A világ lakosságának közel a negyedét kitevő muszlimok szemében tulajdonképpen Mohamed káromlása szinte egyenértékű Allah gyalázásával. Márpedig a blaszfémia a legtöbb muszlim országban halállal büntetendő cselekmény. A Nyugat mind a mai napig nem érti, mennyire fontos a nem megváltóként, "csupán" isten prófétájaként tisztelt Mohamed személye az átlagmuszlim számára - Mohamed példája miatt visel a muszlimok többsége szakállt, a nők pedig Mohamed feleségeinek mintájára hordanak fátylat.

Keresztény többségű országokban talán azért is nehéz megérteni a Próféta ábrázolásának tilalmát, mert a Jézust, Szűz Máriát vagy éppenséggel a teremtő Istent megjelenítő képek hosszú évszázadokon át éppen hogy a keresztények hitét voltak hivatottak serkenteni. Ezt viszont az iszlám kerek perec a bálványimádáshoz vezető gyakorlatnak tartja, ezért tiltja. Orientalisták úgy tudják, az iszlám kialakulásának idején, a 7. században még csak Mohamed ábrázolása volt tilalmas, más embereket és élőlényeket nyugodtan ecsetvégre lehetett kapni. A szigorításra 700 környékén került sor, amikor az iszlám területszerzési hulláma alábbhagyott, s nem volt többé hadisarc, ami fedezhette volna az államkincstár kiadásait. Ekkor született - mondta a HVG-nek Maróth Miklós orientalista, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem prodékánja - az a minden képre kiterjedő általános tilalom, amely ürügyül szolgálhatott az amúgy a Könyv népeként tisztelt és védelmet élvező keresztények templomi kincseinek elkobzásához.

A szigor ellenére számos ember-, angyal-, sőt Mohamed-ábrázolás született, nagyrészt a 14-16. században, például Perzsiában vagy az Oszmán Birodalomban. Az ideológiai kiskaput az jelentette, hogy csupán miniatúrákon jelent meg a Próféta, márpedig - érveltek - az életnagyságnál jóval kisebb méretben ábrázolt Mohamedet nyilván nem lehet egy valóságos személlyel összetéveszteni és akként imádni. Másrészt ha Allah minden dolgoknak a forrása - okoskodtak egyes muszlim bölcsek -, akkor végül is minden képet és szobrot ő, és nem ember alkot. Annyiban mégis különleges helyet tartottak fenn Mohamednek, hogy míg az angyalokat és az embereket jól kivehető arcvonásokkal látták el, addig a Prófétát többnyire arctalanul vagy egy angyalszárny mögé rejtve ábrázolták. Az emberábrázolás tilalmának komolyságát jelzi, hogy Szaúd-Arábiában muszlim puristák még a modern korban is elérték, hogy az autózás elterjedésekor a gyalogosokat is megjelenítő közlekedési táblákon fej nélkül ábrázolják a személyeket.

Persze a muszlim világ nagy része ma már a vizuális tömegkultúra ugyanazon kulisszái között él. A televízióműsorok szereplői vagy az óriásposztereken feltűnő alakok azért nem tiltottak - mondja Maróth akadémikus -, mivel azok nem tekinthetők élőlények művészi ábrázolásának. Még a karikatúra műfaja sem eleve "bűnös": Líbiában és Egyiptomban népszerűek a zsidókat, az amerikai elnököt vagy éppenséggel a pápát karikírozó rajzok. Az 1980-as évek elején például divat volt a katolikus egyházfőt sötét arccal és görbe orral ábrázolni, amint kinyújtott karral irányítja Libanon felé a keresztes hadakat. De néhány nappal ezelőtt az Arab Európai Liga nevű belga-holland iszlám párt is a holokauszttal kapcsolatos, a zsidóságot sértő karikatúrákkal kívánt elégtételt venni a dán rajzolók sértéseiért - a keresztények Krisztusának kifigurázásával nem állhattak boszszút, hiszen őt a muszlimok szintén prófétájuknak tartják.

Valószínű azonban, hogy az iszlám radikálisabb közösségei nem érik be ennyivel. Az aggódók pedig, akik attól tartanak, hogy a muszlimok esetleg saját törvény- és jogrendszerüket kívánnák Európára is rákényszeríteni, nem felejtenek el emlékeztetni arra, hogy 2002-ben egy, az al-Káidához köthető terrorista azért akarta felrobbantani a bolognai San Petronio-templom kápolnáját, mert annak mennyezetén, egy 15. századi freskón Mohamedet démonok kínozzák a Pokolban.

IZSÁK NORBERT