A következő egy-két évben még fenyegető leépülések után várható a mezőgazdaság konszolidációja - véli Udovecz Gábor, az Agrárgazdasági Kutatóintézet főigazgatója, aki szerint a mostani túltermelési válság ellenére sem szabad lemondani a hazai gabonatermesztésről.

HVG: Miért nem sikerült a magyar mezőgazdaság uniós csatlakozása?

U. G.: Az Európai Uniót váratlanul érte az új tagok csatlakozásának bonyolultsága, a magyar kormány pedig késve hozott meg néhány alapvető döntést. A csatlakozó országok többsége nem az EU-ban működő standard, hanem az egyszerűsített kifizetési rendszert választotta. Brüsszelnek azért jár a hibapont, mert későn szülte meg az uniós rendszerben is új típusúnak számító kifizetések rendjét leíró jogszabályokat. A magyar kormányok is hibáztak: 1998 és 2002 között el sem kezdődött az érdemi felkészülés, a kormányváltás után pedig nagyon elhúzódott a döntés arról, melyik rendszert kellene választani. Ráadásul az agrárkormányzat a standard módszer szerint kezdte el a termelők felkészítését, márpedig azzal - mint időközben kiderült - az EU is felhagy, mintegy az egyszerűsített kifizetés felé terelve az új tagokat.

HVG: Ezek a termelőktől független körülmények. És mi van velük?

U. G.: A legkritikusabb helyzetben a sertés-, a brojlercsirke- és a tejágazatot érte az uniós csatlakozás, itt már az elmúlt években elkezdődött a szelekció, termelők százai hagytak fel tevékenységükkel. Ezt a tendenciát az EU-tagság csak felerősítette, de most már mindhárom ágazatban láthatók pozitív jelek. Tömörödik ugyanis a mezőny, a leggyengébbek lemorzsolódnak, miközben kialakul egy professzionális termelői réteg, amely állja a versenyt a piacon.

HVG: A tüntetők egyik vádpontja is ez, vagyis hogy a kormány ki akarja iktatni nagy részüket.

U. G.: Nem az a cél, hogy ez így legyen, de tény, hogy a jövőben is csökkenni fog a szereplők száma. Én sem szeretem, hogy az élelmiszeriparban és -kereskedelemben erőteljes koncentráció zajlik, amire az egységes uniós piacon reagálniuk kell a termelőknek is. Az persze más kérdés, tud-e az agrárirányítás ajánlani valamit a gazdálkodásból kiesőknek, amiből megélhetnének. Sajnos nem. Én magam is hiányolok egy olyan átfogó vidékfejlesztési koncepciót, amely ténylegesen javítja az ágazat eltartóképességét, és új munkahelyeket teremt.

HVG: Elég az, ha a túlélők átveszik a kiesők piacát?

U. G.: Természetesen csak komoly beruházásokkal van esély a fejlődésre, és persze külső körülmények is hathatnak. A csirkénél például, úgy tűnik, azon múlik a növekedési pályára állás, meddig tudjuk távol tartani a piacunktól a brazil brojlerexportot. A fejlesztés uniós megfelelési kényszer is, a következő évtől ugyanis fokozatosan életbe lépnek a különböző környezetvédelmi és állatjóléti előírások. Ezért is meglepő, hogy a nemzeti vidékfejlesztési terv keretében támogatható célok nagy részét túljegyezték, miközben a környezetvédelmi és állatjóléti keretet aluligényelték. A környező új uniós tagokkal szemben a szállítmányozás infrastruktúrájában is jelentős a lemaradásunk, a logisztikai beruházásoknak azonban egyelőre a nyomuk sem látszik.

HVG: Panaszkodnak a gabonatermelők is, pedig nekik azt ígérték, a területalapú támogatásokkal és a fix árral jó idők jönnek rájuk.

U. G.: Egyetlen év rossz példája miatt nem szabad leírni a magyar gabonaszektort. Én most is azt állítom, egy működő intervenciós rendszerrel a gabonatermelés jól jövedelmező lesz, mint ahogyan egyébként a tavalyi eredményük is jobb, mint a két évvel korábbi. Ne felejtsük el azt sem, hogy az uniótól igényelhető közvetlen támogatás is emelkedik évi 5 százalékponttal.

HVG: Annak mi az oka, hogy a többi új EU-tag a magyarnál kevésbé potens agrárgazdasággal is sikertörténetként élte meg az uniós csatlakozást?

U. G.: Míg Magyarországon a csatlakozás idejére az alapvető termékek termelői árai megközelítették, nem egy esetben meg is haladták az uniós árszintet, addig például Lengyelországban és Szlovákiában annál alacsonyabb árakkal léptek be az EU-ba, de az is igaz, hogy jobban sikerült a felkészülésük. Ők ezt a helyzetet ki tudták használni, s be tudtak törni a magyar élelmiszerpiacra, holott korábban azt gondoltuk, inkább mi tudjuk majd növelni az oda irányuló élelmiszer-kivitelt. Azóta persze tart az árkiegyenlítődési folyamat, és enyhül a régi tagok által az új belépőkre zúdított élelmiszerkészletek nyomása is.