Vajon melyik ország nyeri meg 2007-ben a gazdasági növekedési versenyt? Kína idén is esélyes. A Föld lakosságának ötöde által lakott állam gazdasága az utóbbi évtizedben évi közel 10 százalékkal bővült, s ezt a határt az idén is súrolni fogja, még ha alulról is. Peking 40 milliárd dolláros beruházásokkal és hatalmas erőbevetéssel készül a jövő évi olimpiára, amikor megmutathatja a világnak új arcát: nemcsak nagyvonalú építészetét, hanem iparának lenyűgöző teljesítményét és modern kommunikációs technológiáját, melyek révén fokozatosan vissza akarja nyerni előnyét Európával szemben, amelyet a 17. században elveszített. Amerikát lelépni nehezebb feladat lesz, de két-három emberöltő távlatában az sem lehetetlen. Hu Csin-tao államfő félidős hatalmát semmi sem veszélyezteti a kapitalistává vált ország egyeduralkodó kommunista pártjának év végi, 17. kongresszusán.

A kínai tipp nem rossz tehát, de aligha nyerő. A kutatók egybehangzó előrejelzései szerint négy ország még nagyobbat ugrik az idén: Azerbajdzsán GDP-je - a tavalyi lendület felét elveszítve - 17-18 százalékkal növekedhet, de Angola, Szudán és Libanon is fürgébbek lesznek Kínánál. Mind a négyen profitálnak a magas szénhidrogénárakból, az első három ország termelőként, a negyedik - bárha pozíciói sokat halványodtak - a Közel-Kelet egyik kereskedelmi és pénzügyi központjaként. De alighanem ennél is fontosabb, hogy nem is olyan rég még a kvartett minden tagját háborúk, polgárháborúk gyötörték, s ezért, ahogy a szakértők mondani szokták, alacsony bázisról indulnak. Ám aki azt hinné, hogy az alacsony bázis garancia a növekedésre, ugyanolyan nagyot téved, mint aki biztosra veszi: a szegény ember egyetlen útja, hogy gyors ütemben gazdagodjék. A világ legszegényebb embereinek többsége Afrikában él, s a kutatók nemcsak az idén, hanem a következő néhány évtizedben is arra számítanak, hogy a fejlett államok és a szegény afrikai országok közti különbség csak nőni fog.

"Számít a méret" - hangoztatja José Manuel Barroso, az Európai Bizottság (EB) elnöke, midőn az elődjét létrehozó római szerződés 50. évfordulóját ünneplő unió két új szegény kelet-európai taggal, Bulgáriával és Romániával bővül. "Az utolsó vonat utolsó kocsiját csíptük el" - kommentálta a belépést Szergej Sztanisev bolgár külügyminiszter. Két okból is igaza van. Az EU jelenlegi intézményrendszere maximum 27 tagállamra van kitalálva, vagyis még a felkészülésben élen járó Horvátország belépése sem lehetséges addig, amíg meg nem változtatják legalább az Európai Parlament mandátumainak és az EB tagjainak a számát, valamint a miniszteri tanácsi szavazatarányokat. A másik ok, hogy a régi tagállamok lakosainak többsége ellenzi az olyan viszonylag szegény, elmaradott államok fölvételét, mint Törökország (amely pedig a jelenlegi legoptimistább forgatókönyv szerint is legkorábban 8 év múlva léphet be) vagy Albánia, de még Szerbiáért, Montenegróért és Macedóniáért sem lelkesednek - így Brüsszel pihenőt kíván tartani a további fölvételek előtt. A 2004-ben taggá lett országok közül Szlovénia volt képes elsőként bevezetni az eurót, jövőre pedig Ciprus és alighanem Málta csatlakozhat a velük 15 tagúra bővülő eurózónához. A "visegrádi négyek", Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia az idén októberben szeretnének csatlakozni a schengeni zóna jelenlegi 15 tagjához (a régi EU-tagállamok, Nagy-Britannia és Írország kivételével, de kiegészülve Izlanddal és Norvégiával), ahhoz a klubhoz, amely a belső határokat teljesen összenyitja, vagyis elvileg nem ellenőriz sem embert, sem árut. Kérdés, hogy képesek lesznek-e addig megteremteni ennek a technikai föltételeit; a szakértők többsége szerint a csatlakozás csúszni fog.

Az EU gazdaságának motorja a lassacskán ismét magára találó Németország lesz, a kutatók még az idei évre prognosztizált 1,4 százalékos növekedést is az eddigi félszívű reformok eredményeként ünneplik. A nagykoalíció szekere hol a hosszas egyeztetések, hol azok hiánya miatt halad döcögve: idén tavaszra maradt az egészségügyi reform megszavazása, várható a vállalatokat sújtó adók néminemű csökkentése, illetve a munkaerőpiac kissé rugalmasabbá tétele. Ám hiába ível fel ismét a gazdaság, s hiába kerülnek tető alá a reformok, a németek többsége már úgy látja: Angela Merkel, az ország első női kancellárja és kormánya nem lesz képes megoldani az ország gondjait.

Mégis mindenki arra számít, hogy a német nagykoalíció maradni fog, két másik európai nagyhatalomnál viszont be van programozva a változás. A franciák nyugtalanul készülnek arra, hogy a tavasszal új elnököt, majd parlamentet válasszanak - talán mert tényleg válaszút előtt állnak. A magyar apa és francia anya fiaként született Nicholas Sarkozy és a jobboldal adócsökkentéssel kampányol, a munkaadóknak pedig nagyobb szabadságot ígér az alkalmazottak felvételében és elbocsátásában, valamint a túlburjánzó közigazgatás megnyirbálását. A baloldal a "szociális vívmányok" megőrzését, mi több, a minimálbér emelését, az áramszolgáltatás államosítását akarja. Bár banánhéjakkal teli az út, a papírforma szerint nekik kellene győzniük, tekintve hogy a kormányzó jobboldal népszerűsége alacsony. Franciaország tehát megkaphatja élete első női elnökét a szenegáli Dakarban született szocialista Segolene Royal személyében.

Az csak jövőre dől el, hogy az Egyesült Államokban is megünnepelhetik-e a nők az első elnök asszony hivatalba lépését, de annyi biztos: a 42. elnök neje, Hillary Clinton első számú feladatának tekinti, hogy e célból megszilárdítsa pozícióit a Demokrata Párton belül. Arra a kérdésre, hogy az USA általánosságban készen áll-e a nőuralomra, egyértelmű igennel felelnek a politológusok, arra viszont, hogy Hillaryval járnának-e a legjobban a demokraták, egyelőre nincs határozott válasz. Az idén 60 esztendős Clintonné befolyásos támogatókra és sok pénzre számíthat, s azt sem lehet a szemére vetni, hogy ne árulna el alapos tájékozottságot a kül- vagy hadügyeket illetően - sok párttársával ellentétben még az iraki háborút is támogatja. A belpolitikában viszont meggyőződéses liberális, amit republikánus ellenfelei úgy fordítanak le, hogy a nagyobb államért harcol és istentelen - ezekkel pedig alighanem az ellentábort is minden más demokratánál inkább mozgósítaná.

Az idei év az utolsó, amikor a jelenlegi elnök, George W. Bush lényegesen javíthat még a róla - elsősorban az elhúzódó iraki háború miatt - kialakult nem túl hízelgő képen. "Az Egyesült Államoknak végre el kellene fogadnia a tényt, hogy igazi iraki vezetés csak a síita vallási vezetés és az általa befolyásolt milíciák, illetve az autonóm kurdok koalícióján alapulhat" - írta decemberben a Financial Times brit napilapban Zbigniew Brzezinski, sürgetvén egyben az amerikai kivonulás dátumának mielőbbi kitűzését. A washingtoni hírek mindenesetre arról szólnak, hogy Bush egyelőre inkább erősíteni kívánja a katonai jelenlétet Irakban, ahonnan az USA egyelőre képtelen volna méltósága elveszítése nélkül kivonulni.

Bushnak a többi hagyományos külpolitikai téma sem kínál sok sikerélményt. Az iraki helyzet elmérgesedése után aligha küld katonákat az uránját rendületlenül dúsító Iránba, a külvilágot atombombájával zsarolgató Észak-Koreába pedig végképp nem. Pedig a világ csendőre szerepet senki más nem játszhatja el. Bár a Kofi Annan ENSZ-főtitkár örökébe lépő dél-koreai Ban Ki Mun hivatalba lépésekor eldünnyögött egy Mikulás-dalocskát, azt ígérvén: "utánajárok, ki volt jó, és ki rosszalkodott", hathatósabb eszközök híján inkább csak virgácsokat osztogathat az utóbbiaknak. A Biztonsági Tanács (BT) Iránnak és Észak-Koreának címzett tavalyi határozata éppúgy írott malaszt maradt, mint a libanoni Hezbollah szervezet lefegyverzését, illetve a szudáni keresztény kisebbség öldösésének leállítását követelő dokumentumok. A világszervezet tekintélyén - ez már közhelyszámba megy - alighanem csak olyasfajta reform segítene, amely a BT-ben most vétójoggal bíró második világháborús győztesek helyett, illetve mellettük nagyobb szerephez juttatná a modern világ olyan hatalmasságait, mint Brazília, India, Japán és Németország. Sok megfigyelő már autoritásválságról beszél. A nemzetközi pénzügyi szervezetek, az IMF és a Világbank sincsenek elemükben, amint a Kereskedelmi Világszervezet, a WTO sem; mivel az Egyesült Államok és az Európai Unió, illetve Ausztrália, India és Brazília tavaly képtelenek voltak megegyezni az agrártámogatások lebontásáról, csökkent a remény, hogy a világkereskedelem a közeljövőben szabadon és egységes szabályok szerint folyhat.

Kérdés, hogy Bush elnök megmentheti-e a WTO úgynevezett dohai fordulóját. Az viszont biztos, hogy Amerikában a gazdaság sem néz jó év elé: az elnök legfeljebb abban reménykedhet, megússza egy komolyabb recesszió nélkül. Nem kizárt, hogy egyéb könnyű siker lehetősége híján Bush most a zöld diplomácia mezején szeretne valami eredményt fölmutatni. Mindenki emlékszik, hogy hat esztendeje az ő elutasítása miatt vált súlytalanná a szén-dioxid-kibocsátás globális csökkentését megcélzó kiotói egyezmény, ám azóta más szelek fújnak az USA-ban: tömegessé vált a globális fölmelegedés miatti aggodalom, annak a fölismerése, hogy ha Amerika nem lép, India és Kína is szabadon füstöli tele az eget. A riadalom ráadásul növekedhet, ha február elején Párizsban napvilágot lát az ENSZ által fölállított kormányközi klímaváltozási munkacsoport jelentése, melyen hat éven át dolgozott 130 ország közel 3 ezer tudósa.

Ha a tavalyelőtt tapasztalt ütemben, azaz évi 14 százalékkal zsugorodna az északi-sarki jégsapka, Moszkva hamarosan egyetlen lövés nélkül elérné azt a stratégiai célt, amiről hosszú idők óta minden tábornoka álmodott: meleg tengeri kikötők tucatjai pottyannának az ölébe. Most mégsem ez izgatja az orosz elitet, s nem is az, hogy a dumában ki szerez többséget, más ugyanis aligha szerezhet, mint az elnöki kváziegypárt, az Egyesült Oroszország. A fő kérdés, hogy a jövő évi elnökválasztások előtt Putyin elnök kit nevez meg utódjaként. A bennfentes verebek egyelőre Dimitrij Medvegyev első miniszterelnök-helyettes és Szergej Ivanov hadügyminiszter nevét csiripelik, ám a kormányfői székig vezető út - mondják az óvatosak - még hosszú és kanyargós lehet.