Az Erdély keleti részén, Gyergyószentmiklóstól északra fekvő fürdőváros neve is az ásványvízre utal: a magyar Bor (ez esetben borvíz, ásványvíz értelmű) pataknévből származik, melyhez a magyar szeg (szeglet, sarok) utótag társult, amely az idők folyamán a szék (vizes terület) főnévvel cserélődött fel. A legenda szerint egy juhász megfürdött az egyik borszéki vízforrás vizében, és sebe meggyógyult - innen ered a borszéki ásványvíz gyógyító hatásának híre. Írásos bizonyítékok szerint a borszéki vizet tölgyfa hordókban szekéren szállítottak a gyulafehérvári fejedelmi udvarba 1594-ben. Fennmaradt Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem olasz orvosának, Bucellának az utasítása is, aki azt rendelte: "Hozattassék zárt hordókban a Lobogó-forrás vize, hogy abban naponta a nagyságos fejedelem megmártassék, és ezáltal megszabadultatik nyavalyájától..."

Palackozott ásványvizét a gyergyói fuvarosok 1770-től Bécsbe is szállították. Az üzemszerű palackozást 1806-ban a "töltödét" alapító két bécsi vállalkozó, Günter és Zimmenthausen indította, akik az osztrák és magyar korona alá tartozó országokban néhány éven belül híressé tették az ásványvizet, Borszéket pedig mint üdülőhelyet.

1823-ban villám csapott a kútba, 1837-ben pedig egy hirtelen árvíz annyira eliszaposította, hogy csak hosszadalmas ásással találták meg újra. Egy 19. századi néphit szerint a lehulló esővíz azóta a földbe szivárog, s keveredik a savanyúvízzel, meghamisítva, felhígítva az eredeti nedűt. Ennek ellenére az ásványvíz az utóbbi 150 évben számos kiállításon nyert díjat, 1873-ban például Ferenc József császár az "Ásványvizek királynője" éremmel jutalmazta. Borszéken ma 15-féle ásványi összetételű forrás fakad, ezek közül csak egynek a - magnéziumban és kálciumban gazdag - vize kerül palackban az asztalokra.