszéjében -, mint festői és grafikai munkáit. "Verseimet kik olvassák? / Magam vagyok: komoly. / Nem játszom hát oly / fényesre a szó párossát / kongó kolompokkal, / de komor gondokkal. / Élek mint a színész / deszka és mocorgó / fejek és gomolygó / tapsoló rengő kéz / híjján. Szem nem néz / nem szinészkedem."

Művészi kérdésekben megalkuvást nem ismerő jelleme az 1960-as évek derekától fellépő fiatal képzőművészek számára egy ideig példaképnek számított. Hamar kiderült azonban, hogy Kondort nem érdekli sem az aktuális divat, sem a szakmai-mesterségbeli tudást olykor ösztönösséggel helyettesíteni igyekvő avantgárd. "A Modern Művészet manírjai - írta naplójában -, ha hitelesek, nem a művész akart produktumai, hanem megvalósíthatatlan klasszikus ideák ellenére tett engedmények, hogy a Mű megvalósulhasson egyáltalán." A hivatalos elfogadottság és az avantgárd közötti perifériális helyzetén a halála előtt egy évvel neki ítélt Munkácsy-díj sem változtatott, nem vált beérkezett művésszé. A rendszerváltással a hazai neoavantgárd is elfoglalhatta méltó helyét a kortárs művészettörténetben, műkritikában. Kondor Béla tradíciókra épülő, sajátos szimbolikájú művei ebbe sem fértek bele. S bár képei az aukciók keresett, ritka darabjai, életművének jelentékeny hányada ma is múzeumi raktárakban áll.

SERF ANDRÁS