LEBONTOTT MŰEMLÉK
Milliós nagyságrendű büntetést kell majd fizetnie a fővárosi Úttörő Áruház helyén szállodát és irodaházat felhúzó...
Milliós nagyságrendű büntetést kell majd fizetnie a fővárosi Úttörő Áruház helyén szállodát és irodaházat felhúzó Pretium Ingatlan Kft.-nek, amiért engedély nélkül lebontatta az egykori áruház hátsó tömbjéhez tartozó, Reáltanoda utca 8. számú épület védett homlokzatát. Az V. kerületi önkormányzat leállítatta a munkálatokat, emellett a homlokzat visszaépítését kéri a befektetőtől, a védett épületrészt ugyanis Rónaszéki László jegyző szerint a helyi szabályozási tervek és a Pretiumnak kiadott építési engedély is megtartandóként jelölik. A bontásra 2002 októberében adott engedélyt a VI. kerületi építési hatóság, ám abból figyelmetlenségből kimaradt az utcaképileg védett homlokzat megtartására vonatkozó rész. Ezért a dokumentumot egy hónappal később kiegészítették, ennek alapján kezdhette meg a bontást néhány hónappal ezelőtt a munkálatokkal megbízott AB 2005 Kft. A homlokzat eltüntetését azzal indokolta a cég, hogy miután tavaly az önkormányzat a bontással kapcsolatos panaszok miatt ideiglenesen leállíttatta a munkálatokat, a közigazgatási hivatal a befektető javára döntött, és a 2002. októberi engedélyt helyezte hatályba. Csakhogy a hatóságok szerint ez az engedély is kizárólag a védett homlokzat megtartására vonatkozó későbbi kiegészítéssel együtt érvényes, a közigazgatási hivatal pontatlansága pedig csak ürügyet szolgáltatott a befektetőnek, hogy kénye-kedve szerint építkezzen a telken.