© Müller Judit

Tizenhat magyar, szlovák és osztrák Greenpeace-aktivistát vonszolt el a rendőrség a múlt kedden az Országház lépcsőiről, ahol bejelentés nélküli tüntetésükön a paksi atomerőmű leállítását követelték, továbbá tiltakoztak az ellen, hogy a létesítmény harminc évre tervezett üzemidejét további húsz évvel meghosszabbítsák. A múlt héten pedig két civil szervezet, az Energia Klub és a Védegylet - amelynek köztársasági elnökké választásáig Sólyom László is a tagja volt - nyolcvan közéleti személyiség felhívását tette közzé fizetett hirdetésben, Paks alternatívája gyanánt az "olcsóbb, tisztább és rugalmasabb" megújuló, helyi energiaforrásokat ajánlva. Akciójukkal azonban már nem tudták befolyásolni a parlamenti általános vitát, az ugyanis november 7-én, mindössze két és fél óra alatt - manapság szokatlan pártközi egyetértésben - lezajlott.

A kormány az általa előterjesztett országgyűlési határozati javaslatban arra kérte a képviselőket, "vegyék tudomásul" az 1866 megawattos, a tavalyi hazai áramtermelés 36 százalékát adó nukleáris erőmű élettartamának meghosszabbításáról szóló tájékoztatóját. Egy füst alatt elvi hozzájárulásukat is igényelte, hogy a mecseki Bátaapáti határában előkészíthesse a kis és közepes aktivitású hulladékok tárolójának kialakítását. A jelek szerint az e heti részletes vita után a kormány mindkét jóváhagyást megkapja - ez utóbbi megszerzésére az atomtörvény kötelezi -, mi több, a zöldek között is akad, aki nem is titkolja: a tiltakozás reális célja legfeljebb a figyelem felkeltése lehet.

Az Európai Unióban Magyarországon a legnagyobb - 65 százalékos - az atomerőművek által előállított energia elfogadottsága (az uniós átlag mindössze 37 százalék). Az Európai Bizottság közvélemény-kutató intézete, az Eurobarometer megbízásából az év elején közel 25 ezer uniós polgár körében végzett felmérésben a magyarok állnak az élen abban is, hogy a válaszadók 80 százaléka szerint az atomenergia használata elősegíti, hogy az energiaellátás több lábon álljon (e kijelentéssel Ausztriában 56 százalék nem ért egyet). Mindezek fényében fölöttébb sajátosan hangzott, amikor a parlamentben Illés Zoltán (Fidesz-MPSZ) a környezetvédelmi bizottságban kialakult kisebbségi véleményként elmondta: "Az az álláspont, amit én képviselek, a magyar társadalmon belül többségi álláspont, még akkor is, ha az atomlobbi olyan manipulációt hajt végre, hogy közvélemény-kutatásokat finanszíroz. (...) amikor azt mondják az embereknek, hogy a kettes blokk a mai napig nem működik súlyos üzemzavar következtében, (...) abban a pillanatban nincs olyan magyar állampolgár, aki az élettartam-hosszabbítás mellett tenné le a voksát." A pártján belül részben éppen hajthatatlan atomenergia-ellenessége miatt háttérbe szorított politikus ezúttal is kisebbségben maradt, a környezetvédelmi bizottság ugyanis nagy többséggel, a gazdasági pedig egyhangúlag támogatta a kormány előterjesztését. (A kettes blokk egyébként tavaly szeptember óta üzemszerűen működik, igaz, a mellette levő, a gőz feszítőerejétől két éve felrobbant tisztítótartály eltávolítására még legalább egy évet kell várni.)

Ez a többpárti egyetértés hosszú évek alatt alakult ki. Ami a nukleáris hulladékot illeti, a mecseki helyszín kiválasztását 1992-1996 között országos "szűrés" előzte meg, az elvileg alkalmas területek pontos kijelölése érdekében. A jobbára maximum harminc év felezési idejű izotópoknak olyan helyet kellett találni, ahol legalább hatszáz évig pihenhetnek, mégpedig úgy, hogy ha netán tönkremenne a műszaki védelem, akkor se jusson a felszínre káros radioaktivitás, amely ennyi idő alatt a kezdeti dózis egymilliomod részére, a természetes háttérsugárzás körüli értékre csökken. Ráadásul csak olyan települések jöhettek szóba, amelyek nem ellenezték a kutatásokat. A 2000-ig tartó második szakaszban fennmaradt hat település közül a legkedvezőbbnek tűnő bátaapáti helyszín alkalmasságát az Országos Atomenergia Hivatal felügyelete alatt álló Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kht. (RHK) alapkutatásokkal igazolta, majd a máig tartó harmadik szakaszban kutatófúrásokkal befejezték a felszínről elvégezhető vizsgálatokat is. A geológiai szakhatóság megállapította, hogy a térség alkalmas lehet a hulladék befogadására. A továbbiakban azonban magában a kőzetben kell kutakodni, az ehhez szükséges munkálatokhoz - a föld alatti üreg kialakításához - pedig az atomtörvény szerint parlamenti felhatalmazás szükséges.

Az országgyűlési jóváhagyás előírásának fő indoka, hogy ne menjenek el tetemes közpénzek olyan vizsgálatokra, amelyek eredménye később, politikai okokból, netán mégsem hasznosulhat (magának a tárolónak a megépítésére persze csak a megfelelő hatósági engedélyek birtokában kerülhet sor). A tároló Bátaapátira telepítését egyébként a parlamentben egyszer már megpróbálták megtorpedózni. Wekler Ferenc szabaddemokrata képviselő - aki az 1980-as évek végén Mecseknádasd tanácselnökeként küzdött a településéhez és Bátaapátihoz is közeli Ófalura tervezett hasonló létesítmény ellen - sajátos "tévedése" miatt az általa elnökölt plenáris ülésen 2000 őszén elfogadtatta az Illés felvetésére született módosító javaslatot, s ezzel megkurtította az atomhulladék elhelyezésére szánt akkori előirányzatot (lásd Meddig hasítják? című cikkünket a 105. oldalon). Wekler a voksoláson a javaslatot az illetékes bizottság által támogatottnak jelölte meg, holott nem volt az.

© Túry Gergely

Azóta más húrokat penget az idén nukleárishulladék-ügyben kormánybiztossá kinevezett politikus: az atomtörvényt úgy javasolja módosítani, hogy a hulladékot befogadni hajlandó körzet települései ne csak "rendszeres tájékoztatásra", hanem terület- és településfejlesztési célra is kaphassanak támogatást az atomerőműtől, illetve az RHK-tól. Ez egyébiránt nem más, mint az eddigi gyakorlat szentesítése - amit a zöld szervezetek szintén bíráltak. Az állami támogatás megvillantása "az adott létesítmény társadalmi elfogadottságát nagymértékben javítja" - ahogy az a Wekler, a fideszes Harrach Péter és a szocialista Podolák György által közösen jegyzett, várhatóan a jövő héten napirendre kerülő javaslat indoklásában szerepel. Ez már igazolódott is Bátaapátin, ahol júliusban a helyi népszavazáson 75 százalékos részvételi arány mellett a lakosok 90,7 százaléka egyetértett a nukleáris tároló odatelepítésével. Ebben pedig nyilvánvaló szerepe volt a 2000 óta folyósított több mint 200 millió forintnak. Az érintett települések a tájékoztatásra szánt közpénzből egyebek közt járdát, buszvárót építettek, iskolát újítottak fel - szögezi le az Állami Számvevőszék márciusi jelentése, amely a pénzosztás törvényi pontosítását sürgeti.

Az élettartam meghosszabbításának előkészítése ugyancsak többéves folyamat eredménye. Erről az Orbán-kormány formális határozatot nem hozott ugyan, de 2001-ben, a paksi vezércsere (HVG, 2001. február 3.) idején támogatólag vette tudomásul az erőmű ez irányú fejlesztési elképzeléseit. A tervet aztán 2004. novemberi ülésén a parlament gazdasági bizottsága is jóváhagyta. Ezen Kocsis István akkori vezérigazgató azzal érvelt, hogy a berendezések műszaki felülvizsgálata és szükséges cseréje, feljavítása folyó áron 170 milliárd forintból megvalósítható, miközben egy hasonló kapacitású, földgázzal működő erőmű 300 milliárd, egy szénerőmű 600 milliárd, egy vadonatúj atomerőmű pedig 1200 milliárd forintba kerülne. Ráadásul az atomerőmű - folytatta az azóta a paksi részvényeket birtokló, állami tulajdonú Magyar Villamos Művek Rt. (MVM) vezérigazgatójává avanzsált Kocsis - mindezt képes önerőből megvalósítani, mi több, a meghosszabbított működéssel a várható osztalékot is megduplázza. S bár a zöld szervezetek szerint megújuló energiák (nap, szél, biomassza) hasznosításával pótolható lenne Paks, a kormányzati szakértők és az MVM ezt elképzelhetetlennek tartják.

"Amíg nincs országos energiapolitikai koncepció, nem lehet megalapozottan dönteni az atomerőmű sorsáról sem. A mostani határozattal a képviselők kész helyzetet teremtenének" - mondta a HVG-nek Ámon Ada, az Energia Klub elnöke, s erre a civil szervezet nyílt levélben is figyelmeztette a honatyákat. A jelek szerint azonban vagy későn, vagy hiába. "Nagy támogatást kaptam, hogy igenis energiapolitikánk invariábilis elemének tekinthessük a paksi atomerőmű élettartam-hosszabbítását" - összegezte Hatvani György, a gazdasági tárca helyettes államtitkára a gazdasági bizottság említett ülésén elhangzottakat. Úgy tűnik, a jelenleg kilowattóránként 8,62 fillérért - ráadásul üvegházhatású gáz kibocsátása nélkül - előállítható paksi áramot szinte egyhangúlag versenyképesnek és a kockázatok ellenére kívánatosnak tartják a döntéshozók. Talán nem bíznak benne, hogy az idén kilowattóránként 23 forintért átveendő, megújuló energiákból nyert áram termelése egyhamar versenyképessé válhat ezzel.

SZABÓ GÁBOR