A harmadik birodalomban sikerült, miért ne sikerülhetne nekünk is! - adták ki a jelszót a kőolajszökőár láttán amerikai energiaszakértők. Az Egyesült Államok energiahivatalának világhálós oldalain publikált vélemények szerint ha drágul a nyersolaj, ideig-óráig úrrá lehetne lenni a gondokon olyan műbenzin gyártásával, amilyet a náci légierő is használt.

A Luftwaffe vadászgépeit a második világháború idején kőszénből nyert nafta röpítette a bevetésekre, és ugyanilyen benzint tankoltak a szárazföldi haderő járműveinek egy részébe is. Igaz, a náci robbanómotorokat így drágább volt üzemeltetni, mint a szövetségesek masináit, de tartósan meghódított olajmezők híján a hadiköltségvetés kénytelen volt vállalni ezt a többletet. Napjainkban viszont a nyersolaj ára annyira közelít a kritikus határhoz, hogy lassan békeidőben is újra megéri bevetni a drágasága okán évtizedeken át pihentetett technológiát. Már csak azért is, mert a Föld mélyében egyre fogy a nyersolaj, bányászható szénből viszont még jócskán akad. Még ha e készletek szintén végesek is, a benzincivilizáció akár évszázadnyi fórt is kaphat általuk.

A technológiát Friedrich Bergius német vegyész 1913-ra dolgozta ki, s a később Nobel-díjjal is honorált eljárás az ő nevét viseli: berginizáció. Mára csak a technológia fejlődött és vált gazdaságosabbá, az elv változatlan: 320-420 Celsius-fok közötti hőmérsékletre hevítve és nagyon magas - 5-15 ezer kilopascal - nyomáson a fekete-, de még az alacsony fűtőértékű barnakőszén is cseppfolyósítható. E folyékony szénből hidrogéngáz hozzáadásával (egészen pontosan: hidrogénkatalizátort használva) kiváló minőségű benzin nyerhető. Így megspórolható a nyers kőolaj hosszadalmas és nyűglődős finomítási folyamata is. Felfedezését Bergius eleinte még készpénzre is válthatta: az 1920-as évek második felében a thüringiai Leun városában gyártani kezdték a leun-petrol néven emlegetett szintetikus üzemanyagot. A találmány a szükségből kovácsolt erényt, hiszen a német föld alatt addig, de azóta sem talált senki kitermelésre érdemes kőolajmezőket, szénből viszont annál több akadt. "A bökkenő csak az volt, hogy az 1930-as évek elején a Közel-Keleten sorra tárták fel az egyre olcsóbb olajutánpótlással szolgáló mezőket" - írja a kőszénbenzin eredetéről szóló tanulmányában Tatjana Redko orosz technikatörténész. A kezdetben rentábilis műbenzin előállítása 1941-ben már tízszer annyiba került, mint a valódié. Miután Németország elvesztette a háborút, a leun-petrol előállítása le is került a napirendről. Kínában és az Egyesült Államokban viszont - két olyan, nem éppen energiatakarékosságáról híres országban, amelyben történetesen a világ legnagyobb kőszénkészletei találhatóak - az utóbbi években újra terítékre került a szénnafta. Olyannyira, hogy Észak-Kínában már folyik egy gigászi műbenzingyár beüzemelése. A literenkénti ár viszont még egy darabig üzleti titok.

Az olajárbumm komplikáltabb olajbányászati módszereket is megfizethetővé varázsol - vázolják az alternatívát amerikai közgazdászok. "A kiterjedten alkalmazott klasszikus, más néven természetes energiás eljárásokkal egy olajtelepnek 5-60 százaléka (világátlagban 35 százaléka) termelhető ki, a maradék felszínre hozatalához viszont már egyre bonyolultabb és drágább módszerekre van szükség" - mondja Pápay József olajmérnök akadémikus, a Mol Magyar Olaj- és Gázipari Rt. tudományos tanácsadója. Érdemes némi geológiai kitérőt tenni a dolog megértéséhez. A közvélekedéssel ellentétben a Föld kérge alatt nincsenek egybefüggő olajtengerek vagy földgázfelhők, de még a nyersolajciszternák (kavernák) is rendkívül ritkák. Az egykorvolt élővilág szerves anyagaiból kialakult szénhidrogének (akár cseppfolyós, akár gáz halmazállapotban) a lazább struktúrájú kőzetek pórusait kitöltve alkotnak telepeket - valahogy úgy, ahogy a víz telepszik meg a szivacsban. Az 1-10 ezer méteres mélységben fellelhető olajos kőzetekben jelentős nyomás uralkodik, ezért lövellhet ki az olaj vagy a gáz, amikor megfúrják az addig légmentesen záró fölső és tárolórétegeket. "Szerencsés esetben ez a természetes nyomás hozza fel az olaj nagy részét, feltéve, hogy kellő szakértelemmel történt a feltárás, a fúrás és a kút kiépítése is" - mondja Valcz Gyula geológus.

Az olajkitermelést legtöbbször azzal segítik, hogy a helyszínen talált vizet préselik vissza a kiszivattyúzott olaj helyére, erre a maradék is felszínre tör, már ha jól választották meg a helyszínt, és a bepréselt matéria nem tud máshová elillanni. Az olaj folyóssága (autósok által is ismert szóval: viszkozitása) és az olajtelep nyomása szén-dioxid és földgáz besajtolásával is növelhető, ami persze pénzkérdés is. Célszerű lehet a forró gőz vagy a termálvíz is, esetleg a kőolaj folyékonyságát - és ezzel kitermelhetőségét - szintén megváltoztató műanyag adalékok leküldése is. "Ezek kétségtelenül árdrágító beavatkozások, de van olyan világpiaci szituáció, amikor külön-külön, vagy akár együtt is megéri alkalmazni őket" - véli Valcz, hozzátéve, hogy a gazdaságosság mellett persze a geológiai adottságok és a természettudományos törvények határozzák meg az éppen alkalmazott eljárást.

Az olajhomok vagy a -pala kitermelése szintén attól függ, egybecsengnek-e mérnöki és a közgazdászi megfontolások. Az olajhomok - kissé leegyszerűsítve - olyan, kőolajjal, pontosabban bitumennel átitatott homokréteg, amelyből hagyományos módszerekkel nem lehet olajat fakasztani. Pápay akadémikus elmondása szerint az olajhomokban dúskáló Kanadában csak napjainkra sikerült olyan eljárást kidolgozni, amellyel külszíni fejtés vagy vízszintesen besajtolt gőz segítségével a homok elválasztható a fekete aranytól, és ez a jelenlegi világpiaci árakon, 40 USA-dollár felett már kifizetődő is. Az olajpala pedig tulajdonképpen éretlen kőolajat tartalmazó kőzet, amelynek kitermelésével tehát elvileg érdemes volna pár millió évet várni. Gyárakban azonban 450-500 Celsius-fokon és nagy nyomáson rá lehet gyorsítani az olajképződésre. A különbség a kőszénből nyert folyékony szénhidrogénhez képest csak annyi, hogy ezt még tovább kell finomítani, hogy a végén benzin legyen belőle. Még nem tudni, hogy a kísérletezés után piacképes lesz-e az ár. Az USA-ban és Kínában mégis nekifogtak - mondanunk sem kell, e két országban vannak a legnagyobb olajpalatelepek.

VAJNA TAMÁS