Nem rázta meg különösebben a brit pénz- és tőkepiacokat a múlt csütörtöki londoni terrortámadás. A font dollárral szembeni árfolyama 19 havi mélypontra zuhant ugyan, a száz legfontosabb vállalat részvényeinek árfolyammozgását követő FTSE-index pedig a hírt követő órákban 4 százalékkal esett, 44 milliárd fontnyi értékvesztést okozva a befektetőknek, ám a nap végére - követve az európai és az amerikai trendet - korrekcióra került sor. A terrortámadás okozta kezdeti bizonytalanság megszűnt, a múlt pénteken, majd pedig hétfőn az FTSE-index - bár kis mértékben, de - emelkedett, és a font is némi erősödést mutatott. Igaz, az óvatosabbak biztosabb befektetések után néztek: a londoni robbanást követő napokban nőtt a kereslet a kötvények, az arany és a svájci frank iránt.

A pánikhangulat elemzők szerint azért is maradt el, mert a brit jegybank, a Bank of England monetáris tanácsa nem veszítette el a fejét, és - bár a piac már egy ideje ezt várja tőle - a múlt csütörtökön nem csökkentette az immáron egy éve 4,75 százalékos szinten tartott irányadó kamatot. Pedig ez a szint az eurózóna tagországainak mozgásterét meghatározó Európai Központi Bank kamatszintjének több mint a kétszerese. A brit gazdaság az idén a lassulás jeleit mutatja, ráadásul a várakozásoknál nagyobb mértékben. Az első negyedévben ugyanis a hazai össztermék (GDP) mindössze 0,4 százalékkal bővült, mire az elemzők a korábbi 2,5 százalékról 2 százalékra módosították ez évre szóló növekedési előrejelzésüket.

Még ha kifulladás jeleit mutatja is, a brit gazdaság lényegesen jobb állapotban van, mint európai társai. Tavaly 3,2 százalékos növekedést produkált, miközben 1,9 százalék maradt az infláció, a munkanélküliség három évtizede a legalacsonyabb szintre, 4,7 százalékra zuhant. Gordon Brown pénzügyminiszter rá is játszik erre: az alsóházban nemrégiben kiselőadást tartott arról, hogy több mint háromszáz éve - azóta, hogy rendszeres gazdasági kimutatások készülnek a szigetországban - nem tapasztalt hosszúságú növekedést regisztráltak, a gazdaság immár ötven negyedéve egyfolytában bővül. Az persze kimaradt az értékeléséből, hogy a növekedést - az északi-tengeri olajbevételek megugrása mellett - nem kis részben a lakossági fogyasztás és a rohamléptékű ingatlanvásárlás gerjesztette, aminek következtében a háztartások hitelállománya immáron rekordszintű, ezermilliárd fontnál is magasabb.

A gazdasági növekedés ütemének pillanatnyi lassulása épp abból fakad, hogy a lakossági fogyasztás hosszú ideje először megtorpant, ám a vállalati beruházások továbbra sem erősödtek. Az immáron harmadik ciklusban kormányzó Blair kabinetje adó- és szociális politikájával is inkább a lakossági fogyasztást ösztökélte. Enyhítette az alacsonyabb jövedelműek adóterheit, és így a szegénységi küszöb alatt élő háztartások aránya is 4 százalékponttal csökkent, 20,5 százalékra.

Blair harmadik kormánya azonban költségvetési megszorításokra kényszerülhet. Az előző, 2001-es választás idején tett ígéretéhez híven az utóbbi négy évben a korábbinál jóval többet fordított az oktatásra és az egészségügyre. Részben ennek tulajdoníthatóan a költségvetési hiánynak a GDP-hez viszonyított aránya a maastrichti limitet meghaladó 3,1 százalékra szökött fel a négy évvel ezelőtti 1,6 százalékról. Az államadósság azonban még mindig csak a GDP 35 százalékára rúg. Brown időről időre visszautasítja a költségvetési kiadások lefaragására irányuló figyelmeztetéseket, mondván, a gazdasági növekedés elegendő alapot teremt arra, hogy az adóbevételekből finanszírozni tudja a felduzzadt hiányt. Elemzők azonban egyre erőteljesebben hangoztatják, hogy ha e téren nem történik hamarosan változás, elkerülhetetlenné válik az adóemelés.