2005. január. 12. 00:00 Utolsó frissítés: 2005. január. 12. 18:43 Szellem

A legkiválasztottabbak

Nem tekintik magukat zsidóknak, mégis szerintük ők a mózesi vallás egyetlen hűséges követői. A viharos múltú, a zsidóság és a muzulmán palesztin többség harapófogójában gyanakodva méregetett néhány száz fős, a ciszjordániai Garizim hegyén élő szamaritánus közösségeredete - és identitása - a mai napig tisztázatlan.

"Micsoda kérdés az, hogy miben különbözünk a zsidóságtól? Talán azt kellene kérdezni, hogy miben térnek ők el tőlünk, a vallás igaz képviselőitől" - méltatlankodott a HVG tudósítójának tudakozódására Zevolon Luci, a ciszjordániai Nablusz melletti Kirjat Luza-i szamaritánus közösség korábbi titkára. A 75 éves volt angoltanár egy összesen 704 főből álló vallási csoport tagja, ők a már említett faluban, illetve a Tel-Aviv melletti Holonban igyekeznek betű szerint követni a zsidó vallásban is a legnagyobb prófétának tartott Mózesnek a Tórában ismertetett előírásait.

Olyannyira, hogy - amint azt a fent idézett felháborodás is jelzi - önmagukat tartják a mózesi vallás kizárólagos követőinek, sőt a világon az egyetlen igazán hiteles istenhit letéteményeseinek. Az európai kultúrkörben leginkább csak a jézusi példázatban (lásd Másképp szamaritánusok című írásunkat) szereplő jelzővel irgalmasként emlegetett szamaritánusok valójában a judaizmussal egy gyökérről sarjadt, ám attól több ponton merőben eltérő, önálló vallás hívei.

Ami a fő ismertetőjegyeket illeti: a Bibliából egyedül Mózes öt könyvét fogadják el. Saját elmondásuk szerint ők őrzik Mózes testvérének, Áronnak, a mózesi törvény első főpapjának örökségét, mivel ők Áron "megfelelő" unokájának, Fineásnak a leszármazottai. Fent nevezettről azt kell tudni, hogy egyszer oly őszinte hevülettel szúrt keresztül egy bálványimádó nőt s a vele paráználkodó izraelitát, hogy Isten neki és leszármazottainak ígérte a főpapi stallumot. Csakhogy - és erre néhány homályos utalást tartalmaz is a Biblia - néhány évtizeddel később egy Éli nevű pap (hangsúlyozottan nem Fineás utóda) az isteni ígérettel mit sem törődve, magához ragadta a főpapi hatalmat, és ekképpen kisemmizte az ároni ágat. Mire fel Uzzi, az isteni rendelés szerint a jogfolytonos főpap, Fineás egyik utóda összecsomagolta az időközben a szamaritánusok által birtokba vett és általuk mind a mai napig vallásuk legszentebb helyeként tisztelt, 881 méter magas Garizim hegyen felállított szent sátrat, majd - annak kincseivel, köztük a Frigyládával - misztikus módon, feltárhatatlanul elrejtette egy helyi barlangba. A szent építményt - a legenda szerint - majd csak a szamaritánus Messiás, a Tahéb lesz képes azóta is várt megjelenésekor megtalálni és újra összeszerelni.

További támpontot nyújthat a szamaritánus identitás megfejtéséhez az a szintén saját állításuk - és ezt Zsengellér József, a témában Hollandiában, az Utrechti Egyetemen doktorált hebraista is részben valószínűsíti -, hogy ők 2616 évvel ezelőtt az akkori Szamária területéről a babiloni fogságba el nem hurcolt izraeliták, vagyis Efraim és Manassé leszármazottai.

Egészen másként emlékezik viszont a történtekre a szamaritánusok által a mózesi örökségből kitagadott zsidóság. Oberlander Báruch rabbi és Grüll Tibor ókortörténész, a Szent Pál Akadémia tanszékvezető tanára egyaránt hitelt adnak a Királyok második könyvének, amelyben az olvasható, hogy az északi Galilea és a déli Júdea közötti területről a babiloni fogságba elhurcolt szamáriai zsidók helyére az asszír megszállók többek között Bábelből és Kútából telepítettek le a zsidóság szempontjából tökéletesen pogány embereket. Azok aztán hamar alkalmazkodtak a helyi viszonyokhoz, egyebek mellett elkezdték Izrael Istenét is tisztelni. Mindazonáltal nem elég meggyőzően, az asszír fogságból hetven évvel később hazatérő zsidók legalábbis nem engedték meg a jöttmentnek tekintetteknek, hogy ők is részt vegyenek Jeruzsálem újjáépítésében. Ez persze alaposan elmélyítette a két csoport közötti árkokat. Oly mértékig, hogy a szamaritánusok mind a mai napig veszedelmes, Mózes-ellenes újításnak mondják, hogy a zsidók Jeruzsálemet tették meg szent helyükké.

"Elegünk van a megosztó árkokból és a politikából" - panaszkodtak a HVG tudósítójának a szamaritánusok, amikor az őket is érintő palesztin-izraeli konfliktus iránt érdeklődtünk. Tény: a legújabb kori történések révén még inkább két tűz közé került, politikailag többnyire semleges szamaritánusok az évezredek során eddig szinte mindig a rövidebbet húzták. Hiába voltak 1700 évvel ezelőtt még a történészi becslések szerint 1 milliónál is többen, így is kisebbségnek számítottak a velük szemben csak mérsékelten toleráns keresztények számára, akik, mit sem törődve érzéseikkel, másfél ezer éve hatalmas Mária-templomot építettek legszentebb helyükre, a már említett Garizim hegyére. Ezzel egyébként az addig béketűrőnek tartott szamaritánusokat annyira felingerelték, hogy 529-ben fel is lázadtak a Bizánci Birodalom ellen, nekilátva a keresztény szent helyek módszeres rombolásának. Mire azonban az így kialakuló háborúskodás során észbe kaptak, alig néhány százezren maradtak, mi több, számuk utóbb, az iszlám terjedésével - leginkább az önkéntes asszimiláció miatt - még tovább csökkent. De még a középkori keleti zsidó diaszpórák mellett is csak megtűrt kisebbségként vegetáltak, s gyakran érték őket vádak feltételezett gazdagságuk okán, de inkább zsidóellenes összeesküvéseikre hivatkozva. Az újkorban aztán az aktuális török megszállókkal való összekülönbözésük a kihalás szélére sodorta őket, olyannyira, hogy 1918-ra már csak 146-an maradtak.

"Nevetségesek azok az antropológusok, akik azért járnak ide tanulmányozni a szokásainkat, mert attól félnek, hogy kihalunk. Nyissák már ki a szemüket: 77 év alatt közel megötszöröződött a létszámunk!" - szembesíti a tényekkel az esetleg sorsuk miatt aggódó emberiséget Zevolon Luci, aki egyébként az egész világ szamaritánussá válását a közeljövőre vizionálja. Igaz, azt már nem teszi hozzá: a gyors növekedés nem kis részben annak is köszönhető, hogy az első világháború után az akkori főpap feloldotta az évezredes törvényt, miszerint vallásuk követői csak egymás között házasodhattak. A forradalmian új regula szerint a nem papi származású férfiak immár nem szamaritánus zsidó nőket is elvehetnek. A már idézett Zsengellér professzor szerint ennek nyomán többtucatnyi kelet-európai zsidó lány kapott az alkalmon, és került be az utóbbi évtizedekben a közösségbe - köztük Erdélyből érkezők is.

"Elég, ha külsőleg követed a szamaritánus szokásokat. Hogy belül, a szívedben mit hiszel, már nem ránk tartozik" - próbálják praktikusan vonzóvá tenni a hozzájuk történő betérést a szamaritánusok a HVG tudósítójának. Persze azért körül kell metélkedni és a vallási ünnepeken is muszáj megjelenni. Ezek közül is a legfontosabb a pészach méltó megünneplése, amit viszont a szamaritánus Tízparancsolat alapján kifejezetten a Garizim hegyén kell megülni. Ennek része az áldozatbemutatás is - ilyet a zsidóság közel 2 ezer éve, a jeruzsálemi Templom pusztulása óta nem végzett, és annak remélt újraépítéséig nem is tehet. A szertartást a főpap vezeti, és szenvedő alanya több, a rituális előírások szerint levágott, elkészített, majd elfogyasztott egyéves hím bárány.

A szamaritánusok a zsidók több ezer éves "pészachirigységével" magyarázzák, miért szenved vallásuk újra és újra üldöztetéseket. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lenne némi igazság az 1. századi, zsidó származású római történetíró Josephus Flavius soraiban. Az antik szerző a szamaritánusok túlzott pragmatizmusát veti a szemükre, vagyis hogy mindig éppen aktuális érdekeik mentén határozzák meg hovatartozásukat. Jó 2300 évvel ezelőtt, Nagy Sándor idejében például zsidónak vallották magukat, de csak miután kiderült, hogy a makedón hódító adókedvezményekben részesíti a zsidókat. Krisztus idejében éppen hogy a zsidóktól való különbözőségüket hangsúlyozták, amikor - legalábbis a már említett Josephus Flavius szerint - a maguk szamaritánus messiásjelöltjét követve Mózes kincseit keresgélték a Garizim hegyén. Az akció egyébként több szempontból is kudarcot vallott: egyrészt kincset sem találtak, másrészt a gyülekezést feltehetően lázadásként értékelő Pilátus, római helytartó emiatti hirtelen felindulásában megtizedeltette vallási vezetőiket. Jóval később, 1967-ben viszont, miután a holoni zsidók Garizimra való beutazását igencsak megnehezítő jordániai fennhatóság véget ért, az épp hivatalban lévő szamaritánus főpap szinte társmegváltói szerepben tüntette fel az akkori zsidó politikai vezetőket, mondván: "Ahogyan az Úr elküldte Mózest, hogy megszabadítsa a népét Egyiptomból, most elküldte Móse Dajant, hogy újra megszabadítsa a népét." E megélhetési logika mentén haladva bizony nincs mit csodálkozni, ha a militáns palesztin fészeknek mondott Nablusz közelsége miatt a szamaritánusok újabban megint csak tiltakoznak, ha valaki zsidónak mondja őket.

Mindenesetre a HVG tudósítójának úgy nyilatkoztak, ők leginkább olyan fennhatóságnak örülnének, amely lehetővé tenné, hogy vallásukat szabadon, korlátok nélkül gyakorolhassák. Ebben egyébként - elvileg legalábbis - benne foglaltatik a hitehagyók irgalmatlan megkövezése is. Melynek foganatosítása ma, úgy tűnik, lehet, hogy ismét aktuális lenne, mivel - mint említették - az utóbbi években két szamaritánus fiatalember muzulmán lányokba habarodott bele, mi több, a kedvükért át is tért az iszlámra.

IZSÁK NORBERT / GARIZIM HEGY

Itthon hvg.hu 2025. január. 09. 14:00

Szabó Andrea szociológus a Fülkében: Magyar Péter nem érte el a Fidesz magszavazóit, stabil a tábor

Videóra vált podcatsunk, a Fülke. A hangban követne bennünket, az a megszokott streamingfelületeken továbbra is megtalál minket, de most már a YouTube-on videóban is kint lesznek adásaink. Az új évad első részében Szabó Andrea szociológust kérdezte a Rogánt ért amerikai szankciókról, a Fidesz fiatalokat célzó stratégiájáról és többek között Magyar Péter dilemmáiról Kacskovics Mihály Béla.