Bármi történt az MSZP-vel a párt 15 évvel ezelőtti megalapítása óta, az mind a múlt hét végi tisztújítást és Az új magyar szociáldemokrácia programja elfogadását készítette elő. Legalábbis ez volt a kicsengése annak a filmnek, amit a szocialisták kétnapos kongresszusának kezdetén vetítettek le a küldötteknek. A pár perces összeállítás szakított a "csak a szépre emlékezem" szerkesztési elvvel, épp ellenkezőleg: szinte semmi másról nem szólt, mint hogy az MSZP eddig alvó párt volt, amelynek már nagyon nagy szüksége volt a dinamizálásra. E megközelítésből adódóan az MSZP elmúlt másfél évtizedének emléket állítani hivatott filmben a párt előző elnökei - Nyers Rezső, Horn Gyula és Kovács László - együttvéve is kevesebbszer jelentek meg, mint az MSZP megújítására szervezkedő "feltörekvők", köztük a pártelnökségre a legesélyesebbnek tartott Hiller István alelnök.

Ahogy arra számítani lehetett: a film önmagát beteljesítő jóslattá vált. Hiller Istvánt 70 százalékos támogatottsággal választották meg a küldöttek a párt elnökévé a hat év után leköszönő Kovács László helyére, míg a szintén elnökaspiráns Szekeres Imre - korábban az egyik alelnök - a párt elnökhelyettese lett. Hiller és Szekeres megüresedett alelnöki tisztére pedig Juhász Ferenc honvédelmi miniszter, illetve Újhelyi István lett a befutó, s az elnökség is kétharmad részben kicserélődött. A régiek közül csak Kiss Péter kancelláriaminiszter, Lamperth Mónika belügyminiszter, Mesterházy Attila, az ifjúsági tárca politikai államtitkára és - frakcióvezetőként - Lendvai Ildikó kapott helyet a testületben. Ugyanakkor, az európai szociáldemokrata pártok gyakorlatától eltérő módon, a miniszterelnök nem tagja a pártelnökségnek.

"Nemzedékváltás történt az MSZP-ben" - így kommentálták a felszólalók közül többen is a történteket, és ez állt a legtöbb kongresszusi tudósításban is, ékes bizonyságául annak, mennyire eredményes munkát végzett a tanácskozás - demonstrációs síkon. A valóság ugyanis az, hogy az új elnökség tagjainak átlagéletkora egy évvel még "öregebb" is az előzőhöz képest (most 42,8 év). S még ha a párt teljes vezérkarának korösszetételét nézzük is - beleértve az országos választmány élén történt cserét, ahol az 50 éves Jánosi Györgyöt a nála tíz évvel fiatalabb Simon Gábor váltotta -, a fiatalítás még akkor is relatív: az átlagéletkor 45-ről 42 évre csökkent, elsősorban a Kovács és Hiller közötti 25 évnyi korkülönbség miatt.

A fiatalítás sulykolása ugyanakkor már csak azért is fontos szempont lehet az új MSZP-arculat megteremtése szempontjából, mert az egyik komoly versenyhátrányuk a szocialistáknak a Fidesz-MPSZ-szel szemben az elmúlt években éppen az volt, hogy szavazótáboruk folyamatosan együtt öregedik a párttal, s így a politikai megítéléstől függetlenül is természetes fogyásnak van kitéve. A fiatalításnál viszont jellemzőbb változás, hogy a hét végén egy olyan vezetőgárda alakult, amelyben - az 1988-89-ben nyírbátori városi MSZMP-titkár Veres János kivételével - senkinek nincsenek 1990 előtt hivatásos pártpolitikusként szerzett tapasztalatai, igaz, KISZ-funkcionáriusi vagy tanácsi karriert annál többen fel tudnak mutatni.

Az erőviszonyok alakulását tekintve a pártelnökségbe jutásért vívott harc a Hiller-Gyurcsány páros által fémjelzett irányvonal megerősödését hozta. A korábbi kritikusok - az egy szem Jánosi György kivételével - a párttanácskozás végére mintha mind elvesztették volna a személyiségüket. Ezúttal még a folyosón sem igen lehetett bíráló hangokat hallani. Az új pártelnök pedig kínosan ügyelt arra, hogy a tisztújítást megelőző viták ne hatalmi összecsapásként, hanem pusztán politizálási, kormányzási irányzatok különbözőségeként tűnjenek fel: mintha a korábbi civódások lényege kizárólag abban állt volna, hogy az MSZP-ben voltak, s vannak szociáldemokraták, szociáldemokratábbak és legszociáldemokratábbak.

A kongresszus végeredménye egyértelművé tette, hogy Hiller nemcsak a párt centrumát tudhatja maga mögött, hanem a teljes pártot. Az MSZP vezető testületeibe szinte kizárólag a pártelnöktől és a miniszterelnöktől hierarchikusan vagy legalább "érzelmileg" függő emberek kerültek. Az egyedüli kakukktojást, Szekerest pedig - aki az új kabinet megalakulásával még miniszterelnöki hivatali államtitkárságát is elveszítette - olyan fegyelmezett pártkatonaként tartják számon az MSZP-ben, akinek nem esik majd nehezére beállni a fősodorba. Így, ameddig nem gyülekeznek újabb viharfelhők a kormány körül, kizárható, hogy bármilyen más hatalmi központ alakuljon ki a párton belül, mint ami a Gyurcsány-Hiller páros nem hivatalos irányítása alatt gyakorlatilag már másfél hónappal ezelőtt létrejött.

Támogasd vagy hallgass! - Hiller már pártelnöki programjában megígérte, hogy megválasztása esetén ezt várja majd el minden MSZP-tagtól. A küldöttek pedig láthatóan megértették az idők szavát: a támogatók támogattak, a többiek pedig hallgattak a - kétharmad részben zárt ajtók mögött tartott - kongresszuson. Csupán a folyosói beszélgetésekben "búsképűnek" titulált, búcsúbeszédében pedig morális aggályokat megfogalmazó Jánosi György leköszönő választmányi elnök érzékeltette: nincs ínyére olyan politika, amely a saját módszereivel próbálja legyőzni a Fideszt.

A demokratikus centralizmus Hiller által meghonosítani kívánt módja - még ha az új elnök többször hangoztatta is, hogy őt a Fidesz nem érdekli - több szempontból is az orbáni megoldásokra hajaz. Ám míg a Fidesz-MPSZ felemelkedése egyetlen ember képességeire épült és épül, a baloldalon, úgy tűnik, Hiller és Gyurcsány mostantól - amolyan kétfejű sasként - párban irányítja majd az átalakulást. Az MSZP "érthető és szerethető" párttá formálását pártelnöki programja középpontjába állító Hiller kongresszusi beszédeiben egy sor érzelmi mozgósítást szolgáló retorikai eszközt vetett be, s azt igyekezett szuggerálni a hallgatóságba, hogy "profik és meggyőzőek leszünk", és "legyőzzük az MSZP legfőbb ellenségét, a kiábrándultságot". A "hálózatos pártról" felvázolt víziója ugyanakkor az MSZP "polgári köreinek" létrehozását vetíti előre. Azzal a különbséggel, hogy a 38 ezres tagság mögé szervezendő baloldali klubok hálózatának nem az utcai barikádharc, az erő demonstrálása lenne a feladata, hanem az, hogy a szocialisták "házról házra" szerezzék vissza elvesztett társadalmi pozícióikat, kapcsolataikat.

Az MSZP-ben mindenki lehajtott fejjel járt a júniusi uniós választási "zakót" követően. A mostani kongresszus viszont mintha a győztesek tanácskozása lett volna, ahova ünnepelni jöttek össze a kormányváltás után önbizalmukat visszanyert szocialisták. "Egy év kegyelmi időt kaptunk" - fogalmazott beszédében Horn Gyula, Kiss Péter pedig arról beszélt, az MSZP új karaktere immár világos, "jelenlegi feladatunk a horizont megemelése, mert most messzebbre kell látni". A búcsúzó Kovács László pedig úgy értékelte, hogy amíg a kongresszussal egy időben megtartott Haladó kormányzás konferencián (lásd Harmadik útvesztő című írásunkat) csak az elvekről cseréltek eszmét a baloldal meghatározó nemzetközi vezetői, az MSZP tanácskozásán már azok érvényesítéséről döntöttek a küldöttek.

A felszabadultság régi-új életérzésének mentális alapját - kimondva-kimondatlanul - az adta, hogy a szocialisták, hosszú magányos vánszorgás után, végre ismét megpillantották az ellenfél hátát. Igaz, az MSZP a legutóbbi közvélemény-kutatások tanúsága szerint még mindig csak ott tart legfőbb riválisával, a Fidesz-MPSZ-szel szemben, ahol tavaly ősszel (HVG, 2004. október 16.), ám míg egy évvel ezelőtt az ellenzék vezető pártja felszálló, a szocialisták pedig leszálló ágban voltak, a tendencia most fordított.

Bázisának megszilárdításához azonban az MSZP-nek egyebek mellett még "retorikai hidat", politikai átjárót kell kiépítenie a pártot hagyományosan leginkább támogató, ugyanakkor nagyon eltérő élethelyzetben lévő társadalmi csoportok között. Az MSZP társadalmi beágyazottsága ugyanis még mindig elsősorban a szegényebb, alacsony iskolázottságú lehetséges szavazók között a legerősebb, miközben az elmúlt években a magasabb jövedelmi kategóriába tartozó, felsőfokú végzettségű, vezetői rétegbe tartozó támogatói morzsolódtak le a legnagyobb arányban. Utóbbiaknak viszont a kongresszuson - ellenszavazat és tartózkodás nélkül - elfogadott szociáldemokrata pártprogram nem ígér semmit. Kér viszont - a Gyurcsány-kormány programjához hasonlóan - szolidaritást, lemondást és "nagyobb felelősséget" az elesettek megsegítése érdekében.

Az, hogy a korábbi programok tézisei és antitézisei után megszületett szociáldemokrata szintézis - amely lényegében előbb vált kormányprogrammá, mint hogy a küldöttek megszavazhatták volna - még korántsem a végleges pártprogram, Hiller szavaiból is kiderült. A pártelnök olyan állandó programbizottság létrehozását kérte a kongresszustól, amely, ha úgy hozza a szükség, a változó helyzethez igazodó módosításokat javasolna a párt programjában. Ezzel is illusztrálva, hogy ha a magyar szocialisták "agyukban" és szívükben talán már el is fogadták, hogy nincs más választásuk, mint szociáldemokratának lenni, beidegződéseik azonban még gyakran másról szólnak. Az a "vállalás" ugyanakkor, hogy az MSZP 2006-ig megválik rossz emlékű, Köztársaság téri székházától, illetve hogy vezetése hétfőn demonstratívan megerősítette együttműködését a Kapolyi László elnökölte Magyarországi Szociáldemokrata Párttal, annak a lehetőségét is előrevetíti, hogy az MSZP a nem túl távoli jövőben esetleg még a nevét is "szociáldemokratásíthatja".

DOBSZAY JÁNOS