Ráfizetéses rockvendégek
Ennél több külföldi sztárt nem bír el a hazai piac - állítják a 3 milliárd forint körüli éves összárbevételen osztozó, az idei szezonban tucatnyi világsztárt idecsábító koncertszervezők. Az eddig megtartott bulik többnyire telt házak előtt mentek, a nyereség mégis kivételesnek számít.
A múlt héten Cher, az amerikai popdíva több mint 12 ezer rajongóját kápráztatta el a Budapest Sportarénában (BS), közel ugyanennyien nosztalgiáztak a Fonográf-koncerten a Kisstadionban, több ezren az Omega-turné pécsi állomásán. Szombaton pedig közel félmillióan ünnepelték a budapesti Felvonulási téren Suzanne Vegát, az amerikai dalnoknőt, valamint az est sztárját, az utána fellépő brit rockbálványt, Stinget. Tavasszal az ifjabb generációk tagjaiból verbuválódtak telt házak Pink és Britney Spears BS-buliján, és az idősebbeknek is volt min élvezkedniük, például a brit poplegenda Peter Gabriel koncertjén. És hátra van még például Liza Minelli, Carlos Santana vagy a Judas Priest koncertje.
A nevek csillogóak, ám a 3 milliárd forintos forgalmú magyar piacon osztozó szervezők szerint az eddigi zárómérlegek már korántsem ennyire fényesek. Annyi biztos, hogy a nagyérdemű számára ingyenes - és korántsem stadionkörülmények közt megtartott - Sting-fellépés nem volt ráfizetéses az eseményt lebonyolító, tavaly 1 milliárd forintos árbevételt produkáló Showtime Kft.-nek. A költségeket ugyanis az uniós csatlakozással együtt zajló átnevezési hullámban T-Mobile-ra keresztelt telefoncég fedezte; azaz gyaníthatóan a Matáv Magyar Távközlési Rt. fő tulajdonosa, a Deutsche Telekom - legalábbis Sugár András, a T-Mobile vezérigazgatója az átkeresztelési kampányt megnyitó sajtótájékoztatón azt mondta, minden ezzel kapcsolatos kiadást az utóbbi áll. Brády Márton, a Showtime tulajdonos-igazgatója a HVG-nek elmondta: Sting nem az európai koncertturnéjának egyik állomásaként érkezett Budapestre, s "ilyenkor a szokásosnál valamivel olcsóbb - a hangosítást, a fényeket, az utazást, a szállás- és étkezési költségeket is tartalmazó - »csomagárnál« többet kellett fizetni". Brády közelebbit nem árult el, csak annyit, hogy az árak 200-300 ezer euró körül mozognak, de a kelet-európai régió fizetőképességére hivatkozva olykor ennek 80 százalékáért is eljönnek a sztárok - pontosabban a nemzetközi ügynökségek ennyiért is kiközvetítik a turnéprodukciókat.
Hasonló összegeket említett a HVG-nek Hegedűs László, a tavaly 1,4 milliárd forintos árbevételt elérő - az idén 1,5 milliárdot tervező - Multimédia Concerts Kft. ügyvezető igazgatója, egyben az angol többségi tulajdonban lévő Multimedia International (MI) cégvezető-társtulajdonosa. Szerinte azonban az áralkuknál egyre kevésbé lehet hivatkozni a "hátrányos helyzetre". Mert az MI prágai vagy katowiczei helyszínekre szervezett koncertjein fellépő sztárok (Paul McCartney, David Bowie, Lenny Kravitz vagy a Metallica) 1 millió dolláron felüli summát is elkérnek. Az exgombafejű szólóműsora egyébként tavaly Budapesten anyagilag is sikeres volt (HVG, 2003. május 17.).
A közönség és a kritika körében aratott osztatlan elismerés ellenére Peter Gabriel, illetve Pink koncertjéről már nem mondható el mindez. Ha nem volnának a cseh- és lengyelországi rendezvények, nem érné meg neveket idehozni - állítja Hegedűs. Brády ugyanakkor elégedett, hiszen a Showtime, hacsak valamicskével is, de pozitív mérleggel zárta a Cher-revüt, amelyre a hazai viszonylatban borsosnak mondható 12 500 forintba kerültek a küzdőtéri jegyek (a VIP-helyekért 50 ezer forintot is elkértek).
Pedig a Showtime kétségkívül hátrányban van fő riválisával szemben. Az egyetlen 10 ezer fősnél nagyobb fedett koncertre is alkalmas objektumban, a BS-ben rendezendő események jegyeinek értékesítésére ugyanis exkluzív szerződése van az MI által résztulajdonolt Ticketpro Kft.-nek. Hegedűs cége minden, a BS-ben rendezett koncertből részesedik, méghozzá a jegyárak 12 százaléka erejéig. A nemzetközi sztárok esetében ez nézőnként akár 1500-2000 forint is lehet. A BS pedig a nettó jegyárbevétel 15 százalékát kéri bérleti díjként (ez egy telt házas bulinál 20 millió forint feletti összeget is jelenthet), de megegyezéstől függően legalább 4-5 millió forintos garanciát kér, amit fél- vagy negyedház esetén is ki kell fizetni. A Petőfi Csarnok (Pecsa) vagy a Budapesti Kongresszusi Központ csak pár ezer fő befogadására alkalmasak, igaz, egy nagyságrenddel olcsóbbak is.
A két nagy szervezőcég mellett a hazai piacon több kicsi próbál megélni. Például a kemény rockra és heavy metalra szakosodott Concerto Music Bt., amely június közepén a műfaj nagyágyúit, a Judas Priestet és a Twisted Sistert hozza el a Pecsa szabadtéri színpadára. Kosinszky Gábor cégvezető szerint a fenti zenekarok már pár tízezer eurós áron megkaphatók. Ám ez csak a gázsi. Ami annyit jelent, hogy - szemben a turnézó zenekarokkal - a szervezőknek kell állniuk a színpadtechnika és a hangosítás több százezer forintba kerülő előteremtésén kívül a szállás- és étkezési költségeket, valamint az utaztatást is. Az óbudai Hajógyári-szigeten megrendezendő, egy álló héten át tartó, az idén is több mint 1,3 milliárd forintos összköltségvetésű Sziget Fesztivál rendezői is efféle gondokkal küzdenek. Vető Viktória, a Sziget Kulturális Szervezőiroda Kft. sajtófőnöke a HVG-nek elmondta: bár büdzséjük 18-20 százalékát költik külföldi zenekarokra, az idén Magyarországon vendégszereplő nagyságokra nincs keretük. "A legjobbaknak is legfeljebb 100-150 ezer dollárt tudunk fizetni. Ráadásul a világsztárok általában lemezbemutató turné keretében lépnek fel a fesztiválokon, és ezt nem szokták augusztus elejére időzíteni."
A koncertpiacból, ha kisebb mértékben is, a hazai sztárok szintén részesednek. A késő tavaszi és a nyári szezon szenzációjával a 43 éve regnáló Omega szolgált: 250 millió forintos alapköltségvetéssel öt vidéki és egy fővárosi helyszínen országos turnét teljesít. "Eddig 25 ezren jöttek el, a telt ház Debrecenben 6 ezres volt, Békéscsabán 2 ezres" - mutat rá a szűkös vidéki férőhelyekre a HVG-nek Moldován Tamás, a zenekar menedzsere. Szerinte a turnézáró bulin is megtelik majd a Puskás-stadion, már csak azért is, mert oda is csak 5 ezer forintba kerül majd egy belépő.
Ez utóbbiban már korántsem bízhat a Liza Minellit, az amerikai musicalfilmekből jól ismert sztárt ugyanitt július 10-én felléptetni kívánó Movies and Fashion Kft. (MF). A koncert februárban egyszer már meghiúsult (HVG, 2004. február 21.). Most az internetes hirdetések tanúsága szerint - a folyadékformátumú vitaminkeverékeket itthon és külföldön is forgalmazó - Spray Vitamin Kft. alapító-tulajdonosa, Radics Endre és felesége, Bona Ágnes által tulajdonolt cég a budapesti Vörösmarty téren álló Gerbeaud-házban bérelt irodából szervezi a koncertet és a jegyeladást. A HVG többszöri megkeresésére sem reagáló MF munkatársaitól és a cégtulajdonosoktól sem tudtuk meg, hogyan és mennyiből. Információink szerint azonban már folynak a tárgyalások arról, hogy a koncertet végül mégis a BS-ben rendeznék, már csak azért is, mert Minelliért ügynökének már kifizettek félmillió dollárt - a darabonként 15 ezer forint feletti jegyekből viszont eddig csak pár ezer fogyott el.
VAJNA TAMÁS