Halálával is megosztotta Irakot a december 30-án hajnalban felakasztott Szaddám Huszein egykori iraki elnök. A több évtizedes uralma alatt elnyomott síiták az ország több pontján örömujjongásban törtek ki, a volt diktátor szunnita hívei azonban gyászoltak, a 2003-as amerikai invázióval megbuktatott rezsim vezető ereje, a betiltott Baath Párt pedig "kérlelhetetlen bosszúra" szólított fel az amerikai megszállók és a síita Irán ellen. A kivégzés után órákkal elkövetett pokolgépes merényletekben hetven síita vesztette életét, és bár keddi lapzártánkig elmaradt a további vérfürdő, a síita-szunnita erőszak minden bizonnyal az eddiginél is hevesebb lesz.

A kivégzés körülményei is táplálhatják a kölcsönös gyűlöletet. Az akasztásról készített hivatalos felvételek mellett napvilágot látott, feltehetően mobiltelefonnal illegálisan felvett képsor tanúsága szerint a kivégzésen részt vevő őrök gúnyolódtak Huszeinnel, és a pokolba kívánták, egyúttal a jelenlegi iraki káoszban a szunniták legádázabb ellenségének számító Moktada al-Szadr síita hitszónok nevét üvöltötték a fülébe. A Huszein-éra lassan négy éve történt lezárulásával a hatalomból kiesett szunniták - vélekedett a Reuters hírügynökségnek Toby Dodge, a Londoni Egyetem Irak-szakértője - már nem is egyszerűen a "győztesek igazságát", hanem "egy instabil kormány gyomorforgató szemfényvesztését" láthatták az események mögött.

Miközben a jó egy évig tartó tárgyalás alatt a szunniták és Huszein ügyvédei azzal vádolták a bagdadi kormányt, hogy beavatkozik a perbe, nemzetközi emberjogi szervezetek pedig megkérdőjelezték az eljárás tisztaságát, nyilvánvalónak tűnt: Núri al-Maliki iraki kormányfő mihamarabb bitófán akarta látni az egykori zsarnokot. Alig négy nappal a fellebbviteli kérelem elutasítása után az ítélet körül támadt zavar hirtelen azzal oldódott meg, hogy kiderült: a kivégzéshez nem szükséges a halálbüntetést amúgy elvben ellenző Dzsalál Talabáni iraki elnök aláírása, és a legszentebb muszlim ünnep szombati kezdete sem lehet akadály. Maliki ezek után a tévé nyilvánossága előtt, vörös tintával írta alá a kivégzési rendeletet.

Huszein felakasztásával az iraki anarchiát eddig felszámolni képtelen Maliki az erős vezető színében tűnhet fel, és megpróbálhatja helyreállítani tekintélyét az egymással acsarkodó síiták körében. A kormányfő eddig nem tudta vagy nem akarta felszámolni a síita pártokhoz is kötődő milíciákat, különösen a Szadr vezette Mehdi Hadseregét, amelynek halálosztagait sejtik az öldöklések és a leszámolások zöme mögött. A kormányt alkotó többi síita frakció vezetője is erélyes fellépést követel a Szadr-milíciával szemben, a washingtoni védelmi minisztérium egy minapi jelentésében pedig úgy értékelte: a Mehdi Hadserege fenyegeti a leginkább az iraki biztonságot. Csakhogy Szadr parlamenti csoportja jelenti a mérleg nyelvét, nélküle Malikinek nincs meg a törvényhozási többsége. Ráadásul Szadr képviselői és miniszterei jelenleg bojkottálják a kormányt, konkrét időpontot követelve az amerikai katonák kivonására.

A kivégzés jól jött az amerikaiaknak is. George W. Bush elnök immár Huszein skalpjával az övében állhat elő az iraki jelenléttel kapcsolatos megreformált elképzeléseivel (lásd Az USA Irak-dilemmái című írásunkat), mintegy jelezve: új korszak kezdődik Irakban.

Csakhogy Irakban elmaradt a megbékélést szolgáló katarzis - mutatnak rá arab és nyugati kommentátorok -, mivel a Huszeinnel szembeni jogi eljárás a vérbosszúra emlékeztet. A volt diktátort ugyanis mindössze egyetlen eljárásban, vagyis "csak" 148 síita kivégeztetésének a vádjában ítélték halálra. Épphogy elkezdődött például a második ügy tárgyalása, amelynek tárgya a kurdok ellen 1987-1988-ban végrehajtott népirtás. Az Anfal (Hadizsákmány) névre keresztelt hadművelet során az iraki hadsereg kurd falvakat tett a földdel egyenlővé, több tízezer embert megölve. Nem csoda, ha a saját igazságukra vágyó kurdok örömébe üröm is keveredett Huszein kivégzését látva.

El sem kezdődött viszont a tárgyalás a vegyi fegyverek kurdok elleni 1988-as bevetése, a Kuvait elleni 1990-es invázió, a Tigris és az Eufrátesz összefolyásánál élő, úgynevezett mocsári arabok több ezer éves egyedi kultúrájának szisztematikus felszámolása, illetve az egyéb politikai gyilkosságok és a népelnyomás vádjainak ügyében. Így hát megválaszolatlan marad egy sor kérdés - írta Bush Irak-politikáját élesen bírálva az Independent londoni lap. Ki bátorította például Huszeint az Irán elleni háborúra 1980-ban, ki látta el a vegyi fegyverek alapanyagaival, kik voltak a segítői a különféle rémtettekben?

A kivégzés időzítése azt is elősegítheti, hogy Huszein könnyebben váljék mártírrá. A múlt szombaton kezdődött muszlim ünnep, az Id al-Adha éppen az áldozathozatal és a megbocsátás jegyében telik, és az immár áldozattá vált volt diktátor utolsó üzenetében a megszállók ellen harcoló mártírnak tekintette magát. Az e héten záruló ünnep idejére estek ráadásul a mekkai zarándoklat, a haddzs utolsó napjai: Mekkában a közel 3 millió zarándok körében nagy felháborodást keltett az akasztás híre, amelyet sokan a muszlimok elleni amerikai sértésként értékeltek.

Huszein temetésén vasárnap - Tikrit melletti szülőfalujában - meglepő módon síiták is részt vettek. Ráadásul Dudzsailból érkeztek, abból a faluból, ahol 1982-ben Huszein parancsára kivégezték a 148 síitát. Az al-Khazradzs törzs tagjai a nemzet hősének nevezték Huszeint, jelezve Irak bonyolult politikai, törzsi és vallási viszonyait. Huszein uralma alatt a rendszert kiszolgáló síiták is boldogulhattak, és számos törzsnek szunnita és síita ága is van. A korántsem egységes síiták egy része igencsak gyanakvó a perzsa Iránnal szemben, és közülük is sokan egyfajta nosztalgiával tekintenek a régi rendszerre. Különösen annak tükrében, hogy a belügyminisztérium adatai szerint - majd 2 ezer halottal - a december volt az eddigi legvéresebb hónap az iraki polgári áldozatok tekintetében.

Huszein halála ugyanakkor tovább szíthatja a muszlimok harci kedvét az USA-val szemben, nemcsak Irakban, de Afganisztánban is - nyilatkozta a minap Obaidullah Akhund, az afganisztáni Talibán egyik parancsnoka. Líbiában - amellyel Washington épp tavaly állította helyre a teljes diplomáciai kapcsolatokat - Huszein halála miatt háromnapos gyászt rendeltek el, elhalasztották az Id al-Adha megünneplését, a kormányépületeken pedig félárbocra eresztették a zászlókat. Moamer el-Kadhafi líbiai vezető nyilvánvalóan így akarta jelezni: attól, hogy kibékült az USA-val, nem vált az amerikaiak lakájává. Egyiptom és Szaúd-Arábia pedig élesen bírálta a halálos ítélet végrehajtását, nyilvánvalóan attól tartva, hogy az eljárás precedenst teremthet. Míg ugyanis az USA térségbeli arab szövetségesei általában üdvözölték a Huszein-rezsim eltakarítását, az arab közvélemény tiltakozott az amerikai beavatkozás miatt. Huszeinre pedig immár nemcsak zsarnokként tekinthetnek, hanem mint egy olyan arab vezetőre, aki mártírként esett el a Nyugattal vívott harcban.

KERESZTES IMRE