Az EU történetében egyetlen tagjelölt sem volt olyan szigorú és részletekbe menő vizsgálódásnak kitéve, mint Bulgária és Románia. Mindezek után a közvélemény egyik országban sem értené, ha a tavaly áprilisban aláírt csatlakozási szerződés halasztási záradékában foglalt lehetőséggel élve az EU egy évvel - 2008. január 1-jéig - késleltetné a belépésüket. Ezzel az érveléssel igyekeztek megpuhítani a bolgár és a román diplomaták a csatlakozás elhalasztására javaslatot tenni hivatott Európai Bizottság (EB) illetékeseit, no meg a végső döntésre jogosult tagállamokat. Eközben az utóbbi hetekben egyre szaporodtak azok az értesülések, hogy - az eredeti menetrenddel ellentétben - Olli Rehn, az EB bővítésért felelős finn tagja a bolgár és román országjelentés május 16-ai közzétételekor még korainak tartaná kimondani a csatlakozás időpontjáról az utolsó szót. Bizottsági berkekben ugyanis éppen arra emlékeztettek, hogy egyik korábbi tagjelölt sem volt olyan felkészületlen, mint Bulgária és Románia, vagyis Brüsszelnek jó oka van a "kekeckedésre".

Nem is okozott meglepetést az Európai Parlament kedd délutáni plenáris ülésén José Manuel Barroso, az EB elnöke és Rehn által ismertetett verdikt: Bulgária és Románia kész lehet a csatlakozásra 2007. január 1-jén - amennyiben teljesítenek bizonyos feltételeket. A brüsszeli testületben hosszas mérlegelés után az a vélemény kerekedett felül, hogy célszerű a lehető legtovább lebegtetni a csatlakozás időpontját, mert addig lehet igazán nyomást gyakorolni Szófiára és Bukarestre, hogy hajtsák végre az EB által elengedhetetlennek ítélt reformokat. Nem mintha nem tapasztaltak volna haladást - a jelentés elismeri Bulgária és különösen Románia eredményeit az igazságszolgáltatás és a közigazgatás reformjában, a korrupció és a szervezett bűnözés elleni küzdelemben és más szférákban -, de nem éri be ennyivel. Szófiának és Bukarestnek is bőven akadnak még teendői, elsősorban a "komoly aggodalomra" okot adó területeken, amelyek száma mindkét országnál pontosan tízzel kevesebb, mint tavaly októberben. Bulgária hat-, Románia négypontos sürgős házi feladatot kapott (lásd táblázatunkat).

Barroso és Rehn még kedden látogatásra indultak a két országba, hogy elvigyék az EU "bátorító üzenetét". Bulgáriának több félnivalója van, mint Romániának, amely a csatlakozási tárgyalásokon sokáig déli szomszédja mögött kullogott, ám az utóbbi egy évben ledolgozta hátrányát. Így fordulhatott elő, hogy a finisben felkészületlenebbnek látszó Szófiát nehezebb a csatlakozás elhalasztásával büntetni, mert Bulgária esetében a Tanácsnak egyhangúlag kell elfogadnia az EB ajánlását, míg Romániánál, néhány különleges kötelezettségvállalás nem teljesítésére hivatkozva, ugyanezt minősített többséggel is meg lehet tenni. A Frankfurter Allgemeine Zeitung úgy értesült, hogy Görögország informálisan máris biztosította Bulgáriát: vétójával megakadályozza a csatlakozás elhalasztását. Ami egyébként októberben, hetekkel a tervezett időpont előtt, még több politikai bonyodalommal járhat az EU-n belül és a pórul járt tagjelölt országban vagy országokban egyaránt - már csak ezért is kevéssé valószínű, hogy ősszel negatív döntés születik. A csatlakozás után ugyanakkor az EB három évig vagy még tovább hatályban tartható általános gazdasági, belső piaci, valamint bel- és igazságügyi védőintézkedésekkel fegyelmezheti Bulgáriát és Romániát, ha nincs meg a szükséges szervezeti háttér, szüneteltetheti a felzárkóztatási és a mezőgazdasági támogatások kifizetését.

A huszonötök mozgástere az után szűkült be, hogy Bulgáriával 2004 júniusában, Romániával pedig ugyanazon év decemberében lezárták a csatlakozási tárgyalásokat. Igaz, akkor még egész más szelek fújtak az EU-ban: úgy tűnt, a bővítéssel párhuzamosan nagy nehezen, de sínre került az unió intézményeit az új realitásokhoz igazító alkotmányos szerződés is. A már-már euforikus hangulatban az EB és a tagállamok is nagyvonalúbbak voltak a mezőnytől való némi leszakadásuk ellenére a 2004-es keleti bővítési hullám részesének tekintett Bulgáriával és Romániával. Tavaly nyárra azonban gyökeresen megváltozott a helyzet: az EU-alkotmányról megrendezett franciaországi, majd hollandiai referendum kudarca felszínre hozta az unió bővítésével kapcsolatban Európa-szerte érezhető, ám a régi tagállamok kormányai által megválaszolatlanul hagyott félelmeket és aggodalmakat. Mi több, a politika sok helyütt még rá is játszott ezekre: a bővítés általános bűnbakká vált. Nemcsak akkor, amikor egyes régi tagállamok belső problémáiról, mondjuk a rugalmatlan munkaerőpiacokról, a tőkeáthelyezésekről akarják elterelni a figyelmet, hanem akkor is, amikor az EU bajairól, a nehézkes döntéshozatalról vagy a keserves költségvetési osztozkodásról volt szó.

Az EU-alkotmány sorsát övező bizonytalanság átterjedt a bővítési folyamatra is, s bár Bulgária és Románia felvételét már semmi sem veszélyeztette, a morózus politikai légkörben az EB is erélyesebb lett a számonkérésben. A franciák és az osztrákok a Törökországgal való csatlakozási tárgyalások megkezdése előtt, 2005 őszén vetették fel, hogy kapjon nagyobb hangsúlyt a bővítési politikában az EU úgynevezett abszorpciós képességének értékelése. Vagyis a jövőben egy-egy új csatlakozás előtt - demokratikus, politikai, intézményi, pénzügyi és egyéb kritériumok alapján - vegyék szemügyre, hogy a közösség egyáltalán be tudja-e fogadni a tagjelölt országot. A régi tagállamok egy csoportja, a franciákkal és a hollandokkal az élen, azt is feszegetni kezdte, hogy meg kellene húzni az EU földrajzi terjeszkedésének határait.

Inkább árt, mint használ a bővítésről folyó vita. Egyrészt korántsem annyira sürgető, mint némely politikusok megnyilatkozása sejteni engedi: Horvátországgal és Törökországgal a közelmúltban indultak meg a csatlakozási tárgyalások, Macedónia pedig 2005 decemberében nyerte csak el a tagjelölti státust. Közülük leghamarabb a horvátok léphetnek be, valamikor 2009-2010 táján, a macedónok és a törökök kilátásairól viszont Brüsszelben még jóslásokba sem szívesen bocsátkoznak. Másfelől a bővítés az EU leghatásosabb külpolitikai eszköze, ezért botorság lenne, ha az unió e tekintetben korlátok közé szorítaná saját magát. Ha a nyolcvanas évek elején megvonták volna az EU külső határait, a 2004-es, méltán történelmi jelzővel illetett bővítésre sem kerülhetett volna sor. Márpedig a napokban közzétett, Rehn és Joaquín Almunia gazdasági és pénzügyi biztos által közösen jegyzett, adatokkal gondosan alátámasztott bizottsági közlemény szerint a tíz új tagállam csatlakozása "teljes politikai és gazdasági siker", amelynek legfrissebb tanúbizonysága, hogy az EB kedden támogatta Szlovénia kérelmét az euró átvételére 2007-től.

Nem a befogadóképesség fejlesztése tehát az EU legsürgetőbb feladata, hiszen egyelőre meglehetősen távoli a következő bővítés - fejtegette nemrég a brit Financial Times hasábjain Rehn. A valódi kihívás szerinte az unió működőképességének javítása. A csatlakozni kívánó országoknak szigorú, de világos feltételeket kell teljesíteniük, ami rendszerint komoly áldozatokat, népszerűtlen reformokat követel. Cserébe az EU-nak egyértelmű távlatot kell felkínálnia, és vállalt kötelezettségeit mindenképp be kell tartania - figyelmeztetett Rehn. Máskülönben az EU elsőként a Nyugat-Balkánon veszítheti el a hitelességét, hiszen ott Albániának, Bosznia-Hercegovinának, Macedóniának és Szerbia-Montenegrónak 2003-ban egyszer már "európai perspektívát" ígértek. Az EU-nak és tagállamainak elemi érdekük, hogy ne csapják be az ajtót előttük. Az unió biztonságát a térség országainak integrálása szavatolhatja a legjobban, mert ahogy a brit The Economist a minap megfogalmazta, "ha az EU nem megy a Balkánra, a Balkán megy az EU-ba illegális bevándorlás, drogok és bűnözés formájában".

VIDA LÁSZLÓ / BRÜSSZEL