Több mint 10 éve már, hogy saját földje van az egykori vízilabdázó Szécsi Zoltánnak, aki ma már egyre többször ad tanácsot is a környékbeli gazdáknak. De hogyan jutott el idáig, milyen változásokat hoz a mesterséges intelligencia, és mit tervez a jövőben? Kiderült a Mérlegen podcastból.
Háromszoros olimpiai bajnok, világbajnok, ami mellé jutott még két világbajnoki ezüst, egy Eb-ezüst és 4 Eb-bronz. Szécsi Zoltán mégis úgy érezte, hogy visszavonulása után érdemes valami újat kipróbálni, így először egy étterembe szállt be társtulajdonosként, majd a mezőgazdaság felé vette az irány, ma már nagyjából 170 hektáron termel különböző növényeket és tenyészt teheneket.
Szécsi Zoltán a Mérlegen podcastban többek között arról is beszélt Galicza Dorinának és Dzindzisz Sztefannak, hogy mekkora „fáradság” volt a 3 olimpiai bajnoki cím megszerzése, és ehhez képest mekkora munka a gazdaélet, de arról is, hogy egy ilyen pályafutás után mit tudott még neki megtanítani az élet azzal, hogy gazda lett. És az is szóba kerül, hogy miért nem sikerült a gyerekkori álma, hogy vadászpilóta legyen.
De hogyan indult a gazdaélet, miért keresgélte egy helyi ingatlanos éveken át, hogyan fogadták a helyiek, és mennyit lehet megtanulni a Google-ből? És milyen a thaiföldi Hotel Intercontinental a pockoknak, miért indulnak be a patkányok a rézkábelre, és ajánlaná-e ma valakinek, hogy gazdának álljon? Mindez kiderül a Mérlegen legújabb adásából.
Iratkozz fel a Mérlegen csatornájára itt: Spotify, Apple Podcasts.
Vagy kövesd és hallgasd meg a HVG Podcastok műsorait az alábbi platformok bármelyikén: Spotify, Apple Podcasts, SoundCloud, YouTube.
- 00:00 Intro
- 00:47 Drágul az iPhone
- 05:26 Alternatív hímes tojás
- 09:55 A sikeres vízilabdás karrier után nem kifejezetten pihenés a mezőgazdálkodás
- 14:11 Korábbi üzleti próbálkozások, étterem és sörkert
- 19:33 Hogy kezdte el a mezőgazdálkodást?
- 21:29 A mezőgazdaságban mennyire szükséges a diploma?
- 24:59 Hány év kellett, hogy teljes magabiztossággal tudjon mezőgazdászként gondolkodni?
- 33:31 Kik segítettek még az indulásban?
- 36:00 Milyen bukásai voltak a vállalkozásában?
- 38:33 Hogy néz ki egy napja?
- 42:18 Mennyire nehéz munkaerőt találni?
- 48:42 Van olyan mezőgazdasági munka, amit az MI nem fog tudni elvenni az embertől?
- 54:37 Mi most a legnagyobb kihívás?
- 56:55 Mi a feltétele annak, hogy mezőgazdálkodásból meg lehessen élni?
- 59:18 Mennyire vonja be a családját a mezőgazdaságba?
- 1:00:23 Hol látja magát és a gazdaságot 5-10 év múlva?
- 1:01:14 Mit tanácsol azoknak, akik vállalkozást szeretnének indítani?