HVG

Minél gyorsabban növekszik a balti államok gazdasága, annál távolabb kerülnek az eurótól - ez a gyors felzárkózás egyik paradoxona. Az Európai Bizottság őszi elemzése szerint az észt gazdaság 2005-ben és 2006-ban 10 százalékot meghaladó növekedést produkált, és az idén is 8 százalék közelében járhat, Lettország gazdasága az előző két év tempóját megközelítve 10,5 százalékkal bővülhet, Litvánia pedig még gyorsít is, a tavalyi 7,7 százalékról 8,5 százalékra. Csakhogy ezekben a kis, sérülékeny, túlfűtött gazdaságokban nehéz az inflációt kontrollálni. Észtországban a fogyasztói árak a legutóbbi, októberi adatok szerint 8,7, Lettországban 13,2 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához viszonyítva, és Litvániában is 7,6 százalékos volt a drágulás. Ez azért meghökkentő, mert 2006 májusában formálisan mindössze egy század százalékon múlott, hogy Litvánia nem teljesítette a maastrichti inflációs kritériumot, és ezért nem nyert bebocsátást az euróövezetbe. No meg azért, mert az Európai Központi Bank elemzői ráéreztek, hogy az akkori alacsony infláció nem bizonyul tartósnak.

Minél alacsonyabb volt az egy főre jutó GDP, annál gyorsabban növekedtek az új uniós tagországok, és minél kisebb az egy főre jutó jövedelem, annál alacsonyabb az átlagos árszint is, ám a gyors növekedést gyors árszint-konvergencia kíséri - mutatta be több szemléletes példán a GKI Gazdaságkutató Zrt. múlt heti rendezvényén Szapáry György, a Magyar Nemzeti Bank korábbi alelnöke, aki az Európai Bizottság részére készített elemzést. Az inflációt fékezhetné, ha ezek az országok lebegtetnék valutájuk árfolyamát, mert a felértékelődés ellensúlyozhatná az általános áremelkedést. Ám nem ezt teszik - folytatta a gondolatmenetet -, hanem valutájukat fix árfolyamon rögzítették az euróhoz. Észtország így már Málta árszintjéhez közeledik. Ezek az országok az euróövezet átlagát 3-4 százalékponttal meghaladó inflációt produkálnak (például a mesterségesen leszorított hatósági árak elkerülhetetlen növelése miatt), és így nehezen tudnak belépni az euróövezetbe. Ehhez adódik, hogy az alacsony jövedelmű országokban a lakosság eladósodása is szerény volt, ám viharos gyorsasággal nő, ami a fizetési mérleg már-már drámai, a hazai össztermék 20 százalékára rúgó vagy azt meghaladó hiányával jár - summázta az összefüggéseket Szapáry.

A balti gazdaságokat mostanság az importált infláció - például a kőolaj, a gáz és az élelmiszerek drágulása - is fájdalmasabban érinti, mint például a visegrádi országokat, ahol a hatósági árak már valamennyire tükrözik a ráfordításokat, és az árfolyam-politika is rugalmasabb. Így előállhat az a sajátos eset, hogy a jobban eladósodott, az államháztartási hiány kézben tartásával kínlódó, jelenleg még az uniós túlzotthiány-eljárás alatt álló tagállamok beérhetik a balti államokat az euróátvételi versenyben, holott utóbbiak tavaly formálisan már nem is álltak távol a kritériumok teljesítésétől. Más kérdés, hogy egyelőre sem Cseh-, sem Lengyelország nem erőlteti a közös valuta átvételét, a felzárkózást legalább olyan fontosnak tartva, mint a pénzügyi konvergenciát. Kivételt képez a 9 százalékos növekedéssel száguldó Szlovákia, ahol azonban szintén az infláció támaszt kétségeket. Szlovákiát jövő májusban fogja elemezni az Európai Központi Bank, és ha fenntarthatónak találja az inflációs pályát, valamint a költségvetést, akkor az ország 2009-ben beléphet az eurózónába.

Többi riválisa mellé felzárkózhat a versenyben totálisan leszakadónak látszó Magyarország is, amennyiben kitart a konvergenciaprogramban vállalt kötelezettségei mellett; ez esetben ugyanis 2009-ben beléphet az euró előszobájának tekinthető ERM-II árfolyamrendszerbe, és 2011-2012 körül bevezetheti az eurót. Ám ez a meccs még korántsem tekinthető lefutottnak.